poeta.doc

Szülinapunkra

Könyv

 

Zemlényi Attila: A férfi, ha

 

A férfi, ha negyvenkilenc, és a fia, ha három,

már nem úgy mutatkozik be egy csinos nőnek, hogy Bármi Áron.

Nagyfaternak nézik az őzik az erdőszéli óvodánál,

bensejébe ki-be jár az Ősz, megáll, legyint, majd továbbáll.

A pank már csak a satunak jó, hol tesz-vesz, rézhalat kalapál,

a Dead Kennedys már nem front, nem saját halál.

Szeme alatt Árkádia, a hanyatt-homlok élet ránca,

az asszony minden ár kádija, teszkós labyrinth, gazdaságos pénztárca.

Mákos a sérója, nem tarajos,

szürke szakálla sem túl karajos.

Turkálós a zakója, cipője sáros,

munkahelye Miskolc, a jó Tesz-Vesz Város.

Az egész Avast átjárja a szú.

Röpül, dzsanázik az idő, a vasfaszú,

szmogos, hideg zephyr, mellette, felette,

régi ellenségét, szegényt, a sors tegnap temette.

Szilajon mosogat, porszívózni bátor,

hitellel terhelt ház, a családi inkubátor.

Tisztesen adózik, jogkövet, nem ő szüli a rendet,

nem játssza már, kajakra, a sárkányölő szentet.

 

De néha még, csak úgy pénteken,

uncsi–sör-kombóban úszva bár,

felriad a harci dal, ha nem hajt a tatár.

A parázs újra lángra kap, Biafra megest rivall.

Gyí! Gyí! – hallja, csapassad csak, borsodi bivaly!

Kettétört száraz ágként ropog, gyűrött árnyéka a havon,

szabadon engedett állatok, hét lakatra zárt zöld vadon.

Az „élet” hesteg tovaszáll és tétova minden óda.

A távolban a kaszás riszál, hiába ellenállás, dióda.

De addig is, Ember, gyerünk, avázzál, éleszd magad újra!

A halál úgyis alászáll a kékmadár bőrébe bújva.

Aztán még vagy negyven percet néz szembe kötelesség a vággyal.

Mikor meg már túltolja, feje lebakkan, nem szárnyal.

A másnap mindig sommás nap, didereg a lélek.

Vallási fanatikus leszek, hálás Istennek, hogy élek.

A férfi, ha negyvenkilenc, és a fia, ha három,

nincs szebb ettől: Apamama, te vagy a legjobb barátom!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy időben elég sok költő végzett számvetést, betöltve a harminckettőt. A példát a Születésnapomra jelentette, bár már József Attilának is lehetett példája, mégpedig Kosztolányi: „Most harminckét éves vagyok. / Nyár van. / Lehet, hogy tán ez, amire / vártam.” (Érdemes megfigyelni a harmadik sor esetlenségét – de persze lehet, hogy tán ez is kell a teljes hatáshoz.)

Néhány éve aztán úgy tűnt, a költészetben a negyven lesz az új harminckettő.

Az egész azzal kezdődött, hogy 2011-ben Szabó T. Anna tréfás versben köszöntötte fel az akkor épp negyedik kerek születésnapját ünneplő Lackfi Jánost, A férfi, ha negyven címmel. A rímes játék évekig megmaradt bizalmas baráti ajándéknak, amit a költő évekkel később kiposztolt a Facebookra, Lackfi pedig válaszolt rá: „A nőci, ha negyven, még gondos a sminkje, / a nőci, ha negyven, aligha riszál, / a nőci, ha negyven, már taxikat int le, / és áll körülötte az éjjeli bál.” És aztán már tényleg állt a bál, elindult a lavina. A könnyelmű hangvétel szinte védjegyévé vált a negyvenkedésnek, és idővel olyan sok költőt kapott el a lendület, hogy a személyes köszöntőből szinte új műfaj született, amelynek alkalmi konfettiágyúin kár lett volna nehézkesebb tartalmakat számonkérni.

Ehhez a lavinához szólt hozzá Zemlényi Attila verse.

„A férfi, ha” – már a csonkának ható cím is az eredetileg pergő ritmusú, keresztrímes négysorosokban megszólaló előzmények dekonstruálását ígéri, és az első sorok nem is okoznak csalódást: „Bármi Áron” – ez tényleg nagyon blőd. A következő sorpárban viszont már akadnak költői komolyságok: a „nézik az őzik”, majd az aztán ezekre mindössze két vagy inkább másfél hang segítségével visszarímelő „Ősz”. És itt az évszak nevébe beleérezhető a szó azonos alakú párja, a szürke is, amely később a szakáll színében meg is jelenik.

De még csak ott tartunk, hogy a „pank csak satunak jó”, amit egyébként önfeledten nem értettem, amíg egyszer meg nem tudtam, hogy a szó – nemcsak a punkot, hanem – a satu padját is jelenti. Az „Árkádia” és az „ár kádija” hangzóösszecsengése kifogástalan, de, talán a már parodisztikusnak ható tökélye miatt, mégis kicsit kínos. A „Mákos a sérója” sorral az olvasó fellélegezhet a forma megváltoztán, bár a tónus még mindig kicsit közhelyes, úgyhogy Miskolc Tesz-Vesz Várossal való váratlan azonosítása a legjobbkor jön, és az „Avas” is – a domb, hazánk egyik legnagyobb lakótelepével – pont jókor erősíti meg a borsodi színezetet. Az első szakasz végén szerencsés a „dzsanázik” és a „zephyr” ellentéte – pláne ebben a formában írva –, és találó a szilaj mosogatóban testet öltő kortárs férfikép felvillantása.

És a vers mégis csak ezután kezd igazán jó lenni, mert eddigi részeredményeit valahogy mindig átírta a blődlibe való ismételt visszalendülés. (Igaz, ez a blődli talán a sok léhaságot is magával sodró „verslavina” burkolt kritikája.)

A bolondozásnak tehát a vers felénél vége szakad. A keserűt keserűvel kortyolgató férfit pénteki darvadozásából egyszer csak felrázza egy önmegszólító gesztus és egy „igazi” panknak, a Dead Kennedys énekesének, Jello Biafrának a megidézése. Aztán, a borsodi bivaly önironikus telitalálatát követően, a verset rögtön nagy magasságokba is emeli egy rendkívül komplex kép: „Kettétört száraz ágként ropog, gyűrött árnyéka a havon, / szabadon engedett állatok, hét lakatra zárt zöld vadon.” Feljebb innen nemigen vezet út, inkább megint az első szakasz linkebb megoldásai jönnek elő (az óda–dióda szinte készen kapott, az alászáll–avázzál meglepőbb), de itt már más akusztikával.

Az utolsó hat sorban pedig a „negyven perc” pontos, de pontoskodónak nem érzett adatközlésével, a fej leejtését a hangzás révén is remekül érzékeltető lebakkanás gesztusával, a másnap–sommás nap szójátékával, a lélektől a vallás (sőt „vallási fanatikus”-ság) felé meghúzott ironikus ívvel és a végén a kisfiúval minden visszakerül a helyére, de ez persze, épp versbeli megformálása miatt, már mégsem ugyanaz a hely.

A végén a kisgyerek megszólaltatása egy kissé giccsveszélyes ziccer, de egyrészt a sok sprőden mélázó kiábrándultság után ennyi talán a legtöbb olvasónak belefér, másrészt pedig, mivel az utolsó előtti sorban az első tér vissza változatlanul, csak a legszigorúbbak reklamálhatnak azzal, hogy nem tudták, mire fizettek be.

Neked ajánljuk