A dán szerzőpáros főhőse nem egy klasszikus noirfilmből itt maradt kiégett, alkohol-, cigaretta- és munkafüggő felügyelő az elmaradhatatlan gyűrött kabátokkal meg borostával, mint a norvég Jo Nesbo Harry Holéja vagy az izlandi Arnaldur Indridason Erlendurje. Nina Borg a Vöröskereszt ápolónője, aki egy a törvényesség határán egyensúlyozó hálózat tagjaként illegális bevándorlókon próbál segíteni. Nina az említett detektívekkel ellentétben – akik minden mániájuk ellenére is feltétel nélkül rokonszenves figurák – inkább a tiszteletre méltó, mintsem a szerethető filantrópok közül való. Családi élete is a világmegváltó szenvedélyének lesz az áldozata – legalábbis környezete így látja. És nem csak azok, akik futólag kerülnek vele kapcsolatba („amolyan érzelgős baloldaliak”, jellemzi a hálózatot az egyik nyomozó), de férje és kamasz lánya is, akik utóbb a szemébe vágják, hogy rossz és alkalmatlan anya.
Megszállottságának motivációi ismeretlenek – gyaníthatóan a további kötetekben apránként kiderül erről is valami –, csak az tudható róla, hogy időről időre „meg akarta menteni a világot, szüksége volt az érzésre, hogy nem tehetetlen”. Nina „kicsi volt és gyenge, amolyan sovány, depressziós típus”, aki a bombázó, életvidám Karint – az első kötet egyik áldozatát – is alighanem azért választja barátnőjéül, „mert reménykedett, hogy Karin esélye a boldogságra rá is átragad majd”. Nina az első gyermeke születése után Afrikába szökik, a második után viszont úgy érzi, hogy „minden tökéletes volt, életében először és egyetlenegyszer semmi sem zavarta össze a fejét”. E vázlatos jellemrajzból is kitűnik, hogy Nina Borg az önámítás és a felelősségvállalás szorításában vergődik, és döntései bármennyire is helyesek, a legtöbbször valamelyik – rendszerint a családi – oldalon elkerülhetetlen a veszteség.
Ahogyan tehát az ápolónő sem az a kiköpött krimifőhős, úgy Kaaberbøl és Friis két könyve sem tekinthető kriminek: noha bűncselekmény, gyilkosság mindkét darabban akad – nyomozás ellenben a Gyerek a bőröndben című kötetben alig, és a részben Magyarországon játszódó Cigányátokban sem az a fősodor –, az eddigi két kötet középpontjában az emberi együttélés, az elemi szolidaritás lehetősége (vagyis inkább: lehetetlensége) áll.
Mély gondolatokat senki ne várjon, de a lektűr adta kereteket a szerzőpáros remekül kitölti: a „tökéletes” család vágyképét kergető dán felső-középosztálybeli semmiben sem különbözik alvilági litván megfelelőjétől; a tisztes koppenhágai nyugdíjas nő rasszizmusa semmivel sem különb a magyar taxisofőr vagy titkosszolgálati nyomozó cigányellenességénél; és amennyire Nina képtelen megfelelni férje elvárásainak, úgy férje sem képes felfogni, hogy valakinek csak törődnie kell azokkal, akikre az „egész francos Dániában” senkinek sincsen gondja. Megnyomorított nők és gyermekek, előítéletességtől sújtott muszlimok, cigányok, kelet-európaiak, akik úgy tűnnek el a világból, mintha soha nem is léteztek volna. Kaaberbølék könyvei naivan azt kérdezik: normális, hogy mindez olyannyira hétköznapi, hogy már észre sem vesszük? Normális, hogy azt kárhoztatjuk, aki viszont tenni akar ez ellen? Álnaivitás ez, persze, meg közhely is, amire legyinthetünk. Meglehet azonban, ez a legyintés valójában éppen olyan zavart gesztus, mint amikor a fejünket elfordítjuk az aluljáróban fekvő hajléktalan láttán.
Gyerek a bőröndben, Libri, 2012, fordította: Soós Anita, 366 oldal, 2990 Ft
Cigányátok, Libri, 2012, fordította Soós Anita, 490 oldal, 2990 Ft
