Magyar Narancs: Április 11-én volt József Attila születésének 120. évfordulója. Az évforduló adta az apropót?
Nényei Pál: Az is, de az utóbbi időben nagyon szívesen foglalkozom egy-egy „részletkérdéssel”. Az irodalom visszavág (a szerző 2022 óta futó irodalomtörténeti sorozata – N. M. M.) harmadik kötetében, A hit fényétől az ész világosságáigban is el van rejtve egy majdnem egész Balassi-könyv, aztán jött a Petőfivel foglalkozó negyedik kötet, amelynek az írása közben a kiadó felhívta a figyelmemet az évfordulós apropóra.
MN: Azt írja, hogy a költők életét hagyományosan az életművük részeként értelmezik, de ennél nagyobb hibát nem is követhetnek el az irodalomtanárok. Teljesen le kellene választani az életrajzot a művekről?
NP: Még mindig rettenetesen megdöbbentően hat kijelenteni, hogy nem a költő személyisége, a magán-, esetleg nyilvános élete eseményei izgalmasak, hanem a költészete. Az irodalomolvasást sokan szeretik ma is a pletykaéhségük csillapítására használni. Tetszik, nem tetszik, a közoktatásban, az olvasóközönség érdeklődésében igazából sohasem inogtak meg a pozitivizmus bástyái, és ennek egyértelmű jele például Nyáry Krisztián sikere is. Hiába tette zárójelbe Esterházy a valóságot a Bevezetés a szépirodalomba című művében, hiába terjedt el a költő szó helyett a költői én, hiába sulykolták belénk, hogy az irodalmi művek szereplői nem emberek, hanem nyelvi konstrukciók… Ezt leegyszerűsítve nevezhetjük a posztmodernség kudarcának is. Én komolyan gondolom, hogy a posztmodern irodalomszemlélet – annak ellenére, hogy nem igazán szűrődött le a közgondolkodásba, és mostanra már látványosan zátonyra futott és lassan el is süllyed – érvényes, és nagyon lényeges kérdéseket segített megvitatni, miközben azt is el kell fogadnom, hogy a hús-vér olvasóknak, akik nem irodalomelméleti stúdiumaik alapján olvasnak, nem nyelvi konstrukciókra és a valóságtól független szövegművekre van szükségük, hanem szeretnék megtapasztalni, ahogy az irodalomban is visszatükröződik a saját életük. A József Attila-könyv írása közben azonban számot kellett vetnem magamban, hogy hiába vagyok elhivatott támogatója a „szuverén irodalomnak”, József Attila költészete nem érvényes akkor, ha művi eszközökkel leválasztjuk a valódi, történelmi térben és időben élt költőről.
MN: Korábbi négy kötetében is rendre „helyre tette” az általános iskolai és középiskolai irodalomoktatást. A mostani József Attila-kötet miben kínálja a legfontosabb helyreigazítást az ország egyik legnépszerűbb költőjével kapcsolatban?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
