Interjú

„A német tükör”

John Green író

Könyv

A fiatal felnőtteknek szóló irodalom első számú sztárját is elérte a tévéforradalom, sorozat lett első regényéből: az Alaska nyomában az HBO GO-n látható. Híres utolsó szavak, depresszió, iskolai cenzúra – a bestsellerszerzővel telefonon beszélgettünk.

Magyar Narancs: Az Alaska nyomábanból végül tévésorozat lett, de eredetileg játékfilmet terveztek belőle. Sarah Polley (színész, rendező – a szerk.) is írt egy forgatókönyvet a regényből.

John Green: Igen, ő is írt. Az elmúlt 14 évben rengeteg különböző nekirugaszkodás volt. Az első filmverziót Josh Shwartz írta, aki végül megcsinálta a sorozatot. Remek forgatókönyv volt, de a stúdiónak nem kellett. A regény akkoriban nem volt valami sikeres, így nehéz is lett volna győzködni a stúdiót. Aztán jött Sarah Polley, nagy szeretettel dolgozta át a könyvet, de megint nem történt semmi. Ezt még egy forgatókönyv követte, nekem az is tetszett, abból sem lett film. Végül, 14 évnyi sikertelen próbálkozás után, megkerestek, hogy mit szólnék egy nyolcrészes sorozathoz. Így happy enddel végződött a sztorink, de sok szívfájdalom árán jutottunk el ide.

MN: Az Alaska nyomábant állítólag a saját szörnyű, gimis élményei ihlették. Valóban megszenvedte az iskolás éveket?

JG: Az biztos, hogy nem a legjobb éveim voltak. Emlékszem, akkoriban állandóan azt szajkózták a szülők, hogy ezek az életed legjobb napjai. Hát, én erre csak azt tudtam mondani, nagyon remélem, hogy nincs így. A későbbi élményeim csak megerősítettek ebben: sokkal jobban szeretek felnőtt lenni, mint amennyire tinédzser szerettem lenni. Nem voltam valami jó tanuló, de szerencsém volt, a tanáraim hittek bennem. Különösen az irodalomtanáraimnak köszönhetek sokat.

MN: Megvannak még a középiskolás irodalmi próbálkozásai?

JG: Néhányat megőriztem. Jónak azokat éppenséggel nem mondanám. De épp ezért voltam szerencsés, mert a tanárok komolyan vették az írásaimat.

MN: Mondana egy konkrét példát?

JG: Az egyik ilyen középiskolai művem, amelyre jól emlékszem, egy novella volt; egy fiúról, aki a világtól elzártan cseperedik. Az egyetlen könyv, ami elérhető számára, a King James-féle Biblia. Innen meríti a szókincsét, ódivatú kifejezésekkel beszél. Ezt nem is nézik el neki a társai. Amikor kilép a világba és iskolába kerül, kiközösítve érzi magát. Nem volt jó írás, de azért akadt egy-két érdekesebb fordulata.

MN: Pudge, az Alaska nyomában főszereplője a hírességek utolsó mondatainak megszállottja. Önnek is voltak hasonló mániái diák­­író korában?

JG: Magam is nagy érdeklődést tanúsítottam a híres utolsó szavak iránt, de ez később, az egyetemen tört rám. Annyi utolsó mondatot akartam tudni, amennyi emberileg csak lehetséges.

MN: Melyek a kedvenc utolsó szavai?

JG: Például Emily Dickinson utolsói szavai: „I must go in, the fog is rising” (Be kell mennem, a köd felemelkedik). Voltak az életemnek depressziós szakaszai, ilyenkor úgy érzem magam, mintha pont ez történne velem. A depressziót gyakran valamiféle elhatalmasodó sötétségként írják le, holott nekem mindig úgy tűnt, mintha épp felkelne a nap, és a köd felemelkedik. Mindig is sokat jelentettek nekem Emily Dickinson szavai.

MN: A regényeit az ún. YA-irodalomhoz (young adult: fiatal felnőttek – a szerk.) sorolják. Nincs ebben valami le­ereszkedés a magas irodalom irányából?

JG: Nem érdekelnek a címkék. Szeretek tinédzserekről és tinédzsereknek írni. Ettől még nem lesz kevesebb vagy kevésbé fontos egy regény. A kedvenc regényeim jó része kamaszoknak íródott. Ma akár Salinger Zabhegyezőjére is ráillene a young adult címke.

MN: Az Alaska nyomában női főszereplőjét Alaska Youngnak, a Papírvárosokét Margo Roth Spiegelmannak hívják. Rögtön megvannak a nevek, vagy többféle változattal kísérletezik az írás során?

JG: Általában másik névvel kezdem, mint amelyik a végleges lesz. Van egy remek száma a The Velvet Undergroundnak, a Stephanie Says, ebben van az a rész, hogy „the people all call her Alaska”. Ez a szám nagyon sokat járt a fejemben írás közben. Aki csak megfordul a regénybeli Alaska körül, mind úgy érzi, valami nagy távolság választja el őt tőle. És ami távoli, azt hajlamosak vagyunk romantikus színben látni. Ami pedig Margot-t illeti, a Spiegelmanban ott a német tükörszó. Az emberek Margot-ban azt látják, amit látni akarnak, de az nem az igazi Margot, csupán egy visszatükröződő kép.

MN: Több amerikai iskolából is kitiltották az Alaska nyomábant. Miért?

JG: Az Egyesült Államok egy komplikált ország, de ez is része az életnek Amerikában. Hosszú története van minálunk a cenzúrával kapcsolatos küzdelemnek. Rendszerint egyébként az történik, hogy egy szülő panaszt emel az Alaska nyomában ellen, mire az iskola vezetése elolvas néhány oldalt, és eltávolíttatja az iskolai könyvtárból vagy az órákról. Főleg a regény szexuális tartalma ellen emelnek kifogást. Elég frusztráló dolog, különösen, hogy elég sokat tudok az oktatásról, arról, hogyan oktassuk a gyerekeinket. Hiba megvonni tőlük a bizalmat.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.