Könyv

A pacal Bartókja

Cserna-Szabó András: 77 magyar pacal, avagy a gyomor csodálatos élete

  • Kling József
  • 2017. november 19.

Könyv

Cserna-Szabó András egy egész könyvet írt a pacalról. Nincs ebben semmi különös. Csernától megszokhattuk, hogy hol a tollát (oké, a billentyűzetét) mártja szaftba, hol fakanállal kavarja fel a történeteket. A különös inkább az, ahogy kavarja. Ahogy a különböző stílusok hangnemeivel, regisztereivel zsonglőrködik, akár egy virtuóz orgonista.

Címe egyértelműen a 77 magyar népmesére utal. Pontosabban arra, hogy a pacal történetei eddig szétszórva léteztek: könyvtárakban, levéltárakban, szótárak szócikkeiben, elfelejtett újságokban, féltve őrzött receptekben, prózában, versben. Jönnie kellett valakinek, aki a szétszórt darabokat összegyűjti és kerek történetté kalapálja, újrameséli, jelenünk főszereplőjévé avatja. Cserna-Szabó András a pacal Bartókja.

A párhuzam nem légből kapott. A népdalokkal is úgy voltam, mint a pacallal. Ahogy a klasszikusok magasságából lenéztem a népzenét, a fine dining artisztikus tányérjai mögül csak grimaszoltam a pacalra. Aztán persze agyonhallgattam Bartókot, és térden állva esedeztem a bocsánatáért. Bartók (virtualiter) megsimogatta a fejem, és arra kért, mutassak neki olyan zeneszerzőt, akinek a népzenei gyökeréig ne lehetne leásni. A leckét egy életre megtanultam.

Erre jön ez a pacalkönyv. És a történelem, mármint az én kis életem históriája megismétli önmagát. Amikor Csernával új opusáról dumáltunk, mondtam neki, hogy bennem az él, a pacal mindig lenézett, proli étel volt. Mire ő a fejemre koppintott (egyáltalán nem virtualiter): „Ez nem igaz. Többek közt erről szól a könyvem: éppúgy kedvelt fogás volt a fejedelmi, főúri, mint a polgári asztalokon. Nagyjából a 19. század elején süllyed az alsóbb rétegekhez, az első világháború végén visszajön a városba, aztán egyre emelkedő pályába kezd, majd a 70-es, 80-as évekre hiánycikk, kultusz­étel lesz. Hullámzó karrier, regénynek épp jó!”

Vagyis ő is ásni kezd. Ezek a művészek ilyenek, ásó nélkül nem mennek sehova. Cserna kitúrja a föld alól minden étel gyökerét, a pacalt. Mert mi a pacal? A gyomor! „Félreértések elkerülése végett előre kijelentjük, hogy ebben a könyvben csakis azt hívjuk pacalnak, ami gyomor.”

Megszámoltam, 1128-szor írta le Cserna a pacal szót, amely a nettó szöveg mind a 257 oldalán (a könyv mindennel együtt 288 oldal) oldalanként átlagosan négyszer szerepel.

Ahogy Bartók kortárs zenét faragott a nép hangjából, Cserna a sokszínű forrásszövegeket metanyelvek soros kapcsolásává alakítja. Vagyis a könyv minden alkatrészén (idézet, recept, adat, szócikk, mikrosztori, újságkivágás, próza, vers) azonos áramerősség folyik át. Bár a mű egy történeti munka, egy receptkönyv és egy irodalmi antológia triptichonja, a köztük lévő határok mégsem élesek. Szabadon egymásba folynak, inspirálják, olykor provokálják egymást. Magam egyértelműen mint regényt olvastam, sőt mint regényeket a regényben (gyomrok a gyomorban), de annak sem okoz csalódást, aki a másik két műfaj felől közelít.

Tovább megyek. Nem véletlen, hogy a mű legeslegelső idézete Esterházy Pétertől származik: „A csillagos ég fölöttem, a pacal bennem…” Ahogy Émile Zola Párizs gyomra című regényében a pacal „szimbólummá válik, a mindent felfaló és megemésztő modern metropolisz szimbólumává”, úgy lesz Cserna szövege a magyar társadalom természetrajzává. Minden és mindenki benne van: Torgyán, Antall József, Orbán, Cicciolina. Még én is. Úgyhogy ne vádoljanak elfogulatlansággal!

A Mit igyunk a pacalhoz című fejezetben Cserna a kelleténél talán többször idézi a nevemet. Legyen ez az első kritikus megjegyzésem. A második a könyv alakja: könyvszerűtlen. Olyan, mint egy darab kockatészta, amelynek kétségtelenül jól áll a retró dizájn. A harmadik, hogy valakit azért mégis nagyon hiányolok a műből. A magyar gasztroforradalom pápáját, Molnár B. Tamást, akivel Cserna egyszer összerúgta a port. Hogy miért? Cserna elmondta korábbi interjúnkban: „Én most is azt képviselem, hogy a magyar konyha múltjának kutatása elengedhetetlen ahhoz, hogy az alapokat tisztázzuk […] az a pacal, amit ők [Molnárék – K. J.] közzétettek, nem pacalpörkölt (bár ők így hívták), a magyar halászlébe nem kell kombu alga.”

Magvető, 2017, 288 oldal, 3999 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.