Könyv

A pacal Bartókja

Cserna-Szabó András: 77 magyar pacal, avagy a gyomor csodálatos élete

  • Kling József
  • 2017.11.19 12:10

Könyv

Cserna-Szabó András egy egész könyvet írt a pacalról. Nincs ebben semmi különös. Csernától megszokhattuk, hogy hol a tollát (oké, a billentyűzetét) mártja szaftba, hol fakanállal kavarja fel a történeteket. A különös inkább az, ahogy kavarja. Ahogy a különböző stílusok hangnemeivel, regisztereivel zsonglőrködik, akár egy virtuóz orgonista.

Címe egyértelműen a 77 magyar népmesére utal. Pontosabban arra, hogy a pacal történetei eddig szétszórva léteztek: könyvtárakban, levéltárakban, szótárak szócikkeiben, elfelejtett újságokban, féltve őrzött receptekben, prózában, versben. Jönnie kellett valakinek, aki a szétszórt darabokat összegyűjti és kerek történetté kalapálja, újrameséli, jelenünk főszereplőjévé avatja. Cserna-Szabó András a pacal Bartókja.

A párhuzam nem légből kapott. A népdalokkal is úgy voltam, mint a pacallal. Ahogy a klasszikusok magasságából lenéztem a népzenét, a fine dining artisztikus tányérjai mögül csak grimaszoltam a pacalra. Aztán persze agyonhallgattam Bartókot, és térden állva esedeztem a bocsánatáért. Bartók (virtualiter) megsimogatta a fejem, és arra kért, mutassak neki olyan zeneszerzőt, akinek a népzenei gyökeréig ne lehetne leásni. A leckét egy életre megtanultam.

Erre jön ez a pacalkönyv. És a történelem, mármint az én kis életem históriája megismétli önmagát. Amikor Csernával új opusáról dumáltunk, mondtam neki, hogy bennem az él, a pacal mindig lenézett, proli étel volt. Mire ő a fejemre koppintott (egyáltalán nem virtualiter): „Ez nem igaz. Többek közt erről szól a könyvem: éppúgy kedvelt fogás volt a fejedelmi, főúri, mint a polgári asztalokon. Nagyjából a 19. század elején süllyed az alsóbb rétegekhez, az első világháború végén visszajön a városba, aztán egyre emelkedő pályába kezd, majd a 70-es, 80-as évekre hiánycikk, kultusz­étel lesz. Hullámzó karrier, regénynek épp jó!”

Vagyis ő is ásni kezd. Ezek a művészek ilyenek, ásó nélkül nem mennek sehova. Cserna kitúrja a föld alól minden étel gyökerét, a pacalt. Mert mi a pacal? A gyomor! „Félreértések elkerülése végett előre kijelentjük, hogy ebben a könyvben csakis azt hívjuk pacalnak, ami gyomor.”

Megszámoltam, 1128-szor írta le Cserna a pacal szót, amely a nettó szöveg mind a 257 oldalán (a könyv mindennel együtt 288 oldal) oldalanként átlagosan négyszer szerepel.

Ahogy Bartók kortárs zenét faragott a nép hangjából, Cserna a sokszínű forrásszövegeket metanyelvek soros kapcsolásává alakítja. Vagyis a könyv minden alkatrészén (idézet, recept, adat, szócikk, mikrosztori, újságkivágás, próza, vers) azonos áramerősség folyik át. Bár a mű egy történeti munka, egy receptkönyv és egy irodalmi antológia triptichonja, a köztük lévő határok mégsem élesek. Szabadon egymásba folynak, inspirálják, olykor provokálják egymást. Magam egyértelműen mint regényt olvastam, sőt mint regényeket a regényben (gyomrok a gyomorban), de annak sem okoz csalódást, aki a másik két műfaj felől közelít.

Tovább megyek. Nem véletlen, hogy a mű legeslegelső idézete Esterházy Pétertől származik: „A csillagos ég fölöttem, a pacal bennem…” Ahogy Émile Zola Párizs gyomra című regényében a pacal „szimbólummá válik, a mindent felfaló és megemésztő modern metropolisz szimbólumává”, úgy lesz Cserna szövege a magyar társadalom természetrajzává. Minden és mindenki benne van: Torgyán, Antall József, Orbán, Cicciolina. Még én is. Úgyhogy ne vádoljanak elfogulatlansággal!

A Mit igyunk a pacalhoz című fejezetben Cserna a kelleténél talán többször idézi a nevemet. Legyen ez az első kritikus megjegyzésem. A második a könyv alakja: könyvszerűtlen. Olyan, mint egy darab kockatészta, amelynek kétségtelenül jól áll a retró dizájn. A harmadik, hogy valakit azért mégis nagyon hiányolok a műből. A magyar gasztroforradalom pápáját, Molnár B. Tamást, akivel Cserna egyszer összerúgta a port. Hogy miért? Cserna elmondta korábbi interjúnkban: „Én most is azt képviselem, hogy a magyar konyha múltjának kutatása elengedhetetlen ahhoz, hogy az alapokat tisztázzuk […] az a pacal, amit ők [Molnárék – K. J.] közzétettek, nem pacalpörkölt (bár ők így hívták), a magyar halászlébe nem kell kombu alga.”

Magvető, 2017, 288 oldal, 3999 Ft

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.