A Főgarabonciárius - Határ Győző (1914-2006)

Könyv

Nem akad hozzá hasonló a "magyar irodalmi rovarhatározóban". Enciklopédista feneöregként a legkülönfélébb műfajokban alkotott, versbe, regénybe és drámába egyaránt belebrummogva filozófiai mestergondolatainak öszvérbasszusát. Sokan rajongtak érte, s néhányan még a könyveit is elolvasták.

Nem akad hozzá hasonló a "magyar irodalmi rovarhatározóban". Enciklopédista feneöregként a legkülönfélébb műfajokban alkotott, versbe, regénybe és drámába egyaránt belebrummogva filozófiai mestergondolatainak öszvérbasszusát. Sokan rajongtak érte, s néhányan még a könyveit is elolvasták.

*

"A zökkenők, a vargabetűk és a másodlagosan gyógyuló sebek története" - sommázta életútját az idős Határ Győző valamikor a nyolcvanas évtized végén az irodalomtörténész és értő jó barát Kabdebó Lórántnak mesélve-mesketélve. Valóban, az 1914-ben Gyomán született író nem egykönnyen küzdötte át magát a huszadik századon: literátori karrierje éppúgy bővelkedett a viszontagságokban meg az elszenvedett gáncs- és tőrvetésekben, mint élete a váltakozó halálveszedelmekben. A családjával a Kner-nyomda kötelékéből a pesti Akácfa utcába szakadó ifjú Hack Viktor (ez volt légyen ugyanis a most nyugosztalandó írófejedelem eredeti vezeték- és keresztneve) előbb a zeneművészetbe bódult bele, majd - részben Weiner Leó biztató elutasításának hatására - "vitruviuszi szédülettel" az építészetbe. Olyannyira, hogy 1938-ban építészmérnöki diplomát szerzett a Műegyetemen, ám önálló építész sosem vált belőle, beérte boszorkányos rajzolói ügyességének kamatoztatásával, mondjuk Hajós Alfréd tervezőirodájában, miközben érdeklődése végérvényesen új terület, az irodalom felé fordult.

Határ Győző világéletében kissé bizalmatlanul méregette az általa szószátyárnak, a nemzet-állam dágványába ragadtnak és ilyeténképp erősen korlátozott látkörűnek ítélt magyar irodalmat, s annak belterjes életét, meg szintúgy a hazai olvasóközönség "fészekmeleg tájékozatlanságát". Ez a bizalmatlanság részben megalapozott, részben kölcsönös volt. A fiatal író határozott hendikeppel indult a literátori pályán, szertelen szürreál mondatömlenyeit borzadással utasították el maguktól a beérkezettek, nagykamasz zsengéit pediglen kézen-közön elhányta a bírálatra felkeresett Babits Mihály. (Ilyesmi később is előfordult az író praxisában: a negyvenes évek végén Sarkadi Imre potyogtatta el Határ keleti témájú színművét, illetve kedves kisregényét, bevett kocsmakörútjai valamelyikén.) Mindazonáltal ifjúkori művei, juveniliái nemcsak stílusukkal, avantgárd túlhabzásukkal, merésznél merészebb nyelvhasználatukkal keltettek ellenérzést, hanem keresetlen őszinteségükkel is. A némi tájékozódás után a jobboldalnak "kimutatkozó" Hack Győző a második világháború éveire nyílt németellenességével, antimarxista baloldaliságával és tettleges pacifizmusával igen hamar másfajta ítészek elbírálása alá került. Veszélyes fordulatszám című regényét 1938-ban még csak elkobozták, ám később íródott műveiért már a Horthy-féle rendőrség ún. Defenzíva-osztálya vonta eljárás alá a röpcédulázásban is ludasnak bizonyult írót. Három vitriolos szatíráját (Darályvilág Buzdugániában, Csodák országa Hátsó-Eurázia, Torlon Péter) fölháborodottan forgatták nyomozók és bírák, mi több, a Horthy bornírt dinasztiaalapítási téveszméjén élcelődő, végleg elveszett Torlon Pétert állítólag még maga a Főméltóságú Úr is kesztyűs kezébe vette. Filozófusregénye, az utóbb 1989-ben kiadott Csodák országa... sok helyütt máig zavarbaejtően hű képét adja Huligániának, istenhátamögöttiségével, kultikus csodabogaraival, Sároshirtelenddel és az Abaújnyomoródi Rétekkel egyetemben. Amíg a szent haza itt Huligánia néven pertraktáltatik, amott, a végül 2002-ben megjelentetett levélregényben Buzdugániaként egzisztál, darályoktól és deregélyektől mindinkább elárasztva.

1943-ban a katonai bíróság végül többévi fegyházra ítélte Hackot, aki egy évvel később megszökött a sátoraljaújhelyi börtönből, és sikerrel vészelte át a nyilasuralmat, illetve az országban lezajlott véres harcokat. 1945-ben végre megjelent első verseskötete, a Ragyogó szívvel remete daccal, s az időközben nevét Határra magyarosító irodalmár (akinek egyébiránt első választása a Medveczky volt) lassanként belakta a honi literatúrát. Az újholdasokkal meg másokkal közösködő Határ azonban hamar újra a periférián találta magát: Heliáne című utópisztikus regénye az 1947-es Könyvhét botrányköve lett. Aligha meglepő módon, hiszen a bravúrosan és egyszersmind a legkevésbé sem a szocreál ízlésnek tetszően csűrt mondatokból a GAOGAG-Libát imádó hunhuri nép története állt össze, s a zápulhatatlan tojásokról verselő költőkben, valamint a nagy libaünnep egyéb ájtatos szereplőiben az avatottak könnyen fölismerték a látszatkoalíciós korszak prominenseit. Határt, akinek hóttáig egyik jelszava maradt az "írj veszélyesen", 1948-ban a hatalom által felkent Király István sorozta meg dühödt bírálatával, 1949-ben az Írószövetségből is kizárták, s az író egy sikertelen illegális határátlépési kísérlet után újfent börtönbe került. Ekkor, a szegedi Csillagban írta az Ismeretlen Verőembernek ajánlva az alábbi sorokat: megültem börtöneid Magyarország / és már / nincs türelmem hozzád // mások visszatorolnak odamarnak / én már / csak átallépni akarlak (Türelemfogytán).

Egy évvel később, 1951-ben a pesti Gyűjtőben pedig mintegy megérzésképp javította át az amúgy frankomán Határ Életrajz című versének utolsó sorában az élni vágyott város nevét Párizsról a kedvezőbb összehangzású Londonra, imigyen: Balkán sártengerén elakadt a lábam / de ha a Zengő Szigetre gondolok / őr és rab tégla börtönöm falában / azért a szívem - Londonig dobog.

Szabadulása után fordítással kereste meg a napi betevőt, s a Bábszínháztól kapott némi honoráriumot egy sohasem bemutatott napkeleti színjátékért (Majomház). 1956-ban megismerkedett második feleségével, Prágai Piroskával, s a forradalmat követően még az év karácsonyán elhagyták az országot meg a formálódó "Kádárscsina" rendszerét. A pár valóban Londonban talált otthonra, s itt Határ Győző a BBC magyar osztályán kapott munkát mint csípősen polemizáló skribler. A napi ügyek kommentálását idővel fölváltotta a színházi és irodalmi történések rádiós recenzeálása, s a bársonyos mikrofonhangú író nem feledkezett meg a hazai szépirodalom teljesítményeinek nyugtázásáról sem. (E lebilincselően szubjektív és találó értékelések 1991-ben önálló irodalomtörténeti kötetté torlódtak össze.) Az utóbb a Szabad Európa kötelékébe szegődött Határ a nyugati emigráció sajtótermékeiben is rendszeresen publikált, ám fényes elszigeteltségét némiképp még készséges munkatársként és derűs csevegőként is megőrizte. Így szerencsésen kívül maradt azokból a méltatlan hajcihőkből, vádaskodásokból és viszontvádaskodásokból, amelyek alighanem elkerülhetetlen kísérőjelenségei az emigránslétnek. "Bizonyos ponton túl az őrültekháza jobb, mint az emigráció" - olvashatjuk a Beckett-mondatot A fontos ember című karikaturisztikus regényének (1989) élén, s a mű émelyítően mulatságos cselekménye és figurái igazolják a mottót.

Határ Győző Londonban megteremtette a maga kis Magyarországát, az Hongriuscule-t, ahogy a francia író, Jean Rousselot elnevezte otthonát. Itt íródtak, sőt utóbb itt, a wimbledoni házban szedettek ki Határ főművei. Kilenc darabból álló drámaciklusa, a Golghelóghi (1976), ez az 1000. év táján játszódó, majd' százszereplős Magnus Ludus Passionalis az óriás latorság, az álladalom létrejöttét, s a jámbor címszereplő részben Faustra, részben Peer Gyntre emlékeztető fejlődéstörténetét tárgyazza, dús filozófiai körítéssel. A filozófia ugyanis azóta, hogy az ifjú Határ Győzőben megfogamzott első mestergondolata ("Ismerd meg a körülötted valókat!"), mind nagyobb teret nyert munkásságában. Nemcsak szép, filológiailag nett ókori regénye, a Julianus Apostata vagy misztérium-burleszkje, a Bábel tornya (1966) meg a számtalan többi novella és dráma telítődött Határ Győző ontológiai és ismeretelméleti fejtegetéseivel, de az író önálló filozófiai traktátusokkal is előállt. Az 1980-ban megjelentetett Özön közöny, majd a háromkötetes Szélhárfa (1987) több ezer év és számos civilizáció filozófiai és teológiai gondolatait rendezte új intellektuális szinkretizmussá, hogy abból kirajzolódjon egy eredeti tentatív időteória vagy épp egy friss, vitára kapatóan eleven kultúraelmélet.

Határ Győző 1989 januárjában tért haza először Magyarországra, hogy Károlyi Amy kérésére beszédet mondjon a XX. század legnagyobb lírikusának ítélt barát, Weöres Sándor temetésén. Azóta mindhalálig rendszeresen haza-hazalátogatott, megtalálták őt a különféle magas kitüntetések, és végre műveit is kiadták itthon. Népszerű szerző lett, bár a jelek szerint ő is tudta, hogy "nemolvasótábora" döntően "a megérző analfabéták szimpatikus mágiájával" választotta kedvenc írójának. Mindenesetre nem zavartatta magát: továbbra is ontotta magából a bölcseleti műveket, s a politikailag üdítően inkorrekt verseket. Lassanként azonban, különösen felesége hosszas betegeskedésének hatására a matuzsálemi korú íróból kegyetlen öniróniával néven nevezett "halál Mórickája" vált: én vagyok a halál Mórickája / mindenről rögvest eszembe jut: / ahogy kínjait odakínálja / nincs előle bújni - rókalyuk (A halál Mórickája).

A kilencvenhárom éves Határ Győző végül szelíden utánahalt asszonyának. Szinte áttekinthetetlen méretű, villódzóan szellemes, terjengősségében is magvas, mi több, sokmagvas életmű, s egy imponáló vénájú, hamisítatlan irodalmi ember emléke maradt utána.

Most már nincs apelláta: olvasnunk kell!

Neked ajánljuk