Fene a gusztusát – A tűzijáték kultúrtörténete

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2001/33. (08. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Van valami a tűzben, ami megbabonáz. A megszelídített tűz láttán a felnőttből szégyentelenül előbújik a gyerek.

Ahogy a görög pincér meggyújtja a fagylaltkehelybe szúrt csillagszórót, az asztaltól egy lépést hátrálván ugyanazt az önfeledt mosolyt láthatja a nyaraló külföldiek arcán, ugyanazt az elragadtatott hangot hallhatja, ami augusztus 20-án sokezerszeres mennyiségben ül ki a Duna-partra sereglett, zömmel magyar arcokra, s hagyja el a hozzájuk tartozó szájakat. Huuúú. Meg hűűűű. Az augusztus 20-i tűzijáték: nagyra nőtt csillagszóró egy országnyi gyermeknek. Színpompás - de mégsem tökéletes az élmény. Valami mindig bezavar. Valami, ami körültekintőbb elemzést igényel a látvány vizuális és dramaturgiai szempontok szerinti megítélésénél, valami, ami messzebb mutat a mulatság költségvonzatának, a rajta keresők kilétének firtatásánál: az ünnep társadalmi, politikai, vallási, kulturális, pszichológiai mélyrétegekben húzódó tartalmáról van szó.

false

A tűz ebben éppoly ártatlan – földről föl, vízbe le, röpköd az égen, tehetetlenül –, mint a tömeg, amely bámulja. Vele játszanak.

A leghírhedtebb magyar

etnográfus, történész, antropológus, Kovács Ákos (nem összetévesztendő a híres táncdalénekessel) négyévi munkával végezte el a tűzijáték kultúrtörténetének évszázadokra visszatekintő elemzését. Lassan harminc éve, a hatvani múzeumba kerülvén döbbent rá, hogy néprajzosként alig tud mit kezdeni Magyarországon a hagyományos paraszti népművészettel. Úgy találta, az romokban hever. A 70-es évek közepétől kezdve szisztematikusan foglalkozik a népművészet fogalmát a városi világ, a populáris kultúra irányába is kiterjesztő, a néprajz és művészettörténet határterületén járó, társadalmi viselkedésmódokat is érintő kutatásokkal. Munkássága szembehalad a néprajzos ortodoxiával, el is küldték a Magyar Művelődési Intézettől, nyugdíjba, korkedvezménnyel, csak menjen már. Annyi baj legyen - kiállításokban, katalógusokban, videókban, folyóiratokban, könyvekben publikált munkássága által közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy megismerjük a helyet, ahol élnünk adatott. Falvédők. Madárijesztők. Tetoválások. Graffitik. Világháborús emlékművek. Gigantposzterek. Országút menti haláljelek. Szent Kristófnak, a modern közlekedés védőszentjének a kultusza. Történelmi panoptikumok. Körképek, főleg a Fesztyé és a Gárdonyi Gézáé. Beszélt már ezekről a dolgokról a Narancsnak (1993. május 6., 1995. július 6.), kapott is a fejére, amiért nemzeti Disneylandként merészelte emlegetni "pusztaszert. A körképeket követő kutatómunkájának mostanában ért végére: hogy mire jutott a magyarországi tűzijátékok és díszkivilágítások XV-XX. századi történetével, azt Játék a tűzzel című kötetében és az ennek apropójából rendezett, hasonló című kiállításon foglalta össze.

Száz évre visszamenően végigolvasta az augusztus 20-ával kapcsolatos napi- és hetilapos írásokat, de ez nem minden: a gyökerekig akart visszanyúlni. A legkorábbi adatot kereste. Európa más tájain a XIII. században már szórakoztak tűzijátékkal, de mikor lehetett Magyarországon a legelső?

A legrégibb magyar

tűzszerészeti forrásmunkára egy 1926-os tanulmány nyomán bukkant: szerzője, Iványi Béla levéltáros a magyar tüzérség történetéről írván említést tett egy tűzijátékrajzokkal teli XV-XVI. századi tüzérségi kódexről, melyet a nagyszebeni Bruckenthal Múzeumban őriznek. Hosszas hazai és romániai keresgélés után kiderült: az osztrák származású, de tűzérségi szertárosként a magyar királyságot szolgáló Conrad Haas által egyetlen példányban, ófelnémet nyelven készített kódex minden rémhír ellenére (hogy Csau eladta, elégette volna) megvan. És mintha normális helyen élnénk, mindkét ország hivatalosságai segítettek abban, hogy a bukaresti központi levéltárban, a páratlan lelet láttán leeshessen Kovács Ákos álla, aki a kódex megkerüléséről a 2000. augusztus 19-i Népszabadságban be is számolt. Conrad Haas zseniális ember lehetett: feltalálta a tűzijáték látványának élményét megsokszorozó, két- és háromlépcsős rakétát. Világraszóló leleménye révén bátran tekinthető a modern rakétatechnika ősatyjának.

Az 1500-as évek magyar haditechnikájának európai fejlettségét bizonyító kódexet természetesen megviselte a kor, restaurálásra szorulna, de állapota lehetővé tette, hogy minden lapjáról mikrofilm készülhessen, arról retusált nagyítás, majd magyar és újnémet fordítás. Kovács Ákos csak a tűzijátékot érintő részeit használta fel, a korabeli haditechnikát leíró, páratlan forrásművet megmutatta Endrei Walternek: a technikatörténész ez alapján írta élete utolsó tanulmányát, megcsinálta a korrektúrát, és meghalt; idén volna nyolcvanéves, műve még kéziratban van.

A legnagyobb magyar

tűzijáték-készítő, az osztrák Conrad Haas huszadik századi utóda sem él már: Petróczy Gyula pirotechnikus - fia elmondása szerint, aki Kovács Ákos rendelkezésére bocsátotta édesapja hagyatékát - igazi ezermester volt. Az 1920-as években Szombathelyen élt. Anna-báli tűzijátékai nyomán bíztak rá olyan fontos állami feladatokat, mint az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus (a főhadnagy ezért pápai kitüntetést is kapott), majd az ezt követő évek augusztus 20-i tűzijátékai. Újításai közé tartozott egy ötven méter magas tűzkereszt a Gellért-hegyen, a katonai fényszórók sugarainak legyezőszerű szétterjesztése és Nagy-Magyarország villanyégőkből kialakított térképe. 1948. augusztus 20-ra (immár alezredesként) a Magyar Dolgozók Pártja villanykörte-emblémáját képzelte a Citadellára, s az ő nevéhez fűződött a Sztálin 70. születésnapjára rendezett, 1949. december 21-i tűzijáték is. Az 1950. április 4-i tűzijáték után nyugdíjba vonult, a katonai tisztogatásokat szerencsésen megúszta. 1956 után már csak kisebb munkái akadtak (úttörők, munkásőrök).

false

Miközben a mai Magyarországon nyolcszáz pirotechnikai cég szolgál a polgári demokrácia új elitjének kerti mulatságain, és szeretne részesülni az augusztus 20-i állami megrendelésből, Petróczy életművének dokumentumai Kovács Ákos lakásán várják, hogy méltó helyre - mondjuk múzeumba - kerüljenek.

A legjellemzőbb magyar

történet az, ami Conrad Haas kódexével történt. "A románok abszolúte európai módon viselkedtek, nálunk volt és van valami zárlat" - mondja Kovács Ákos, aki egy éven át próbálkozott azzal, hogy a köz számára elérhetővé tegye e hadtörténeti unikumot, de mindhiába. Szeretett volna kiállítást rendezni a mikrofilmről készített nagyméretű másolatokból, de mind a bécsi Collegium Hungaricum (ahol osztrák származása miatt lehetett volna érdekes Haas), mind a Magyar Nemzeti Múzeum, mind a Hadtörténeti Múzeum elutasította. Érzése szerint a Hadtörténeti Múzeumban "provokációtól" tartottak, azt akarták, hogy ő szerezzen írásos engedélyt a voltaképp xerox kódex bemutatásához a románoktól - holott ez a múzeum dolga volna. A Honvédelmi Minisztériumból (ide tartozik a Hadtörténeti Múzeum) hamar kifordult, miután egy Szabó nevű helyettes államtitkárnak ez volt az első kérdése: "Melyik politikus lobbizik ezért a kódexért?"

Egyik sem. Ha valaki "lobbizott", az Marosi Ernő akadémikus volt, az MTA Művészettörténeti Kutató Intézetének egykori igazgatója, akinek 1987-ben a Művészet Zsigmond király korában címmel rendezett kiállítás kapcsán nem sikerült fellelnie a kódexet. Egyelőre azonban az ő támogatólevele sem volt elegendő sem egy kiállítás, sem egy - természetesen restaurálást követő - facsimile megszületéséhez. Kábé hétmillió forint kellene. Az igényes kultúrtörténeti sorozatokkal, sőt hasonmás kiadványokkal is foglalkozó Balassi Kiadót érdekelné a dolog, de támogatás nélkül nem vállalkozhat rá. Soóky Andrea igazgatóhelyettes elmondása szerint minden lehetséges helyen pályáztak ez ügyben, hiába. Pedig ha az idei augusztus 20-i, kiemelt állami rendezvényekre nettó 686 millió forintot szán az Országimázs Központ, amiből nettó 247 milliót visz el a budapesti tűzijáték, akkor ennek "egyetlen fénycsóvájából" kijöhetne - kijöhetett volna - A nagyszebeni tűzérségi kódex.

A legfényesebb magyar

ünnep papíron augusztus 20. lenne, amit Tímár Péter filmje, az Egészséges erotika óta nehéz nem gusztus húszként emlegetni. "Az egész ünnep keletkezés- és befogadástörténete azt mutatja, hogy az augusztus 20-i Szent István-nap soha nem volt autentikus nemzeti ünnep: mióta 1891-ben ebből a katolikus ünnepből nemzeti ünnepet csináltak, az nem összetartja, hanem szétválasztja az embereket" - állítja kutatásai alapján Kovács Ákos. Könyve egyebek közt azt mutatja be, hogy az államot irányítók minden erőfeszítése ellenére miként nem tudott valódi ünnepé válni ez a nap az utóbbi száztíz év magyar történelme során (a rendszerváltozás után, 1991-ben március 15. helyett augusztus 20-át emelte a nemzeti ünneppé a parlament; az akkori fiataldemokraták logikusan március 15. mellett voltak), s a mégoly tudatosan megtervezett látvány minőségétől függetlenül ezért sem képes felemelő, transzcendens élménnyé válni a négy őselem, a föld, a víz, a levegő és a tűz nyár végi budapesti találkozása.

"A kivilágított, tüzes rakéták fényében fürdő Gellért-hegy és a Lánchíd impozáns díszletei közt megrendezett tűzijáték hivatott az ünnep érzését megidézni. Az ünnepét, amelynek idején az ember földi életének, egész létezésének nagyszerűségét éli át. Miközben ugyanis a negyedik őselem formájában a magasabb valóság is megjelenik előtte, úgy érzi, hogy a mellette, a körülötte álló emberekkel régtől fogva erős, láthatatlan szálak fűzik össze, s hogy ezt az érzést az ünnep napján felidézni, a közös múltat újra átélni - nagyszerű dolog.

Magyarországon azonban a tüzes rakétáktól fénylő Gellért-hegy és Lánchíd impozáns díszletei közt ezt az érzést nemzeti ünnepen, ahogy korábban, úgy most sem élhetik át az emberek. Nem szűntek meg ugyanis a már 1891-ben szóvá tett és éppen száz esztendő elteltével ismét előtérbe került fenntartások, az immár állami ünneppé előlépett augusztus 20. továbbra is az egyházi és világi elemek összemosódásával, a megosztó tényezők továbbélésével jár. Történelmünkben tehát sem a két háború közti neobarokk társadalom Szent István-napi, sem az 1945 utáni április 4-i felszabadulási, majd az úgynevezett alkotmánynapi tűzijátékok, sem az azt fölváltó >>nemzeti búcsúünnep>tündöklő tűzimunkák>a Dunának partjait pompázzák>tüzes Egekre>bámulással<< néző tömeg nem érezheti a misztérium varázslatos erejét" - írja könyve végén Kovács Ákos, aki a tűzijáték után új munkához látott: az új kenyér ünnepének történetét dolgozza fel.

Finom falat lesz, kívánjunk hozzá bort, búzát, békességet!

Szőnyei Tamás

Kovács Ákos Játék a tűzzel című kötetét a Helikon Kiadó jelenteti meg, kiállítása augusztus 16-án nyílik a Galéria XXI-ben (Budapest V., Váci u. 59.)

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2001/33. (08. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...