Könyv

ASouth Park története médiaszempontból klasszikus sikersztori. Két főiskolás összeállt, hogy valami olyat csináljon, amilyet még senki sem, és az átlaggal ellentétben nekik tényleg sikerült. A South Park dramaturgiailag a Twin Peaksszel és A Farm, ahol élünk című sorozattal rokon: szereplői egy zárt közösségben élnek, és el vannak foglalva ügyes-bajos dolgaikkal, miközben reagálnak a külvilágból érkező ingerekre. Innentől aztán minden a fejére áll.

Egyik barátom kéziratos szövegéből emeltem át e combos Borges-idézetet, de nem azért, hogy - kétszeresen is - idegen tollakkal ékeskedjek, hanem mert nehéz volna pontosabban leírni azt a helyzetet, ami itt és most a kortárs magyar irodalom talán legfőbb paradoxona. Borges ugyanis kendőzetlen őszinteséggel és egyszerűséggel arról írt, amiről a magyar írók többsége a nyilvánosság előtt nem, vagy csak utalásszerűen, homályos metaforákat eregetve hajlandó beszélni. Akár a derék Bodóné, ha a bor árát kérdik.

hogy belássam: Budapest nem Mannheim, pünktlicht. (Nemrég említette az eseményt előkészítő "szemletanács" egyik illusztris tagja itt, hogy a híres mannheimi fesztivált is üzletközpontban rendezik.) A Mammuttól

Az idén negyedik alkalommal megrendezett OFF (Open Film Festival) lassan rangos filmeseménnyé növi ki magát - ezt bizonyították a Kultiplexre átkeresztelt Blue Box mozi büféjének ugrásszerűen megemelkedett árai és kibővült kínálata, valamint a permanens tömegnyomor. Bár az épület felújítását még nem fejezték be, a fesztivált mégis - viszonylag zökkenőmentesen - sikerült lebonyolítani.

Szombaton a Fészekben összegyűlt, hogy szakmaként viselkedjen, a filmrendezők közép- és idősödő generációja, elvétve egy-két fiatal, csupa olyan erő, aki évek óta egyéni kijáróként hordja össze a filmrevalót.

hogy ez egy könyv, amit egy ember írt egy másik emberről, aki már meghalt.

Sikerkönyvről van szó, a fiatal holland zsidó szerző olyannyira meg is szedte már magát három mengjelet könyvével, hogy New Yorkban él, és csak az írásnak él, ami miatt már lanyha tiszteletet érdemel, ha mást nem is.

Könyv, amit szeretnek a gyerekek. Helyesebben: könyv!!!

Mondom itthon: amit az apám magyarázott meg nekem, Jókai Mór Rab Ráby című könyvét, félreütöttem, majdnem: köb-ívét, de nem is rossz találat ez, amit tehát apám így, apám, aki nagyon is egyenes módon a Népiből és a Nemzetiből jött, mondhatnám, ha ez nem volna így komplett lényegtelenség, és az akkori Úri osztály centruma felé haladt, s bár onnét valami módon, szervezetileg kirúgódott, azért csak középosztály maradván, így vesztette el "mindenét", s ha mindenét nem is, de teljesen új, Állásközvetítős, "cupringeres" úton kellett megélhetés után néznie, mígnem főleg főkönyveléssel és vidékével foglalkozó, még 45 előtt belekaroló barátai el nem helyezték, satöbbi, satöbbi, és 66 éves fejjel odáig nem jutott, hogy én végre végeztem az Egyetemen, és elmehettem, nyilván saját írói ambícióim és löketeim áldozataként, meg ama kor, Illatos utunkra nevelőtanárnak (portásfélének), apám tehát így magyarázta meg a Rab Rábyt (semmi rabbi, se becézett-édes rablás, se rabság, az a szabadúszó élete, csak mondom!), hogy mint egy négyzetes fedelű doboz vagy csokoládédarab, fehér és barna és barna és fehér kis négyzetek, voltak a csibész Vármegyei emberek (szépítő kifejezés), voltak a derék, jámbor, csak kicsit maradias Vármegyeiek, voltak a felvilágosult Osztrák Császárnak csontig benyaló, Karrierista Kozmopoliták, voltak végül, a legkisebb számban, szegény Ráby is köztük, azok, akik az Osztrákok - épp felvilágosult - trónjától várták volna a Modernizációt, s ekképp idealista lelkek voltak. Hát ezt csak úgy mondom most itthon. A helyzetek mindig még bonyolultabbak, másrészt még egyszerűbbek (?).

Az Ön háromévese, kedves olvasó, az RTL Klub vasárnap délelőtti örömműsorára perdül-fordul, miközben Ön próbálná nyögve fejére húzni a paplant? Vigyázzon! A fertőzésveszély nagy, Ön veszélyes zónába ért! Még nem tudja, de hamarosan kezdődik a harc! A gyermek hamarosan Pokémonnal álmodik, és Ön kénytelen lesz megvenni a jutányos áron, mindössze kilencezer forintért kapható, garantáltan veszélyesanyag-mentes, mosható felületű Pikachu-párnát. Ha iskoláskorú, hátán egy üvöltő gorillára emlékeztető Pokémonszelídítővel indul majd - hátizsák és poliészter pólók nagy választékban, már 2000 Ft-tól -, és ott intenzív kereskedelmi tevékenységet folytat. A rágógumi-, nyalóka- és gumicukor-választási procedúra, amelyet eddig a bőség zavara erősen megnehezített, figyelemreméltóan megrövidül ugyan, mivel mindenhol Pokémon-matricára és -kártyára vadászunk, ezzel párhuzamosan azonban a gyermek szenvedélye a rágás felől a gyűjtés felé fordul, s képes lesz egyszerre akár tizenöt nyalóka leküzdésére is, csak hogy a mellékelt kartonocskák célszerű rendezését minél előbb megkezdhesse. Ja igen, komolyabb gyűjtőknek egy kezdő kártyacsomag ötezer forint körül van.

ADugj meg!-ről csak annyit lehetett előre tudni, hogy nők írták és rendezték, és hogy a francia ultrajobb erők követelésére az illetékesek ikszesítették, és ezzel száműzték Párizs egyetlen megmaradt pornómozijába. Mindenesetre, nyilván óvatosságból, a Titanic fesztivál szervezői is kihagyták elegáns prospektusukból a film ismertetését, holott a mű a fesztivál egyik slágere volt. Így utólag arra szavaznék, hogy a francia ultrajobbot nem az az egyetlen kondomos közösülés zavarta, melyben konkrétan látjuk a hímvesszőt behatolni a vaginába, sokkal inkább találhatta kínzóan elviselhetetlennek, hogy azt a rendkívül változatos és találékony - fallikus szimbolikában hiányt egy cseppet sem szenvedő - gépfegyverparkot, amit a férfiak a maguk örömére és használatára álmodtak ide a földre, a film két főhősnője is igénybe veszi felhalmozódott és elfojtott agressziója kiélésére, méghozzá ugyanazzal a magától értetődő hatalmi - szinte drogos - mámorral és céltalan kegyetlenséggel, ahogy azt férfi társaik is szokták tenni a vásznon és azon kívül. Ráadásul a két nő mindezt olyan valóságízűen teszi, mintha dokumentumfilmet látnánk.

Atatarozók alapos munkát végeztek, kívülről és belülről is takaros az épület, jó lenne itt szerkesztőségi üléseket meg bulikat tartani, de hát egy közintézmény nem arra való, úgyhogy megelégszem a tudattal, nemsokára ide költözik Macintosh Classic típusú számítógépem néhány személyes tárgyammal együtt, kézirataimról nem is beszélve. Már csak ezért is érdemes alaposan szemügyre venni a kiállításokat, mert egyáltalán nem mindegy, mit csinálnak az emberrel halála után, megdicsőülése alkalmából.

Ez az - elismerem - kissé erőltetett címjáték jutott eszembe Kovács Éva szociológiai vértezettségű vitairata olvastán (A hinta szédülete, Magyar Narancs, 2000. november 30.). A vitairat logikus és pontos: szerzője láthatóan nemcsak tájékozott a történelemben, politikában, a magyar kultúrában és ezeknek összefüggéseiben, hanem vitázni is tud. Szigorúan következetes: nem tetszett neki a Glamour című film, és ezt keményen, történelmi logikával megindokolja.