Könyv

Olyan fix helye volt a 90-es évek kortárs képzőművészetének a Bartók 32 Galéria, hogy az ember hajlamos csak a hiányára felkapni a fejét. Ez egy pontatlan mondat. A galéria ugyanis még létezik, de félő, kortárs képzőművészetet nem érdemes benne keresni a belátható jövőben.

Született július 14-én, 1939-ben; köszöni, prímán tartja magát, hatalmas koncerttel ünnepel a legnagyobb prágai sportcsarnokban. Magyarországon dalait kevéssé ismerjük (tán csak az egy szem Lady Carnevalt), személyét annál inkább. Karel Gott, a híres énekes egy furcsa kor egyedülálló szimbóluma. Furcsa kor, furcsa vidék, ahol minden másképpen volt, ahol gyorsabban használódtak az emberek, s lassabban múltak az évek, ahol csehszlovákul szólt a rock ´n´ roll. A mi korunk és a mi lakóhelyünk, alighanem csupán a tehetségén múlott, hogy nem Korda Györgyből lett ily kínosan sokatmondó ikon.

A könyv alcíme fölött első pillantásra átsiklott az agyam, mármint hogy Cangjang-Gjaco, a 6. dalai láma szerelmes versei, de aztán észbe kaptam. Hogy is van ez? - kérdeztem magamtól, és válaszoltam is rögtön az utószó segítségével, mivel ott kiderül, hogy Cangjang-Gjaco klasszikus kurvapecér volt, pinamalom.

A "Hongongi metrójegy" fogalma, mint múltkor, tehát: hogy valamiről fogalmunk sincs, de utal rá egy jel. Egy elhajított japán metrójegy Hong Kongban, na ja. "Tisztáztuk."

Semmi nem közvetítette finomabban a rendszerváltás édes ízét az ínyenc fogyasztó számára, mint a péksütemények, gyümölcsjoghurtok és kulturális folyóiratok kínálatának színesedése. Az 1988-91 tájékán indult minőségi lapok tizedik évfolyamuk körül járnak, s ha már eddig húzták, helyzetük akár stabil is lehetne. A gyakorlat persze nem ilyen szép, pláne hogy egyik fő támogatójuk, a 15. születésnapját ünneplő Soros Alapítvány jelezte, megkezdődött a visszaszámlálás.

Hét évig rohadt Szentesen, az egykori Esze Tamás laktanya legénységi étkezdéjében az úgynevezett "Selye-hagyaték", amit június 8-án, egy jogerős ítéletet követően árverezett el a bírósági végrehajtó. Az árverésen kizárólag hulladékhasznosításban utazó vállalkozók vettek részt; végül 2,1 millióért kelt el az a több száz tonnányi szakkönyv és tudományos folyóirat, amiről nem is olyan régen egyesek még azt gondolták, világhíressé teheti Szentest.

Tavaly ilyenkor, a távozó kulturális kormányzat egyik utolsó, jövőlátó projektjeként megalakult a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA). A cyberiába invitált szerzőknek most, június elején kellett volna első ízben maguk közé emelniük egy kortársukat. Bármily kínos, de ez nem jött össze. Igaz, még őket magukat - pontosabban, életművüket - sem sikerült az ezzel foglalkozóknak olyan állapotba hozniuk, hogy a program beharangozásához hasonló csinnadrattával jelenthessék be az eredményt a valós és a virtuális világnak.

Két fiatal színikritikus beszélgetett Ljubljana szívében, a Ljubljanica partján sétálva, egyik belgrádi, a másik helybeli: "Olyan rosszakat álmodtam a múlt éjjel, egyfolytában hullák között kellett járnom" - mondta az egyik. Mire a másik: "Túl sokat nézel színházat mostanában."

Utánanéztem: nincs olyan nap a nyáron, amikor Európa normálisabb városainak valamelyikében ne lenne világzenei fesztivál. Most mit mondjak, csupán a ljubljanai Druga Godba tizenkét napot tesz ki.

Most akkor várj, figyelek, felírom. Mondja a telefon túlvége. Méltó vagyok-e, alkalmas-e, hogy bárkivel is beszélgessek most. Nézd, a hong-kong-i (nem tudom a helyesírását: inkább honiasabban hongongi, ezentúl) metrójegy az az, hogy ha valakinek arra van szeme, egy hongongilag eldobott japán metrójegyből meg tudja mondani a második világháborút. Leszámítva a cseles fogalmazást, hogy ma, na ja, leszámítva ezt: úgy értem, hogy miként a veréb, a sas stb. abból (is) él, hogy a legkisebb elütközést észreveszi a felszíneken, aztán lecsap (ha bír), az erre való szem, ugye (Tradoni felügyelő etc., mondja megtisztelőleg a telefon túlvége), észlel, következtet. Mit tudom én: találkozol valakivel egy adott nap. "Történelmi" esemény zajlik-zajlott. Az illető nyilatkozik neked. Erről. Ismered a nacionáléját. Értékeled szavait. Tudod, máris, a történelmi esemény befutója mögött milyen erők munkáltak. Vagy: összeállítod azon népszerű lapok listáját, folyóiratokét, kiadókét, melyeknek elméleti hozzászólója nem lehetsz, csak iparművészeti termékkel fogadnak téged. Némelyikükbe "vadakat" is írhatsz. Mások váltólázként fogadtak el, hajigáltak ki. (A kapcsolat itt megszakadt a részedről, na ja.) Mi a közös vonás? Bár ezek az újságok eléggé eklektikus közlők, a hongongi metrójegy tanulsága: a lényeg az, hogy olyan témákban, melyekkel ők is foglalkoznak, te ne szerepelj profilosan egyéni véleménnyel. Kilendíthetné valami "közel-nagytérpolitika" (megcsontosodott) félelmei jegyében a kompasszukat. Inkább passzolnak a féltett kompassz, a vélt mutatók stb. érdekében. Holott szinte Szónokok Sarkának látszanak, vagy nem is annyira egyszerű közönséghez szólnak azért, vagy... vagy... vagy. Te igazán otthon náluk nem vagy; mutatja a hongongi metrójegy. (A gong szava itt történetesen te voltál, magadból következtetsz a tünetre.)

Egy kis lépés előre: több mint harmincat mutattak be pályakezdők egy-két éve készült rövid- és kisjátékfilmjeiből a hétvégén a Szindbád moziban. A vetítésekhez panelbeszélgetések adtak keretet. Grunwalsky Ferenc rendező és Báron György filmteoretikus első nap az alkotók közül Bollók Csabával, Dyga Zsomborral, Hajdú Szabolccsal, Mispál Attilával és Szederkényi Júliával, este Jancsó Miklóssal, másnap filmelméleti szakemberekkel ült le a Latinovits teremben.

1959-ben Jamaica fővárosában, Kingstonban egy 22 éves fehér fiatalember, Chris Blackwell száz mai angol fontnak megfelelő összeggel beszállt a karibi szigetország születőben lévő lemeziparába. A kiadó, melyet megalapított, azóta fogalom.

Marozsán Erika, Gryllus Dorka, Stohl András és Kamarás Iván kiszáll a limuzinból, körbeintegetnek a mintegy két-háromezer fős üvöltő tömegnek, villognak a vakuk, a díszegyenruhás rendőrkordon két oldalán egymást tapossák a tévések. Marozsán egy elképesztő rafinériával megoldott Donna Karan nagyestélyiben pompázik, egészen közel kell menni hozzá, hogy az ember biztosra mehessen: amit lát, az a ruha, és nem a csupasz bőre, de csak a második kordonig engednek a biztonságiak, úgyhogy marad a tökéletes illúzió. Gryllus, mint már annyiszor, most sem faxnizik, felül egy tökéletesen áttetsző zsugorfólia (folpack-) csík fedi csak, reméljük, nem szorítja, viszont arra kíváncsiak lennénk, mennyit fizetett Gaultier neki azért, hogy alul is ő burkolja. Stohl és Kamarás az obligát Versace szmokingban, olyanok, mint a Terminátor és kicsit mulya, de szeretni való kisöccse vasárnapi misére menet, a tömeg visít, imádják őket rendesen.

Ünnep van egynapos: munka, gyerek, pedagógus, nő, felszabadulás, csibe.