Persze álruhában járta a kocsmákat, a dolgos nép pedig ünnepelte őt, nem is sejtve, hogy főállásban isten. Ez azért furcsa. Képzeljük el, amint Várszegi Asztrik egy autó hátsó ülésén félrészegen gyömöszöl egy bakfis lányt, vagy amint a betépett Raj Tamás a Ráckertből kicipel egy adódó alkalmat a Tabánba. De ne is képzeljük el, inkább foglalkozzunk a versekkel, melyekből száznegyvenet szedett össze a szerkesztő. Az első hatvannégyet Rab Zsuzsa, a többit Sári László fordította, sőt az utóbbi még egy harmincoldalas utószót is írt a műhöz.
A versek jók, a szerző biztos kézzel alkalmazza buddhista ismereteit, miközben csajozásairól, bulizásairól ír, nem csoda, ha tetszett a népnek, hiszen ebben a műfajban nem voltak versenytársai, mivel aki szerzetesi képzést kapott, az nem nagyon ismerte a testi szerelmet és a másnaposságot, míg aki ivott és nőzött, az nem tudott olyan felemelő és okos képeket szerkeszteni, mint például a következő:
Etess ebet, tigriskutyát, / bármi fajta is, kezes lesz. / Házad nősténytigrisének / adhatsz bármit, kezedbe mar.
Nos, ez bizony nem kifejezetten az a vallásos elmélkedés a lótuszvirágról meg a lepkeszárnyon tovairamló életről, amit joggal várhatnánk el egy istentől, de mégis megnyugodva ismerhetünk rá ezekben a képekben arra a világra, ami egyáltalán nem különbözik a miénktől. Gondolom, a mesternek akkoriban is elég rossz sajtója lehetett, csak hát egy dalai lámát nagyon nehéz leváltani, már csak azért is, mert minden testben ugyanaz a lélek tér vissza közénk, azaz a mostaniban is ott rejteznek ezek a vágyak, hajlamok, mint elődjében. Csak ott a kínai megszállás megzavarhatta, vagy jobban őrizték fiatalkorában.
Írás Kiadó, 1999, 108 oldal, 1290 Ft
