Digitális Irodalmi Akadémia: Láthatatlan halhatatlanok

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1999/25. (06. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tavaly ilyenkor, a távozó kulturális kormányzat egyik utolsó, jövőlátó projektjeként megalakult a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA). A cyberiába invitált szerzőknek most, június elején kellett volna első ízben maguk közé emelniük egy kortársukat. Bármily kínos, de ez nem jött össze. Igaz, még őket magukat - pontosabban, életművüket - sem sikerült az ezzel foglalkozóknak olyan állapotba hozniuk, hogy a program beharangozásához hasonló csinnadrattával jelenthessék be az eredményt a valós és a virtuális világnak.

Tavaly ilyenkor, a távozó kulturális kormányzat egyik utolsó, jövőlátó projektjeként megalakult a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA). A cyberiába invitált szerzőknek most, június elején kellett volna első ízben maguk közé emelniük egy kortársukat. Bármily kínos, de ez nem jött össze. Igaz, még őket magukat - pontosabban, életművüket - sem sikerült az ezzel foglalkozóknak olyan állapotba hozniuk, hogy a program beharangozásához hasonló csinnadrattával jelenthessék be az eredményt a valós és a virtuális világnak.

Kopácsolnak a Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ termeiben, de ugyanígy építés alatt áll az a szöveggyűjtemény is, mely a számítógépes hálózat technikai lehetőségeit kihasználva, világszerte egérfogásra elérhetővé és böngészhetővé teszi a kortárs magyar irodalom egy jelentős szeletét. Majd. Hogy pontosan mikor, azt - pláne, hogy a tavaly jövendölt 1999. január 1-jei időponton mintha túlszaladtunk volna - ember meg nem mondaná, de saját szememmel láttam, dolgoznak rajta, meg fogjuk érni.

*

A Digitális Irodalmi Akadémia 42 tagjából a jegyzőkönyv szerint 24-en voltak jelen (plusz ketten írásban szavaztak) június 8-án, amikor összejöttek, hogy kortársaik közül egyvalakit, 1944 után elhunyt (= szerzői jogilag még védett műveket publikált) pályatársaik közül pedig ötöt maguk közé válasszanak. Épphogy meglett a szavazóképesség, állítólag a Múzeum körúti antikváriumig hallatszott a Kossuth-díjas és babérkoszorús szerzők megkönnyebbült sóhaja, midőn egyikük, valamennyit késve, huszonharmadikként beesett, s határozatképessé tette az ülést. Aztán befutott még egy. Távol álljon tőlem a demagógia, tudom, idős, beteg vagy külföldön élő irodalmárok is vannak köztük, ráadásul itt a lekváreltevés ideje, de ezzel együtt elég snassz, hogy ilyen sokan nem bírták teljesíteni az egyetlen kötelezettséget, amit a DIA rájuk ró annak fejében, hogy műveik interneten való terjesztésének jogát átengedték a DIA-nak a minimálbér négyszereséért (cca. 90 ezer Ft bruttó havonta). És, ez már tényleg apróság, még a maguk választotta irodalmi lapokat is előfizették nekik, sőt portrét is festetnek róluk. Illett volna odamenni, na. Lehet, hogy a szigorú szabály miatt (75 százalék + 1 szavazat szükséges az új tag fölvételéhez) akkor sem jutnak dűlőre, ha még mondjuk tízen veszik a fáradságot, de mégis picit más akusztikája volna a dolognak. Élő író személyében tehát a többlépcsős szavazás ellenére sem tudtak megegyezni, a holtakról viszont hamar - névsorral mégsem szolgálhatok. A DIA részben méltányossági, részben gyakorlati okból nem ad ki neveket - élők esetében könnyen belátható, miért, holtaknál pedig biztosra szeretnének menni, a nevek nyilvánosságra hozatala előtt szerződni akarnak a művek közzétételéről és az irodalmi hagyaték vagy annak egy része megvásárlásáról az örökösökkel, sosem lehet tudni. (Tavaly az történt, hogy az első ötbe szavazott Radnóti Miklós és Weöres Sándor örökösei nem járultak hozzá a digitalizáláshoz, Pilinszky János hagyatéka pedig már közgyűjteményben, az MTA-nál volt, nem kellett tehát megpróbálni megvenni, így lett az első öt posztumusz DIA-tag Illyés Gyula, Mándy Iván, Nemes Nagy Ágnes, Németh László és Szabó Lőrinc.)

*

A Digitális Halhatatlanok Társaságaként fogant Digitális Irodalmi Akadémia megszületését az állam által adott s így politikai szempontoktól sem mentes művészeti díjak rendszerének "fetisizálása" miatt pengeváltások kísérték (legélesebben épp nálunk kaszabolta egymást Eörsi István író és az ötlet szülőatyja, Török András, a Nemzeti Kulturális Alap akkori elnöke: MaNcs, 1999. április 16., 23., 30.). Ám ha ezt félretéve feltételezzük, hogy a dolog nem fullad ki (anyagilag, ami éppúgy bekövetkezhet, mint ahogy nem, jövőre mindenesetre lesz 100 millió forint az NKA-tól, 2001 stb. még ?-es), másrészt ha tudjuk, hogy alapszabályából fakadóan a DIA levált az állami díjazásról (tehát csak az induló névsort kötötték e vitatható, de adott, tehát minden méricskélést nélkülöző kritériumhoz), akkor eljutunk a program értelméhez. Ami tényleg nem egy hülyeség. Nemcsak mert a szerzők egy részének valóban jól jöhet az a pénz, hanem elsősorban azért, mert jókora adag tudományos igénnyel feldolgozott szöveggel gyarapítja majd az interneten már ma is hozzáférhető művek egyébként ettől függetlenül is folyamatosan bővülő sorát (a legnagyobb állománnyal a Magyar Elektronikus Könyvtár rendelkezik: a humán területek, a kultúra, a művészetek s benne a szépirodalom mellett a társadalom- és természettudományok területéről több mint 2800 dokumentumot ígér a www.mek.iif.hu címen).

*

Ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor január elsejéről és a Sulinet hálózatán belüli megjelenésről beszéltek, a www.sulinet.hu címen büdös szó sincs a Digitális Irodalmi Akadémiáról: néhány irodalmi tárgyú anyag (Alkotói portrék a magyar irodalomból, Erdélyi magyar költészet stb.) mellett a Magyar Irodalom Háza (a most Kortárs Irodalmi Központként futó intézmény tavalyi neve) ´98 őszi-téli programjait hirdetik, ami elég ciki. Annak ellenére, hogy a tavalyi elképzeléstől eltérően a DIA-nak végül is semmi köze nem lett a Sulinethez (de mert úgy indult, hogy lesz), ezeket a totál idejétmúlt közleményeket már rég egy értelmes előrejelzéssel kellett volna felváltani, olyasmivel, hogy bocs´, januárra ígértük, de nem láttuk előre, mekkora meló, viszont készül, és baromi jó lesz, előreláthatóan ekkor és ekkor, itt és itt.

Magos György szerint értelmetlen addig előállni a farbával, amíg nincsenek megfelelő készültségi fokon. Nagyon sok munkával jár ez, ráadásul a rengeteg szöveg számítógépre vitelére (hisz a 90-es évek előtt megjelent kötetek nincsenek gépen, nem lehet könyvkiadóktól készen átvenni) közbeszerzési pályázatot kellett kiírni, ami hónapokkal késleltette az indulást (november közepén szerződtek a FreeSoft Kft.-vel, ami lehetetlenné tette a januári startot).

Ki kell alakítani a digitális megjelenés formáját is: minden szerzőhöz tartozik egy általa választott szakértő, aki afféle gondolkodó ékszíjként közvetít a szerző és a projekt kivitelezésével megbízott Neumann János Digitális Könyvtár szakemberei között, akik az említett ülésen némi ízelítővel is szolgáltak a megjelenteknek. Nem ördöngösség, de minden egyes műnél el kell dönteni, melyik kötet alapján vigyék gépre, ha a különböző kiadások között eltérések vannak, konzultálni kell a szerzővel, és valamilyen formában utalni a különböző verziókra (az eltérések okaira, kiadói vagy öncenzúra, ilyesmi). Forrásértékű szövegek közlése a cél. A megtört verssoroknál tisztázandó, hogy mondjuk csak a kötet lapjainak keskenysége miatt ilyenek vagy ez költői koncepció, jobbra, balra vagy középre zárandók a képernyőn stb. Eldöntendő, mennyire része egy-egy illusztráció a műnek, át kell-e venni ide is vagy sem, aztán ott vannak a keresztül-kasul linkelésért kiáltó alkotások digitalizálásának szakmai szépségei, Esterházyéival például elszöszmötölhetnek egy darabig, nagy munka, nagy élvezet.

Az elképzelések szerint akkor nyílik majd meg az egész, ha mind a 42 élő (+ a ma ismert öt holt) szerzőtől legalább átlag 200 ív (200 x 40 000 n) szigorúan ellenőrzött szöveget tud kínálni a bennük való keresgélést is lehetővé tevő rendszer, ahol egy-egy szöveg megnyitása előtt táblácska hívja fel a szörföst a szerzői jogok tiszteletben tartására. Letöltheti és kinyomtathatja majd, de csak magának (egyébként szinte kizárt, hogy a képernyőre hívható szöveg csökkentené a könyvek iránti keresletet, valószínűleg inkább kedvet csinál, bár akad kiadó, amely azért aggódik kicsit).

A 42-es létszám amúgy kicsit kacifántosan jött ki: a minisztériumi apparátus 43 Kossuth-díjas és babérkoszorús szerzőt szedett elő az aktákból, mint kiderült, tévesen, mert közülük négyen - Fekete Sándor, Lengyel Balázs, Nemeskürty István és Rába György - "csak" Széchenyi-, illetve Állami Díjat kaptak, a DIA nélkülük alakult meg, aztán néhány kolléga fellépése nyomán, miniszteri kérésre, szoros kivételként, méltányosságból mégis bekerültek, Nemeskürty viszont kiiratkozott a sorból.

*

A Károlyi Mihály utcai palotaépület rekonstrukciója 2000 őszére befejeződik. Addigra talán, az intézmény leendő honlapjáról (is) nyitható DIA-val együtt, otthonról is megközelíthető lesz, bárhol legyen is az az otthon, s vélhetően a digitális akadémikusok döntéseihez szükséges 75 százalékot is leszállítják mondjuk 66-ra.

Szőnyei Tamás

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1999/25. (06. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...