Karel 60 éves: Mein Gott!

szerző
Schillinger Andrea
publikálva
1999/28. (07. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Született július 14-én, 1939-ben; köszöni, prímán tartja magát, hatalmas koncerttel ünnepel a legnagyobb prágai sportcsarnokban. Magyarországon dalait kevéssé ismerjük (tán csak az egy szem Lady Carnevalt), személyét annál inkább. Karel Gott, a híres énekes egy furcsa kor egyedülálló szimbóluma. Furcsa kor, furcsa vidék, ahol minden másképpen volt, ahol gyorsabban használódtak az emberek, s lassabban múltak az évek, ahol csehszlovákul szólt a rock ´n´ roll. A mi korunk és a mi lakóhelyünk, alighanem csupán a tehetségén múlott, hogy nem Korda Györgyből lett ily kínosan sokatmondó ikon.

{k199928_26;b}Született július 14-én, 1939-ben; köszöni, prímán tartja magát, hatalmas koncerttel ünnepel a legnagyobb prágai sportcsarnokban. Magyarországon dalait kevéssé ismerjük (tán csak az egy szem Lady Carnevalt), személyét annál inkább. Karel Gott, a híres énekes egy furcsa kor egyedülálló szimbóluma. Furcsa kor, furcsa vidék, ahol minden másképpen volt, ahol gyorsabban használódtak az emberek, s lassabban múltak az évek, ahol csehszlovákul szólt a rock ´n´ roll. A mi korunk és a mi lakóhelyünk, alighanem csupán a tehetségén múlott, hogy nem Korda Györgyből lett ily kínosan sokatmondó ikon. Simára vasalt, szolibarna arc, inkább drága, mint keresetlen elegancia, töretlen optimizmus és harsány életerő sugárzik az ünnepeltről; íme elérte a nyugdíjkorhatárt, ám visszavonulásról szó sincs, mint ahogy a fíling is nehezen szűnik, mit jó neve hordoz. Nevezzük bár a volt szocialista országok szűk levegőjének vagy Közép-Kelet-Európa-szindrómának - múlhatatlan. Miért is múlna, hiszen minden ízére máig

vevők vagyunk

Karel negyvenéves pályája során eladott 150 (70 hazai, 80 külföldi) nagylemezt 30 millió példányban, kiadott 180 kislemezt, szerepelt 13 filmben, tagja volt néhány színháznak, s megjárt pár zenekart. Ma: még mindig népszerű énekes, keresett zeneszerző, hiperaktív vállalkozó, kiállításokat rendező naiv festő. De haladjunk sorjában.

"Amikor először eljött hozzám, nagyon nem tudott énekelni, de hallható volt, hogy van benne valami, valami legbelül, amire azt szoktuk mondani, isteni szikra" - emlékszik vissza sokféle nyomtatásban a pilzeni villanyszerelő fiúra Karenin professzor. Már önmagában ez egy vicc. Karenin, a nagyszerű Saljapin-tanítvány, zseniális tenorista, a félelmetes zenepedagógus, akinek az utókor számára csak azért marad fenn a neve, mert ő volt az, aki megtanította Karel Gottot énekelni. Karel a hatvanas évek elején elvégezte a konzervatóriumot, és végképp búcsút intve a fessz-szabályzók és szigszalagok fülledten erotikus világának, nyugalmasabb vizekre evezett. Prágai kávéházak (Alfa és Vltava) jazzbandjeiben énekelt, és benevezett az összes lehetséges meghallgatásra, amatőrversenyre. (Hogy az ilyesminek milyen kultúrája volt akkoriban Csehszlovákiában, azt mi is tudhatjuk Milos Forman korai remekéből, a Meghallgatásból.)

A siker úgyszólván elébe siet. A kor leginnovatívabb, ma már világhírű prágai színháza, a Semafor szerződteti. Két szezon után saját színházat alapít magának, az Apollót. Hamarosan képbe kerül az ugyancsak tanulóéveit töltő televízió is. Két dalából afféle őstörténeti jellegű prevideoklipet készít az időszak legfelkapottabb, ám mára méltán elfeledett rendezője, Jan Rohác.

Ha valaki emlékszik az Omega együttes Omega Red Star feliratú nekibuzdulására, az pontosan tudja, hogy egy nagylemez nevű fekete bakelitizé milyen nagy dolognak számított akkoriban. Kinek lesz előbb, vagy kinek lehet egyáltalán, ez ugyanúgy volt élethalál-, mint nagypolitikai kérdés, akárcsak manapság egy-egy tévéalelnök kinevezése. Gott nem sokat lacafacázott. A Supraphon gondozásában 1965-ben piacra dobta titokzatos, sejtelmes című LP-jét (Egy aranyhang Prágából). Ráadásul mindenki legnagyobb örömére ezt a Polydor azonmód németül is kiadta. Vették, mint a cukrot, s a két lemezcég örömében máig tartó, privatizációtól, rendszerváltástól sem megingó szövetséget kötött az isteni Kaja dolgainak bonyolítására. Gott, útban a világhír felé, mint a legnagyobbak, Frank Sinatra vagy Sammy Davis, Jr. még bevállal egy majd féléves Las Vegas-i szerződést a széles körben ismeretlen Hotel Frontier színpadán, és

jön ´68

´ meg megy. Na nem nagyon, és nem is messzire, de elég látványosan. A német televíziók showműsorainak lesz állandó jellegű sztárja, meg is választják a németül legszebben beszélő televíziós személyiségnek. Közben Prágában a zenét orosz lánctalpak húzzák, fejek hullanak, és sokan válnak valóban földönfutóvá; a kulturális élet néhány nagy hatású résztvevőjét szó szerint kitessékelik az országból.

Jön Gustav Husák, és amint ideje engedi, ír egy levelet. Karelnak, szívhez szólót, külföldre. Gyere haza, az országnak szüksége van a hangodra, mindnyájunknak nagyon hiányzol, Nagyi is üdvözöl, ezer csók: Gustícek. És Kaja jön, de nem sül ki a szeme, konszolidációt hullámzik a Moldva, a sört, a Becherovkát és a becsületet épp errefelé mérik a legolcsóbban.

Karelből ekkorára már feltételezhetően több példány szaladgál. Ott van minden kilométerkőnél, otthon az ostravai munkásotthon színpadán éppúgy, mint az RTL reflektorainak tüzében. Termékeny, mint a Morava deltája, mindenkivel jóban van, egy édes pofa. Különösen egy Miroslav Müller nevű csávóval puszipajtás, akit legegyszerűbben úgy írhatnánk le, mint Aczél György knédlipusztító kiadását.

G., pláne utólag, mindennek nem tulajdonít különösebben nagy jelentőséget. 1992-ben megjelent, Rostislav Sarvassal közösen írt, Hogyan látja Gott? című életrajzi könyvében olyasmit ír, hogy ő egy finom, tehetséges, szerény, ám könnyen barátkozó, nyitott ember, aki már kényes helyzetéből fakadóan sem engedheti meg magának, hogy visszautasítson egy felé nyújtott kezet, figyelmen kívül hagyjon egy koccintásra emelt poharat. Isten ments, még felfuvalkodottnak néznék. Lehet a dologban valami, hiszen a német lemezpiacot az ilyesmi soha nem érdekelte, a cseh vásárlóknak meg pontosan olyan rövid és szelektív a memóriájuk, mint bárki másnak Kelet-Európában. Elég az hozzá, hogy

a bársonyos forradalom

1989 decemberében már egy Vencel téri erkélyen találja. Teli torokból harsogja a cseh himnuszt, a legendák övezte emigráns antikommunista népénekes, Karel Kryl oldalán. Így a korabeli anti-Charta-megmozdulás vezérképviselőjének elég rövid volt az útja odáig, hogy ő mondja meg például Marta Kubisováról (kinek régi dala, a Modlidba a köztudatban ´68 himnuszává emelkedett, és akit éppen ezért a rendszer még a pálya közeléből is elkergetett), hogy milyen nagy énekesnő.

Régi tudásunk, hogy a művészet ereje nem az emberi nagyság vagy kicsinység mércéjével mérendő. Valójában arról van itt szó, hogy K. G. egy nagyon is kétes értékű, ám roppant népszerű műfaj valóban szuggesztív, nagy hatású előadója, egy különlegesen tehetséges táncdalénekes. Tehetsége ahhoz is elegendő, hogy elbírja negyven év közéleti és magántermészetű hordalékát, lírai melódiákat és penetráns salakot egyaránt.

Korunk hőse

De mit csinál ma ez a nagyszerű férfiú? Csendesen él, munkával ünnepel, kikapcsolódásként festeget. Dalai mellett ars poeticaként is felfogható önvallomásában keresendő sikereinek titka. "A magánéletem nem a saját tulajdonom" - mondotta, és aszerint is cselekedett. Nincsenek hangos csetepatéi, nagy kitárulkozásai, két lánya sem a bulvármagazinok üdvöskéje. Cseh mintapolgár, negyven év alatt sem igazoltan, sem igazolatlanul nem hiányzott, énekelt csehszlovákul és németül - bárkinek, aki megfizette.

Mindig megértette az idők szavát, a piacgazdaság beköszöntével, mintha mi sem volna természetesebb, aktív kapitalistának állt. Voltak érdekeltségei gyorsbüféket üzemeltető, élelmiszereket forgalmazó, autókölcsönző, könyv- és zeneműkiadó vállalatokban, rádióadókban és másfelé. Pereces és ellentengernagy egy személyben.

1993-ban beszállt egy rendőrárvákat pátyolgató alapítványba, amely, mint az a régióban úgyszólván megszokott és elvárható, elsősorban törvénytelen machinációkkal, mocskos pénzek tisztára mosásával foglalkozott, de ebből is kijött ép bőrrel. A társai még a pénzt, de ő már a kezeit mosta. Csak a nevét adta, a piszkos munkát nímandok végezték. Emiatt többé nem is jótékonykodhatik, pedig nagyon szeretne, csak értsük meg, nem kockáztathat, hisz az ördög nem alszik.

Inkább csak énekel.

És ha teheti, festeget. Néha kiállítja műveit, ilyenkor szívesen és sokfelé nyilatkozik festészetének lényegéről, ecsetkezelésének egyéni ízeiről. Ilyenkor a háttérben művileg összekent palettát, direkte félbehagyott vásznat láthatunk, s Karel gondosan vasalt művészingben, frissen manikűrözött, patyolat körömmel, megindultan beszél képbe álmodott legmélyebb érzéseiről. A harmincas évek cseh modernjeinek technikáját a vásári giccsek kalandos világával ötvöző, elsősorban dilettáns, ám helyenként kétségtelenül megható munkáin ott az idők nyoma. Karel Gott festményeiről leolvasható Kelet-Európa elmúlt negyven évének majd összes tébolya. Az egyik képen Beethoven kicsiny mellszobra valami nagy zűrbe keveredik éppen, a másikon a boldog Pavarotti az éneklő Karel Gottot ünnepli tapsolva. A címe is találó: A lelkes Pavarotti. A harmadik frissiben készült munka: Nyár a régi fehérítőüzemben. Egy cím annak, aki esetleg elfelejtette volna, melyik bolygón élünk, és melyik évezredben.

Ezután nekünk nincs is más dolgunk, csak gratulálni. Karelnak - és önmagunknak. Boldog születésnapot, híres énekes!

Boldog születésnapot, Kelet-Európa! Nekünk örökké Karel Gott húzza, és együttese, a KGB (Karel Gott Band).

Schillinger Andrea

(Brno)

szerző
Schillinger Andrea
publikálva
1999/28. (07. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...