Tavaly áprilisban azzal nyílt meg az Auschwitz Albumra alapozott ideiglenes tárlat a Páva utcában, hogy a helyén az idén majd megvalósul az intézmény állandó kiállítása. Ma egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy ez 2005-ben sikerülhet.
Azok az elárvult, rozsdabarna vascipők a Duna-parton - legalább azok megvannak. Hatvan pár kitaposott női, férfi- és gyerekcipő, a rakpart kövéhez rögzítve. Hátborzongatóan hiteles emlékeztető a hatvan éve folyóba lőttek hiányára. Mellettük pár mécses, hervadt virág, kődarab. A rakparti út folyamatos autóforgalma kissé kockázatossá teszi a cipők megközelítését, nem is vetődnek el sokan arra, de előbb-utóbb bizonyára bekerül ez is a budapesti útikönyvek újabb kiadásaiba, s talán a bennszülöttekben is tudatosul majd: van egy minden tekintetben tökéletes emlékhelyünk.
Pauer Gyula és Can Togay művét az idén április 16-án, a holokauszt emléknapján avatták fel. A Duna-part bizonyossága és egyértelműsége valóságos felüdülés a Páva utcát övező bizonytalanságokkal szemben. Az itteni Holokauszt Emlékközpontot 2004. április 15-én adták át, nemzetközi reprezentáció közepette. Végtelenül kacifántos az intézmény megszületésének története. Mindez részletesen nyomon követhető az elmúlt évek sajtójában (Élet és Irodalom, Múlt és Jövő, Szombat stb.), beleértve a Narancsot is (Emlékeztető, 2004. február 19.), az állandó kiállítás körüli zűrzavar voltaképp ennek a szerves folytatása.
60, 61, 62
Hogy mennyi ideig látható még a Páva utcai, alagsori kiállítóteremben a kárpátaljai magyar zsidók Auschwitzba érkezését is megörökítő fotóalbum anyagát feldolgozó, Jerger Krisztina rendezte kiállítás, pillanatnyilag nem lehet megmondani. Ha minden az előzetes elképzelés szerint megy, már valószínűleg zárva lenne, s belefogtak volna az állandó kiállítás megvaló-sításába, de legalábbis az előmunkálatokba. Ha így volna, már különösebb kockázat nélkül szövegezni lehetne az október 15-re, a nyilas hatalomátvétel hatvanadik évfordulójára időzített megnyitó meghívóját.
Egyelőre azonban még nem itt tartunk, csak az állandó kiállítás tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás újabb szakaszánál. A Mafilm Szcenika Kft. immár másodszor is jogorvoslatért fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB). Hogy milyen eredménnyel jár majd, megjósolhatatlan. Annyi biztos, hogy a KDB befogadta a panaszt, s intézkedett, hogy a kitűzött napon, június 30-án ne kössenek szerződést a kiállítás megvalósításával megbízott Magyar Nemzeti Múzeum Közbeszerzési Bizottsága (MNMKB) szerint a legelőnyösebb ajánlatot benyújtó Trifolium Hungary Kft.-vel. Új eljárás következik, s kétséges, mikor hirdethetnek véglegesen nyertest, mikor lehet majd tényleg hozzálátni a kivitelezéshez.
Molnár Judit, az állandó kiállítás programirodáját vezető történész még a legújabb fejlemény előtt a Narancsnak nyilatkozva valószínűtlennek vélte, hogy az eredeti, szeptember 30-i teljesítést feltételező, október 15-i meg-nyitás tartható lenne. A Mafilm Szcenika által április elején indított első jogorvoslati eljárás kilencven nappal hosszabbította meg a folyamatot (a KDB május 6-án döntött, ennek értelmében az MNMKB június 21-én hozott új határozatot), ami most további hónapokig nyúlhat. Minden bizonnyal jövőre halasztódik az állandó kiállítás megnyitása, hiszen a történészi, informatikai munka és a gyakorlati kivitelezés egyaránt időigényes. Tavaly és az idén egyaránt lekéstük a 60-as évfordulót. 1944-45-höz képest 2006-ban a 61-62. esztendőben járunk majd. Nem a kerek számok fétise miatt, de gondoljunk bele: minden év csúszás azzal jár, hogy a jövő nemzedékeihez szóló kiállítást egyre kevesebben érhetik meg a vészkorszak túlélői közül, akiknek legfiatalabbjai is már 80 felé járnak.
Világhír vagy kudarc
Vagy világhír, vagy kudarc: most a világhírhez állunk közelebb, úgy érzem - fogalmazott Karsai László történész 2004 októberében, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény (HDKE) sajtótájékoztatóján. Ekkor számoltak be arról, hogy a 2004. júliusi szakmai vita, majd munkaértekezlet nyomán elkészült az állandó kiállítás tartalmi forgatókönyve (a szöveg a www.hdke.hu honlapon olvasható az itt indított, moderált vitafórumra érkezett kevéske hozzászólással együtt). Ekkor mutatkozott be a nyilvánosságnak Molnár Judit. Az általa vezetett programirodát a Magyar Nemzeti Múzeumba (MNM) telepítette az akkori kultuszminiszter, Hiller István, aki hozzájárult: a több menet során véglegesített történeti forgatókönyv képezheti a közbeszerzési eljárás alapját. Addigra már elküldték Jerger Krisztinát, pedig korábban arról volt szó, hogy az olykor méltatlanul nehéz helyzetek ellenére megvalósult ideiglenes kiállítást követően az általa vezetett csapat készíti el az állandó kiállítást is. Akkoriban még a HDKE-ben dolgozott, de már nem ügyvezető igazgatói feladatkörben Darányi András, aki a fiatal célközönség szegregáció- és rasszizmusellenes szemléletmódjának kialakítását tekintette az intézmény elsődleges feladatának ("Ezt nem lehet megspórolni", Magyar Narancs, 2004. április 29.). ' ez év elején jött el onnan. Varga László történész, akit tavaly nyáron neveztek ki az intézmény tudományos igazgatójának, néhány napja mondott le.
Üzemel ugyan a Páva utca (konferenciát szerveznek, középiskolás csoportokat fogadnak, módszertani tanácsokkal segítik az érdeklődő pedagógusokat, akkreditációt kaptak pedagógus-továbbképzésre, s az idei holokauszt-emléknap alkalmából újabb neveket véstek fel az udvaron található emlékfalra), de a külső szemlélő számára több jel is arra utal: valami nem stimmel. Létrejött egy állami finanszírozású intézmény, irányítási struktúrája azonban saját közalapítványi elnöke, Székely Gábor szerint is alapvető átalakításra szorulna a hatékonyabb működés érdekében: ehhez módosítani kellene az alapító okiratot, ami kormánydöntést igényel. De egyelőre inkább csak személyi mozgás látszik: az ügyvezető igazgató (Darányi) lemond, mert nem tudja érvényesíteni elképzeléseit, a tudományos igazgató (Varga) szintúgy, pillanatnyilag "csak" adminisztratív igazgatója van a HDKE-nek (Martinkovits Judit) és oktatási felelőse (Pécsi Katalin). A Páva utcai szervezet korlátait ismerő Székely kezdeményezésére a miniszter az intézmény legfontosabb, folyamatban lévő ügyét, az állandó kiállítás megvalósí-tását kiszervezi onnan: azért, mert a Magyar Nemzeti Múzeumnak nagy praxisa van bonyolult közbeszerzési eljárások lebonyolításában, s a szintén tavaly elkészült új auschwitzi magyar kiállítás is az MNM sikeres "produkciója"? Vagy egyéb oka is volt? Vajon nincsenek fölösleges párhuzamosságok kutatói, tudományos téren a programiroda, illetve a HDKE között? És miért csak december 30-án jelent meg a közbeszerzési felhívás, ami egyúttal (az előre kalkulálható fellebbezések miatt) be is kódolta a folyamatba a csúszás lehetőségét? Vajon azért, mert csak ekkor érkezett meg a múzeumhoz a program fedezete, amelynek hiányában ki sem lehetett írni a tendert? Ha így történt, akkor e késői pénzmozgás mögött az államigazgatás egészét érintő pénzügyminiszteri (Draskovics Tibor) spórolás keresendő? És egyáltalán, mennyit szán az állam a Páva utcai állandó kiállításra?
Mindezekre jó lett volna választ kapni a beruházás miniszteri biztosától, Harsányi Lászlótól, a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke azonban azt üzente, hogy a közbeszerzési folyamat közben nem nyilatkozik.
A programirodát vezető Molnár Judit csak a kiállítást érintő történészi szakkérdésekről beszélt e sorok írójának. Hangsúlyozta, hogy kollégái folyamatosan dolgoznak a kiállításon majd látható, hallható szövegeken, a számítógépen elérhető háttér-információkon, a bemutatandó zsidó és roma egyéni és családtörténetek dokumentálásán, kutatnak filmarchívumban, hazai és határon túli levéltárakban, múzeumokban, használják a jeruzsálemi Jad Vasém és a washingtoni Holocaust Museum anyagait, digitális adatbázist hoztak létre. Varga László még lemondása előtt azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy tudomása szerint a forgatókönyv 90-95 százalékban kész, pillanatokon belül el lehetne kezdeni dolgozni vele.
Tendernyi részlet
A közbeszerzési eljárást illetően Molnár Judit Szikossy Ferenc főigazgató-helyetteshez, az MNM Közbeszerzési Bizottságának elnökéhez irányított, aki viszont titoktartási nyilatkozatára hivatkozva nem mondhatott többet annál, mint ami az MTI számára kiadott, általa aláírt tömör közleményekben szerepelt. Az MNMKB május 11-i közleménye szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) május 6-án kötelezte az ajánlatkérőt: tegye lehetővé az első fordulóban vesztesnek kihozott Mafilm Szcenika számára, hogy ajánlatát annak egyetlen eleme, a kiállítás audio-guide rendszere vonatkozásában módosíthassa.
A KDB ugyan a Mafilm Szcenika kifogásainak többségét nem fogadta el, de amit elfogadott, az elegendő volt az eljárás megismételtetésére. Egyrészt a szakmai zsűri nem bocsátott ki testületi állásfoglalást a meghatározott alszempontoknak megfelelően, másrészt az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás részét képező tárgyaláson a Trifoliummal ellentétben a Mafilmet nem tájékoztatta arról, hogy egyszerűbb műszaki paraméterekkel rendelkező audio-guide rendszer is megfelel igényeinek, s ezzel sérült a verseny tisztasága, az esélyegyenlőség. A Mafilm Szcenika tervét jegyző Rajk László építész, az auschwitzi kiállítás látványtervezője a Narancsnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy "mondhatni önsorsrontóan", még a döntés megszületése előtt tették a legelső bejelentést, mert értékelésük szerint rengeteg ellentmondás szorult az eljárásba, s ezeket ki kellene küszöbölni, hogy az ajánlatkérő később bárkivel korrekt szerződést köthessen. Rajk egyébként - aki a www.epiteszforum.hu honlapon közzétette terveit (riválisa tervei nem nyilvánosak) - vérlázítónak tartja, hogy a minisztérium nyilvános indoklás nélkül, egy pályázat mögé bújva akarja csökkenteni az állandó kiállítás megvalósításának korábban deklarált keretösszegét (a pályázat első szakaszának ellentmondásairól részletesen írt a Szombat májusi száma).
A KDB határozatának megfelelően megismételték az eljárást. Az MNMKB június 22-i, szintén Szikossy Ferenc által aláírt közleménye szerint a Mafilm Szcenika által benyújtott, módosított ajánlatokat az ajánlatkérő június 21-én "érvénytelennek minősítette", mert úgy ítélte meg, hogy ezek "kirívóan aránytalan kötelezettségvállalást tartalmaztak" (azért a többes szám, mert egy alap- és egy alternatív ajánlatról van szó). Így aztán ismét csak a korábban benyújtott ajánlatokat bírálták el, amiből természetesen az következett, hogy megint a már egyszer jobbnak értékelt Trifoliumot hirdették ki győztesnek.
A közlemény nem tért ki arra, mit takar a "kirívóan aránytalan kötelezettségvállalás", s ezt Szikossy a Narancs kérésére sem taglalta. Egy biztos: e minősítés alapján meg se vizsgálták a módosított ajánlatot. Pedig a Mafilm Szcenika tájékoztatása szerint a műszaki tartalom csökkentésével árban is annyival lejjebb tudtak menni, hogy a négyzetméterre vetített áruk is olcsóbb lett volna a Trifoliuménál - már ha nem érvénytelenítik eleve az ajánlatukat. Ezt az eljárást elfogadhatatlannak tartják, ezért fordultak újra a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz.
Az elsősorban külföldi kereskedelmi vásárok és kiállítások tervezéséből és kivitelezéséből élő Trifoliumot természetesen kellemetlenül érintette a szerződéskötés elhalasztását eredményező fordulat. Szerinte a kreatív partnereivel (Artonic Design Építészeti Kft., Narmer Építészeti Stúdió) közös kiállítási tervük a konkurenciáénál szorosabban, "tételesen, szinte alázatosan" illeszkedik a történelmi forgatókönyvhöz. Mindkét terv erősen épít az informatika nyújtotta lehetőségekre, de Tóth László ügyvezető igazgató szerint számukra előnyt jelenthetett, hogy ők elsősorban a jelenlegi, szűkebb (összesen 1600 nm alagsori és zsinagógai) kiállítótérre koncentráltak, ellenfelük viszont inkább arra, hogy ez a kiállítótér egy iratraktárnak szánt, ám arra alkalmatlan helyiség átépítésével még 300 nm-rel bővíthető. Csakhogy ez egy gépészeti egységekkel teli fal bontását igényli, amit Tóth szerint a programiroda nemigen preferál, noha a lehetőséget a pályázati kiírás rögzíti.
Egerek és emberek
Már zajlott az állandó kiállítás közbeszerzési eljárása, amikor a Páva utcai intézmény - melynek építészeti kialakítását kritika érte amiatt is, hogy magas falai mögé húzódva befelé fordul, mintegy zsidó belügyként magába zárva a holokausztra való emlékezést ahelyett, hogy külsejével is azt sugallná: ez a magyar társadalom egészére tartozik - megtette addigi története leg-látványosabb kitörési kísérletét. Január 27-én, Auschwitz felszabadításának hatvanadik évfordulóján jelent meg Art Spiegelmann zseniális képregénye, a Maus, majd március 4-én az új kulturális miniszter, Bozóki András nyitotta meg a mű kinagyított lapjaiból összeállított kiállítást, mely a metrón utazók százezreinek látóterébe csempészte a náci macskák és zsidó egerek által megszemélyesített holokausztsztorit.
Az Ulpius-ház könyvkiadóval együttmű-ködve megvalósult föld alatti tárlat Darányi András szívügye volt, de nagyon nehezen tudta meggyőzni az intézmény történelem- és zsidóságközpontú gondolkodású vezetőit, hogy ilyesmire is szükség van. Egy hosszú folyamat betetőzéseként tulajdonképpen ez adta meg a végső lökést a távozásához. Az derült ki számára, hogy a kijelentések szintjén elismerték ugyan az oktatás fontosságát, de nem gondolkodtak el azon, hogy a HDKE-t egy nem formális eszközökkel oktató múzeummá kell alakítani, ahol az emlékhely funkció élesen elválik a muzeális narratívától. Mégpedig úgy, hogy a legfontosabb kérdés a dilemmaközpontú infotainment, és nem az áldozatok zsidó identitásának, vallásának mély és alapos megismertetése, a történelmi tények akadémiai szintű sulykolása. Vele együtt távozó munkatársaival egyetemben meg volt győződve, hogy a holokauszt oktatásának a közelmúltbeli és jelen-legi genocídiumok nemzetközi eseteihez kell kapcsolódnia, amihez példaként a washing-toni múzeum Darfurral indító weblapját (www.ushmm.org) szokta felhozni, valamint a londoni Imperial War Museumot, ahol a holokausztkiállítás feletti emeleten más genocídiumokról van szó - nem a népirtás relativizálásaként, hanem a toleranciaoktatás részeként. Darányi szerint a holokausztot a mai 16 éves korosztály az iraki háború fogolykínzásaihoz, a ruandai mészárlásokról ismételt híradófelvételekhez hasonlítja, és nagyjából ehhez mérten is fogalmazza meg a kérdéseit.
Varga László ellenzi, hogy - angolszász mintára, ahol nem történt meg a holokauszt - más népirtások kerüljenek középpontba a Páva utcában, Magyarországon, ahol viszont konkrét történelmi tény a holokauszt, azt azonban lényegesnek tartja, hogy az itteni diskurzus részévé váljék a jelenkori cigánykérdés is. Székely Gábor, a közalapítvány kuratóriumának elnöke szerint a múzeumpedagógiai feladatoké, a holokausztnak és következményeinek a megismertetéséé az elsőség a Páva utcai intézményben. Martinkovits Judit ehhez azt teszi hozzá, hogy a hibákkal, a meg nem valósult dolgokkal való foglalkozás helyett inkább arra kell törekedniük, hogy értékes és érdekes rendezvényeikkel, a fejlesztés alatt álló honlapjukkal a zsidó és nem zsidó, roma és nem roma, az idős és fiatal közvéleményben egyaránt a ház pozitív vonásait erősítsék, de a holokauszttal való bármiféle foglalkozás, szakmai munka, oktatás alapja az állandó kiállítás.
Ez persze enyhe túlzás - hisz például a még bizonytalan ideig látható Auschwitz Album című kiállításból kiindulva is bárhová eljuthat egy értő pedagógus, ha viszont olyan, akkor úgysem ambicionálja, hogy elhozza ide a diákjait -, de nyilván jobb, ha van állandó kiállítása a budapesti Holokauszt Emlékközpontnak, mint ha nincs.
