Egyre jobban zavarja, hogy szimbólummá vált: ő lett a transznemű magyar író. Annak sem örül, ha genderkérdésekben ütőkártyának használják a transzokat, a testét viszont már nem gyűlöli. Most adták ki újra első könyvét, az Inkognitót, de Kiss Tibor Noé inkább a háttérbe húzódna, és írna egy normális regényt.
Gyakran előfordul, hogy egy külhoni szerző egészen más pályát fut be a magyar irodalmi színtéren, mint saját közegében; példának okáért csak pályájának csúcsán vagy azon túl figyel fel rá a magyar irodalmi élet, és a kiadó az életmű közepéről vagy végéről indítja a megjelenések sorát.
Egy hordóhasú, gurgulázva röhögcsélő férfi és egy hallgatag, szikár öregember egy falu főutcáján végigvonulva lelkesen végigmutogatja, ők és társaik hol, mikor, kit és hogyan gyilkoltak le.
Nem várt helyről nyújtottak segítő kezet az irodalmi lapoknak: a Lezsák Sándor-féle Lakitelek Népfőiskolához tartozó kft. 960 millió forintot osztott szét néma csendben.
Hoffmann Rózsa tankönyvétől jutott el a saját, fiataloknak szóló irodalomtörténetéig. Az irodalom visszavág szerzőjével, a Piarista Gimnázium tanárával konzervatív tanítási módszerekről, a Bibliára rakódott trutyiról és a pannonhalmi botrányról is beszélgettünk.
A Narancs birtokába került hivatalos terv szerint az idén 700 millióval gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. az íróiskolája mellett ösztöndíjakat oszt, könyvkiadót, művészeti portált, irodalmi magazint és digitális könyvtárat alapít, de lesz fesztiválja, vándorcirkusza és zenei tehetségkutatója is.
Megkésve indult és sietve merült feledésbe. Volt „teokrata anarchista” és lett a munkásosztály, helyesebben a pártmunkásosztály hivatalos írója. A legtöbb könyve és egész élete ma már inkább csak kordokumentum, de a pályája elején és végén azért írt egy-két máig ajánlott olvasmányt.