Egy éve láthattuk utoljára EP-t

  • narancs.hu
  • 2017. június 8.

Könyv

Tavaly Esterházy Péter nyitotta meg, ma Závada Pál nyitja a Könyvhetet.

EP utolsó, könyvheti fellépéséről Dés László mesélt nekünk – az interjú a ma megjelent Narancsban olvasható:

„Az előző nap elmentem hozzá, hogy megbeszéljük, mi legyen, de olyan állapotban volt, hogy beszélni is alig tudott. Azt kérdeztem tőle, »Péter, te most komolyan gondolod, hogy holnap fellépsz?«, ő meg csak annyit mondott, »Hidd el, ott leszek«. És ott volt, összeszedte magát, elmondta, aztán dedikált két órán keresztül. Az volt az utolsó fellépése.”

Ma ugyanitt, a Vörösmarty téren, az Oroszlános kútnál Závada Pál nyitja meg a 88. Ünnepi Könyvhetet 16.00-kor.

Figyelmébe ajánljuk

Apa megsebesült, ezért anya hadikórházat nyit

A háborúk emberi történeteken át nézve nagyon hasonlóak, ezekre és a hozzájuk kötődő emlékhelyekre sokfelé turizmus épül. De míg az olasz temetőkben olyan feliratokat lehet olvasni, hogy az ott nyugvó ellenfelek testvérek lettek a halálban, ez a szellemiség a régiónkban kevésbé érvényesül.