Így járt ezzel Jonathan Franzen is, akinek Tisztaság című legutóbbi regényét korábban volt már alkalmam szidni a Narancs hasábjain (lásd: Botrányosan egyszerű, 2016. június 2.). A tavaly megjelent A huszonhetedik város eredetileg a szerző első, a Javításokat megelőző regénye, s jól mutatja a védjegyének számító motívumok mellett azokat az írói erényeket, melyeket – a népszerűség és anyagi siker érdekében – a magyarul szintén olvasható, monstruózus szöveggel, a Szabadsággal Franzen jól dokumentálhatóan maga mögött hagyott.
Ugyanis A huszonhetedik város Franzenje még ízig-vérig kortárs amerikai irodalmi – és nem bestseller- – szerző, akivel kapcsolatban bátran merülhetnek fel például a Don DeLillóval kapcsolatos párhuzamok. Egyrészt arról van szó, hogy a debütáló nagyregény a kortárs prózával szemben támasztott amerikai elvárásokkal egyetemben kortárs témát dolgoz fel (a ritka kivételek közül a Magyarországon is közismert Cormac McCarthy ugrik be hirtelen, aki csökönyösen igyekszik kerülni a regényvilág lehetséges aktualizálásának még csak a lehetőségét is). A huszonhetedik város ráadásul a társadalmi rendszer lokális sebezhetőségét, az alapvetően arisztokratikus módon építkező nagyvárosi gazdasági és politikai elit érdekektől vezérelt világának az összehangolt külső támadással szembeni törékenységét cselekményesíti.
A regénybeli St. Louis – méretét tekintve 1980-ban az Egyesült Államok huszonhetedik városa – történelmi mélyponton van. Stagnáló helyzetéből a belső politikai ellentéteket nevető harmadikként kihasználó új rendőrfőnök, az indiai–amerikai kettős állampolgár, S. Dzsammu látszik kimozdítani, aki nem csupán a bűnözéssel szemben lép fel keményen – nem felszámolva azt, csupán átszorítva a szomszédos Illinois államba –, hanem a városban az irányítása alatt működő indiai titkos ügynökök segítségével kísérletet tesz a megye és a város közigazgatási egyesítésére, hogy a politikai felfordulást kihasználva nagyszabású ingatlanspekulációk révén hatalmas haszonra tegyen szert. Ahogy az ekkora terjedelmű regények esetében az már lenni szokott, az összeesküvés szálai kiterjedtek, a történet sokszereplős, az egyéni lélektani képletek és a kapcsolatok bonyolultak, és bár a cselekmény térben és időben korlátozott, kellően szövevényes.
Debütáló regény létére A huszonhetedik város olvasása közben is az az érzése az embernek, hogy Franzen teljes írói fegyverzetben áll előtte. Fogásait ügyesen – és ami talán egy terjedelmes szöveg esetében ennél is fontosabb: arányosan – alkalmazza, mint amikor az alapvetően lélektani realizmus talajáról elrugaszkodva jó érzékkel metaforikusan ragadja meg a regényben ható erők: a törvények, a politika és az összeesküvés szintjeit és összefonódásukat. A késői regények – a Szabadság és a Tisztaság – esetében kaotikusnak, átgondolatlannak és funkciótlannak ható műfaji és regiszterbeli bakugrások helyett A huszonhetedik város esetében a zsurnalisztikai betétek a helyükön vannak, hiszen kiválóan érzékeltetik a közvélemény és a bennfentes politikai aktorok tudása közötti radikális különbséget, és pontos képet festenek a közéleti szereplők hiúságának vásáráról. A regény előnyére válik az is, hogy egyként szenvtelenül szemléli szereplőit: nyomát sem találni szócsőként használt, a szerzőhöz gyanús életrajzi vonásokon keresztül köthető, ám ironikusan eltávolított figurának.
Vagyis Franzen első regénye meglepő módon elsősorban arányosságával és mértékletességével tüntet. Még az 1988-ban, a regény eredeti megjelenési idején hiperbolikus túlzásnak tűnő, az összeesküvők által politikai céllal mozgatott terrorcsoport, az „Oszázs Harcosok” komikus szerepeltetése is ül. És talán mert A huszonhetedik város nemcsak az amerikai középszer akkurátusan pontos látlelete, hanem azoké a hatalomtechnikai eljárásoké, melyek jelentősége a szélesebb közvélemény számára csak az iraki vagy éppen a 9/11 után a terrorizmus elleni háború idején vált nyilvánvalóvá. Ezért sem lehet véletlen, hogy a Kennedy-gyilkosságról szóló DeLillo-regény, A mérleg jegyében egykorú Franzen első regényével, s mindkettő időtállóságát az adja, hogy képesek az amerikai társadalom és a politika természetének lényegi vonásait megragadni. Franzen regénye például megengedi magának azt a fordulatot, hogy a végletekig felfokozott, a szereplők életében hangsúlyosan egzisztenciális téttel bíró népszavazást az egyesülésről az időjárás és a közügyek iránti általános érdektelenség döntse el, s ezzel azt kockáztatja, hogy csalódást okoz az intrikákra és izgalmakra ácsingózó olvasónak. Ám éppen ettől a szerkezeti stabilitástól marad A huszonhetedik város végig érdekfeszítő, még ha ugyanez nem is mondható el a lélektani realizmus keretei között rekedt nyelvéről, ellentétben az emlegetett DeLillóval vagy éppen Pynchonnel.
Franzen első regénye elég jó szöveg, majdnem annyira, mint az eddigi legjobb, a Javítások, ám abszolút értékben azért messze elmarad attól, amit a „nagy amerikai regényírótól” elvárna az ember.
Fordította: Bart István. Európa, 2016, 536 oldal, 4590 Ft
