Tanulságos és izgalmas interjút készített Urfi Péter Kemény Istvánnal a legfrissebb Magyar Narancsban.
A beszélgetés apropóját a Magyar Narancs irodalmi sikerlistájára is felkerült Lúdbőr című új Kemény-esszékötet szolgáltatta, amelyben politikát vált irodalom, és irodalmat politika. Mindez tehát tökéletes alkalmat szült ahhoz, hogy az interjú épp két közéleti kérdéssel indítson:
Magyar Narancs: 2009-ben beszélgettünk utoljára (lásd: „Nagyon akartam regényt írni”, Magyar Narancs, 2009. június 4.), vagyis az eltelt idő remek alkalmat szolgáltat az elmúltnyolcévezésre. Akkor többször is azt a jelzőt használtad erre az országra, hogy „ciki”. Most milyen jelzők jutnak eszedbe?
Kemény István: Igen, majdnem pontosan nyolc éve volt, még abban az évtizedben, amikor a családok emeszpései, eszdéeszesei és fideszesei végigordítozták egymással az ünnepi ebédeket. Azt éreztem cikinek, hogy egy olyan ország, egy olyan nép, olyan eredményekkel és lehetőségekkel, mint a mienk, évtizedek óta makacsul fűrészeli az ágat saját maga alatt. És abban bíztam akkor, hogy a következő évben lesz egy választás, és utána majd eljön a józan belátás ideje, jön majd valamilyen alku, közös nemzeti minimum, ilyenek – mert egyszerűen muszáj, hogy az jöjjön. Ehelyett még abban az évben lebénult a gazdaság, a következő évben pedig jött a „fülkeforradalom” meg a „NER” – és nem folytatom. Most az a jelző jut eszembe Magyarországról, hogy szegény. A szó minden értelmében.
MN: Szintén 2009-ben írtad a kötetben szereplő, Száz év türelem című szöveget, abból valami hasonló derül ki, mármint hogy komolyan hittél az addigi meddő viták meghaladásában.
KI: Bár ezt ilyen direkten nem írom le, de igen, hittem abban, hogy egy belátó politikai erő fog hatalomra kerülni. Nem azért, mert pont a Fideszt gondoltam ilyennek, hanem mert nem tudtam elképzelni, hogy tovább lehet folytatni, ami addig volt. Azt viszont el tudtam képzelni, hogy tanulunk a rendszerváltás óta eltelt húsz év hibáiból, és nem a könyörtelenség uralkodik majd, amiből csak káosz születik. Visszanézve ez persze naivitásnak tűnik, és tulajdonképpen már annak idején is annak tűnt. De egyrészt naivitásra is szükség van, másrészt nem voltam ezzel egyedül: akkor és azóta is sokat beszélgettem barátaimmal, ismerőseimmel, és sokan voltunk, akik valami hasonló majdnem-csodában bíztunk a 2010-es választások előtt. De aztán körbeért a csalódás: a Fidesz morális bukásával végleg megbukott az összes rendszerváltó.
A Kemény Istvánnal készült teljes interjút a legfrissebb Magyar Narancsban olvashatja!
