Rövid, de annál abszurdabb történetünk fonalát Doncsev András NKA-alelnök feltartott mutatóujjánál vesszük fel. A magyar irodalomban hagyományosan pótolhatatlan folyóirat-kiadást ugyan ennél jóval régebb óta alacsony bérért dolgozó, elhivatott emberek működtetik, de a szcéna tavalyi megszívatása annyira látványos volt, hogy az egységes tiltakozás már az NKA-vezetésnek is kellemetlen perceket okozott. A Nemzeti Kulturális Alapot ugyanis úgy szervezték át, hogy a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémiának nagyobb befolyást biztosítsanak, és ennek egyértelmű vesztese a folyóirat-kiadás kollégiuma volt: azt ugyanis megszüntették.
A pótmegoldás
A többi kollégium próbálta menteni a menthetőt, egyes lapokat vidéki önkormányzatok segítettek ki, mások viszont támogatás nélkül maradtak. Doncsev tavaly májusban egy feszült hangulatú sajtótájékoztatón egy rakás szerkesztőt oktatott ki arról, hogy az NKA nem lapfenntartó, úgyhogy tessék máshol kopogtatni. Szeptemberben már békülékenyebb hangot ütött meg, amikor egy konferencián az NKA vezetése több főszerkesztővel közösen próbált kitalálni valamit az alacsony támogatások hatékonyabb felhasználására. Több felszólaló egyébként a keretösszegek növelése helyett már csak azt próbálta elérni, hogy az alap azt a kevés pénzt időben utalja át, ne év közepén. Nem sokkal később az NKA Igazgatósága meg is szűnt, az alapot átvette az Emberi Erőforrások Minisztériuma, és már olyan hírek is felröppentek, hogy Doncsevet menesztik.
Itt tartott a folyóiratok csuklóztatása tavaly év végén, amikor is a kormányt a vészesen közelgő szilveszter perspektívája rapid közpénzosztásra sarkallta. Egy azóta sokat emlegetett kormányhatározatból derült ki, hogy 960 millió forintot szánnak „vidéki folyóiratokra”, és a pénzt az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft.-nek utalják ki. Ez az összeg az NKA szépirodalmi kollégiuma 2017-es keretének mintegy háromszorosa. A kiszemelt kft.-t a Lezsák Sándor-féle Lakitelek Népfőiskola alapította, és a Nemzeti Művelődési Intézet beszántása után annak feladatait vette át. A magyar közművelődési hálózat felügyelete így gyakorlatilag összeolvad a fideszes parlamenti képviselő erősen ideologikus és közpénzzel kitömött népfőiskolájával (lásd: Ami jár, az jár, Magyar Narancs, 2016. július 14.).
Az új feladatok megszervezése mellett kevés idő maradhatott a folyóiratokra. Először januárban érdeklődtem az ügyvezető igazgatójánál, Kárpáti Árpádnál, akkor a „folyóiratok támogatását érintő eljárásrend kialakítása” még folyamatban volt. Az „eljárásrendről” további kérdéseket tettem fel, és február 8-án ígéretet is kaptam arra, hogy „a szervezet működési struktúrájának” kialakítása után, március elején érdemi válaszokat adnak. Ez nem történt meg, úgyhogy közadatigénylést adtam be, hogy megtudjam, mi lett a közel egymilliárd forinttal.
A kiadott papírokból kiderült, hogy Hoppál Péter kulturális államtitkár már február elején jóváhagyta a támogatottak körét, ami azóta sem nyilvános – az egészről egy szó sem olvasható például a kft. honlapján. A dokumentumokból az is látszik, hogy semmiféle pályázat nem volt. Egyes érintettektől úgy tudjuk, a kiválasztott folyóiratok főszerkesztőit egyszerűen felhívták telefonon. Állítólag a minisztériumban kikérték egy szakmabeli tanácsát a lista összeállításakor, de azt nem fogadták meg minden elemében.
A bőség kosara
Nézzük, milyen „vidéki folyóiratok” jutottak az új mecénás szervezet eszébe. Az NKA legutóbbi pályázatán is a legtöbbet nyerő, a Fidesz-közeli Írószövetséghez kötődő mesterhármas, a Hitel, a Kortárs és a Magyar Napló egyenként 100 millió forinthoz jutott, akárcsak a Magyar Krónika. Vagyis ezek négyen elvitték a támogatás közel felét, és senkit sem zavart, hogy egyik folyóirat sem vidéki. (Összevetésképpen: tavaly nyáron a marosvásárhelyi Látónak 2 milliót, a szintén nagy presztízsű Kalligramnak 6 milliót ítélt az NKA.) Kérdéseket vet föl a Magyar Krónika támogatása is. Ez az a deklaráltan kormánybarát lap, aminek a Magyar Demokrata szerkesztőségében tartott lapindító értekezletén Orbán Viktor is ott volt, majd az első számban Kerényi Imre összegezte a szellemiségét a „Kinyílott a pitypang, megírom” jelmondattal. A Krónika kapott már pénzt a jegybanktól, a Magyar Villamos Művektől, de az NKA-tól nyílt pályázaton soha.
Hetvenmilliót kapott a szintén nem vidéki, de úgymond polgári szellemiségű Magyar Szemle, illetve 50-50 milliót a békéscsabai Bárka, a kecskeméti Forrás, a győri Műhely, a Napút, a Rubikon és a Szépirodalmi Figyelő. Harminc-harmincmilliót kapott a tatabányai Új Forrás, a pécsi Jelenkor, a szegedi Tiszatáj, a debreceni Alföld és a szolnoki Eső. Ennél csak a szombathelyi Életünk és a fővárosi Lyukasóra kapott kevesebbet, 20-20 millió forintot. Mivel itt összesen 18 lapról van szó, és még a legkisebb összeg is nagyobb az NKA szokásos támogatásainál, a szétosztott pénzekre adott egyéves elköltési időt egy utólagos módosítással kitolták három évre.
Természetesen a legnagyobb vesztesek azok, akik nem fértek rá a listára, ki tudja, milyen okokból. Ilyen például veszprémi Ex Symposion vagy a miskolci Műút. Utóbbi lap munkatársai a kormányhatározatot látva levélben érdeklődtek január 19-én az NMI-nél, mit kell tenniük, ha részesülni akarnak a vidéki folyóiratoknak szánt keretből. A kft. ügyvezető igazgatója, Kárpáti Árpád azt válaszolta nekik, amit a Narancsnak is: még szervezik a megszervezendőket, „türelmét kérem”. Március közepén tették fel újra a kérdést a Műút munkatársai, amire már egyértelmű válasz érkezett: a keretösszeget már az első megkeresés időpontjában felhasználták, így „nem áll módjukban támogatni” az „Önök folyóiratát”.
Úgy tűnhet, mindezzel azok szívták meg a legjobban, akik kimaradtak a tagadhatatlanul időszerű támogatásokból. De a pénzosztás szakmaiatlansága az egész szcénának árt: komolytalanná teszi az NKA-val folytatott szakmai párbeszédet, csökkenti a lapok érdekérvényesítő képességét, és még kiszámíthatatlanabbá teszi a rendszert.
