Atlanta ´96: Újra itt van

  • Rút Ernõ
  • 1996. július 18.

Könyv

Rút Ernő
Rút Ernő

tehát a nagy alkalom, hogy éjjel fennmaradhassunk, bámulhassuk a képernyőt anélkül, hogy családunk, magántulajdonunk vagy akár államunk érdekeit el kellene hanyagolnunk, majd másnap, karikás szemekkel, bizonytalan, talán ébren átélt álmok emlékével birkózva kellene megvívnunk a túlélés amúgy is mind reménytelenebb csatáit, mind fanyarabb mosollyal dédelgetve a reményt, hogy ha a győzelem nem is a miénk - sosem a miénk -, talán vigaszágon még megemlékeznek rólunk.

Mivel nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, bízvást javunkra válik a tudat, hogy még csak részt sem veszünk, a küzdelmek a távoli Atlantában zajlanak, abban a városban, amelynek Carter elnököt, továbbá a Coca-Colát köszönheti a jobbra egyébként nem is érdemes emberiség; továbbá abban a városban, amelybe - egyéb városok mellett - bízvást a büdös életben el nem jutunk soha, hacsak ránk nem mosolyog a kólakupakok képébe öltözött szerencse, vagy valami adminisztrációs hiba révén nem a mi nevünket köpi ki az ösztöndíjmásnakodaítélő bizottság számítógépe. Előbbi esetben átbolyonghatunk egy hetet az idegen és semmit- (illetve néhány banalitást) mondó város közönyös ürességében, hotelablakunk üvegéhez tapaszthatjuk az orrunkat, és megleshetjük az odakint elsuhanó idő kondenzcsíkjait; utóbbiban gyárthatjuk a kesernyés maximákat dosztig a nagy fenekű lányok sortja és a világ felett gyakorolt hatalom közti esetleges összefüggésekről, bár ilyenek nincsenek.

Persze mind előbbi, mind pedig utóbbi eset rendkívüli ritkaságával tüntet, marad tehát a tévéközvetítés éjjelente. Ha fantáziánk vagy a birtokunkba került tiltott tudattágítók közreműködésével rásegítünk, beleképzelhetjük magunkat az eseményekbe, habosra kavarhatjuk magunk körül az uszoda klórszörpjét, visszatalálhatunk az anyaméh tájaira a ránk nehezedő kazah hústorony dupla nelsonjában, reggae-basszust dünnyöghetünk valamely diadalmas távol-keleti nemzet pattogó himnusza alá; bár, ha a rúdugróval azonosítjuk magunkat, számolnunk kell az alattunk lakó indignálódott reakciójával. Ilyenkor nyugodtan gondoljunk rá pallérozatlan haraggal, az indulat nem idegen az olimpia szellemétől: a sportágak túlnyomó többsége nem egyéb az ógörög stratégia helyzeteinek és fogásainak leképzésénél. Már a régi görögöknek is időnként tele lett a koturnusuk az állandó háborúkkal, összegyűltek tehát, hogy jelképesen letudják egymással esedékes ellenérzéseiket, szárnyas szellemmel szigorú szabályokat alkottak meg, amelyek a jobbat, a gyorsabbat, az erősebbet és a kitartóbbat ajándékozták meg a győzelemmel, majd mentek vissza a háborúikba, amelyekben a rosszabb, a gyengébb, a lassabb és a lanyhább végül is rendszerint felülkerekedett. Úgy hírlik, ezt hívják civilizációnak, és ha igaz, ennek járunk most valahol a tetőpontja körül, de lehet, hogy később még jobb lesz.

Egyébként pedig, de hisz tudjuk ezt, kicsiny hazánk nagyhatalomnak számít a sportban, az olimpiák idejére, azt mondják, mindig jó, még a megszokottnál is jobb magyarnak lenni, ilyenkor önként azonosulunk izomagyú honfitársainkkal, csúnyácska honfitársnőinknek szerelmet vallunk, hogy pedig Egerszegi Krisztinával és/vagy Ónodi Henriettával mit csinálnánk, azt fedje az erkölcsrendészet által ránk oktrojált homály. Amúgy jó estét, jó szurkolást!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”