Atlanta ´96: Újra itt van

  • Rút Ernõ
  • 1996. július 18.

Könyv

Rút Ernő
Rút Ernő

tehát a nagy alkalom, hogy éjjel fennmaradhassunk, bámulhassuk a képernyőt anélkül, hogy családunk, magántulajdonunk vagy akár államunk érdekeit el kellene hanyagolnunk, majd másnap, karikás szemekkel, bizonytalan, talán ébren átélt álmok emlékével birkózva kellene megvívnunk a túlélés amúgy is mind reménytelenebb csatáit, mind fanyarabb mosollyal dédelgetve a reményt, hogy ha a győzelem nem is a miénk - sosem a miénk -, talán vigaszágon még megemlékeznek rólunk.

Mivel nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, bízvást javunkra válik a tudat, hogy még csak részt sem veszünk, a küzdelmek a távoli Atlantában zajlanak, abban a városban, amelynek Carter elnököt, továbbá a Coca-Colát köszönheti a jobbra egyébként nem is érdemes emberiség; továbbá abban a városban, amelybe - egyéb városok mellett - bízvást a büdös életben el nem jutunk soha, hacsak ránk nem mosolyog a kólakupakok képébe öltözött szerencse, vagy valami adminisztrációs hiba révén nem a mi nevünket köpi ki az ösztöndíjmásnakodaítélő bizottság számítógépe. Előbbi esetben átbolyonghatunk egy hetet az idegen és semmit- (illetve néhány banalitást) mondó város közönyös ürességében, hotelablakunk üvegéhez tapaszthatjuk az orrunkat, és megleshetjük az odakint elsuhanó idő kondenzcsíkjait; utóbbiban gyárthatjuk a kesernyés maximákat dosztig a nagy fenekű lányok sortja és a világ felett gyakorolt hatalom közti esetleges összefüggésekről, bár ilyenek nincsenek.

Persze mind előbbi, mind pedig utóbbi eset rendkívüli ritkaságával tüntet, marad tehát a tévéközvetítés éjjelente. Ha fantáziánk vagy a birtokunkba került tiltott tudattágítók közreműködésével rásegítünk, beleképzelhetjük magunkat az eseményekbe, habosra kavarhatjuk magunk körül az uszoda klórszörpjét, visszatalálhatunk az anyaméh tájaira a ránk nehezedő kazah hústorony dupla nelsonjában, reggae-basszust dünnyöghetünk valamely diadalmas távol-keleti nemzet pattogó himnusza alá; bár, ha a rúdugróval azonosítjuk magunkat, számolnunk kell az alattunk lakó indignálódott reakciójával. Ilyenkor nyugodtan gondoljunk rá pallérozatlan haraggal, az indulat nem idegen az olimpia szellemétől: a sportágak túlnyomó többsége nem egyéb az ógörög stratégia helyzeteinek és fogásainak leképzésénél. Már a régi görögöknek is időnként tele lett a koturnusuk az állandó háborúkkal, összegyűltek tehát, hogy jelképesen letudják egymással esedékes ellenérzéseiket, szárnyas szellemmel szigorú szabályokat alkottak meg, amelyek a jobbat, a gyorsabbat, az erősebbet és a kitartóbbat ajándékozták meg a győzelemmel, majd mentek vissza a háborúikba, amelyekben a rosszabb, a gyengébb, a lassabb és a lanyhább végül is rendszerint felülkerekedett. Úgy hírlik, ezt hívják civilizációnak, és ha igaz, ennek járunk most valahol a tetőpontja körül, de lehet, hogy később még jobb lesz.

Egyébként pedig, de hisz tudjuk ezt, kicsiny hazánk nagyhatalomnak számít a sportban, az olimpiák idejére, azt mondják, mindig jó, még a megszokottnál is jobb magyarnak lenni, ilyenkor önként azonosulunk izomagyú honfitársainkkal, csúnyácska honfitársnőinknek szerelmet vallunk, hogy pedig Egerszegi Krisztinával és/vagy Ónodi Henriettával mit csinálnánk, azt fedje az erkölcsrendészet által ránk oktrojált homály. Amúgy jó estét, jó szurkolást!

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.