Ádám Péter

Az egyenlőség megszállottja

Új fordításban a Vörös és fekete

Könyv

Egyszerre realista regény és nevelődési regény, tézisregény és korrajz, társadalomkritika és politikai pamflet, lélektani regény és beavatási regény, érettségi tétel és örök kötelező olvasmány – a Vörös és fekete máig megőrizte varázsát és aktualitását.

Egyedülálló regénye a Vörös és fekete a francia 19. századnak és a világirodalomnak. Ez egyformán köszönhető a stílus üdeségének, ahogyan annak is, hogy az író az elsők közt fedezi fel a jellemábrázolás terén a társadalmi determinizmusok, valamint a minden lélekrezdülésre érzékeny pszichológiai elemzés jelentőségét. Stendhal emellett regénytechnikai újításaival (mint például a belső monológgal) is a modern regény előfutárja. Jóllehet saját korában Balzac mellett alig néhányan ismerték fel nagyságát, az évszázad második felétől már olyan írók fedezik fel és tanulnak tőle, mint Zola, vagy a 20. század elején Marcel Proust. A Vörös és feketét vagy negyven nyelvre fordították le (esetenként többször is: angolra legalább tízszer): a regény A kis herceg (Antoine de Saint-Exupéry) és Az idegen (Albert Camus) után a francia irodalom harmadik egyetemesen ismert klasszikusa.

Nagyra értékelte a regényt Kosztolányi és Németh László is. És méltán, hiszen a mű a francia 19. század „legregényebb” regénye, olyan mű, amelyet az ember egy élet során többször is levesz a polcról. Nálunk a Vörös és fekete az irodalom­értők szűk körén kívül is rendkívül népszerű volt, gondoljunk csak Korcsmáros Pál képregényére, az pedig gyerekkori emlékem, milyen nagy visszhangja volt Budapesten Claude Autant-Lara 1954-es színesfilm-adaptációjának Gérard Philipe-pel és Danielle Darrieux-vel a főszerepben…

A két tábor

Tocqueville 1832 tavaszán azzal a felismeréssel tér vissza Amerikából, hogy a demokrácia nemcsak politikai rendszer, nemcsak az egyenlőségeszmény köré szerveződő társadalom, hanem az egyének közti kapcsolatokat mélyrehatóan átalakító kultúra is. Márpedig az 1830-ban kiadott Vörös és fekete Stendhaljának az utóbbi a nagy témája: az a tény, hogy a társadalmi-ideológiai átalakulások az egyének intim szféráját sem hagyják érintetlenül. A regény tehetséges, energikus, szuperérzékeny, becsvágyó és rendkívül intelligens főhőse olyan meghasonlott világban próbál Tartuffe-höz méltó képmutatással előrejutni, amelyben a jogaiba visszaállított társadalmi hierarchia képtelen elfeledtetni a napóleoni korszak egyenlőségígéretét.

Az irodalomtörténészek gyakran emlegetik az írónak a regény műfaját „út mentén vándorló tükörként” meghatározó metaforáját. Pedig a tükörmetafora nem regénydefiníció, nem is hitvallás a realizmus mellett, csak óvatosság: felkészülés az elmarasztaló kritikára. Hiszen az író nézőpontja egyáltalán nem tárgyilagos; Stendhal nem rejti véka alá „pártosságát”, ízlését, értékrendjét. Sőt feltehetően a korabeli olvasó is főleg az író „elfogultságaira” reagált érzékenyen. Mert a regényt teljesen áthatja a politika. Mindegyik szereplőről tudjuk, melyik „párthoz” tartozik, hogy ultra-e vagy liberális, hogy bonapartista-e vagy monarchista, hogy a jezsuitákhoz húz-e vagy a janzenistákhoz, hogy a királypárti La Quotidienne-t, illetve a La Gazette de France-ot járatja-e vagy a liberális és jezsuitaellenes Le Constitutionnelt, hogy a hatalommal szövetkező egyház mellett áll-e vagy antiklerikális. A korabeli Franciaországban, akárcsak nálunk, szintén két tábor néz egymással farkasszemet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.