Ahogy az évek és a próza, úgy egy beszélgetés is iszkolhat, ha meg nem akadályozza benne valaki. Leginkább a kérdező, aki élőszóban elég sok eszközt segítségül hívhat, hogy partnerét megingassa kissé, felébressze, sarokba szorítsa, vagy éppen ellenkezőleg, lovat adjon alá, amikor vágtázni akar. Nem véletlen, hogy írásos verzióban, ahol legföljebb a mondatokra lehet figyelni, a szavakon túli jelek seregére sohasem, az interjúk vagy interjúszerű helyzetek csak a legritkább esetben formálódnak valódi párbeszéddé. Birnbaum professzor asszony részben írásban lebonyolított beszélgetése Esterházy Péterrel nem a kivételek soványka halmazát hizlalja: Az évek iszkolása kisebb hibáktól eltekintve tökéletes kudarc.
| ||
A könyv nagyjából két részre bomlik, és az elején, ahol a családi viszonyok, a gyermekkor kerül szóba, a visszakérdezés nélkül hagyott ziccerekkel együtt is összeáll egy életrajz vázlataként olvasható, izgalmas megfigyelésekkel telített, felszínességét leplezni azonban egy percig sem óhajtó szöveg. A második rész viszont, ahol már az írás, az irodalom a fő tárgy, nemcsak hiányérzetet, hanem jelentékeny zavart is kelt.
Szinte semmi sincs kibontva itt, a kérdések és válaszok között alig van lényegi kapcsolat. Amikor szóba kerül Ottlik, akkor nem az irodalmi apák masíroznak elő, hanem – éles váltással – a Termelési-regény bukkan fel, aztán szinte azonnal Hahn-Hahn grófnő és a Duna, végül az irodalmi díjak – mindez öt rövidke oldalon, a szerkesztettség látszatát gondosan kerülve.
A magára hagyott író pedig hol szellemesebben, hol unottabban válaszolgat – leginkább saját magának. Pláne, ha olyasmiről kérdezik, amiről már oly sokszor korábban. Például találkozásáról Bohumil Hraballal, amelyet 25 évvel ezelőtt Birnbaumnak is elmesélt már egyszer (az Esterházy-kalauzban) – a mostaninál úgy ötször lelkesebben.
Magvető, 2015, 148 oldal, 2690 Ft
