Könyv

Az önuralom személytelen nyelvén

Csáth Géza: Úr volt rajtam a vágy – Naplófeljegyzések és visszaemlékezések (1906–1914)

  • Sipos Balázs
  • 2017. június 18.

Könyv

Csáth Géza naplói és visszaemlékezései cenzúrázatlan összkiadásának második kötetében ilyen lenyűgöző mondatokat olvashatunk: „Arra az érzésre vártam, hogy mint régen, újra abszolút úrnak, péniszem szuverén parancsolójának érezzem magam, és teljesen meg legyek elégedve a sikerrel.”

Meg ilyeneket: „A korbácsot nemsokára elhagytam, azaz ritkábban vettem elő, és azzal a gondolattal kezdtem foglalkozni: vajon milyen volna, ha Olga pináját borotválva csókolnám. Ez az idea rendkívül felizgatott. Őt is.” Meg ilyeneket: „Münchenben felébredve a Hotel Kronprinz szegényes, és mégis világvárosias, nagy ablakú, faragott mennyezetű szobájában hatalmas erekció üldözött. Emiatt egyszerre megkapott a legrettenetesebb vágy az onánia után. Állva, félig guggolva végeztem, hasonlíthatatlan kéjérzésekkel. Utána lehetetlen volt nem fecskendeni. Azt mondtam, ››va banque‹‹.” De ilyet is: „...éreztem az életnek mint fikciónak a szépségét.” És ilyet is: „Most már szenvedj, kutya, ronda, szemét ember, szenvedj és rágd a falat.” És ilyet is: „Hazajöttem, most könnyű, nem jókedvű, de elég masszív vagyok. Ha a szerencse kedvezne, és most egy hétig semmi baj se történnék, most, most újra kimászok a hínárból. / Meg kell tennem, mert különben az elmebetegség vár rám.”

Kábítószerfüggőként titkos életet élt, s ezt próbálta uralma alá hajtani a naplókban. Színpompás víziókról feljegyzéseiben egyáltalán nem olvasunk. A mámorok leírása a monoton ismételt „hatalmas kéjérzéssel járt” kifejezésre redukálódik. Énjét kizárólag a szerfogyasztás steril számjegyeivel és a bizonyításkényszertől hajtott szexuális hódítások leírásával tartotta, voltaképp nem is megörökíthetőnek, hanem önmaga számára le- és előírandónak. Naplóját nem az irodalmi kísérletezés, nem a filozofálás terepének tekintette. Az önuralom személytelen nyelvén próbálta rögzíteni életét. (A kötet két legnagyobb terjedelmű egybefüggő szövege, a 10 oldalas Morfinizmusom története és a több mint 50 oldalas Nemi életem leírása a magyar analitikus próza kiemelkedő, Vas, Déry, Hajas és Nádas önelemző írásaihoz mérhető darabjai.) Amikor tolla mégis megeredt, s véletlenül metaforákat és hasonlatokat használt – ld. fentebb az őt üldöző „hatalmas erekció” képét –, akkor is inkább írói automatizmusról lehetett szó, semmint tudatos szövegkompozícióról. Mintha ezek a megtörténteket szikáran, olykor pusztán rövidítésekben odavetve rögzítő lapok lettek volna a szilárd, monokróm talapzat, amire novellái szecessziós ködépítményét felhúzta. Jobb periódusaiban elégedett a teljesítményével, s ilyenkor persze nem állja meg az öntetszelgést, de ezeket a passzusokat is rendre az önvád, az általa elvégzett munka mennyiségének és minőségének szakadatlan becsmérlése hatja át. Ami azért döbbenetes, mert a mondott időszakban írta összes életé­ben megjelent novelláskötetét (szám szerint négyet), három színdarabját, elmeorvosi tanulmányait, s hozzá még több száz zenekritikát. Közben praktizált, utalásokból rekonstruálható előmenetele alapján nem is ügyetlenül. Orvosi, irodalmi előmenetele iránt él benne némi érdeklődés, de az ezekkel kapcsolatos örömök és bosszúságok is csak elenyésző helyet foglalnak el. Barátairól, ismerőseiről, kollégáiról egyáltalán nem ír. Kosztolányi neve jó, ha tucatszor íródik le, Osváté féltucatszor, Ady, Babits vagy Füst neve egyszer sem. Nagy olvasmányélményről kétszer számol be, az egyik Thomas Mann A Buddenbrook háza, a másik Anatole France Az istenek szomjaznak című regénye, amelyet remekműnek tart.

A szexualitás többnyire katonai metaforákkal („meglőttem”, „nem kegyelmeztem”, „szépnek és hatalmasnak éreztem magam”) jelenik meg a naplókban. Milligrammra rögzíti, mikor mennyi morfiumot vagy pantopont, alkoholt és egyéb nyugtatókat fogyasztott, s leírja ezek hatását is, akárcsak azt, hogy a tapasztaltak milyen viszonyban állnak korábbi tapasztalatai­val. A szexualitásnak és a kábítószer-fogyasztásnak szigorúan megszabott napirendje van. Előre megtervezi, hogyan, mikor, hol, kivel. Az adagok bevitelekor éppúgy bujkálnia kell (a kórházban, kávéházakban), mint amikor jegyesével, Olgával szeretkezik a nő családja háta mögött. (Mint Szajbély Mihály utószava rögzíti, Csáth elsősorban azért szerette Olgát, mert vele érezte magát szexuálisan a legfelszabadultabbnak, s viszonylag hűséges is volt hozzá, Olga pedig nagyon is ragaszkodott a férfihoz, maga Csáth ennek ellenére olyan mániásan rögzíti minden egyes szeretkezésüket, mintha minden egyes sikerült együttléttel azt bizonyítaná, hogy igenis övé a nő. Másfél év alatt Olgával több mint ötszázszor coitálnak.)

Csáth Géza a századforduló polgáriasuló világának sajátos szubjektuma volt: összefutottak benne a modern orvoslástan és pszicho­analízis megfigyeléskényszerre alapozott gyakorlatai, a protestáns etika és az íráskészség, s mindehhez hallatlanul komoly ambíciók és igen súlyos alkati problémák társultak. Amikor Csáth nem a mi tekintetünknek szánt önanalíziseit olvassuk, magánbeszédét halljuk; de ebbe beszűrődnek a kórházak, az iskolák, az elmegyógyintézetek parancsszavai is. Látni kellene, milyen volt az a századfordulós világ, amelyben létrejöhetett ez a deviáns etika és írásgyakorlat. Feljegyzései ugyanis az ugyanebben a világban élő emberek – lettek légyen erotománok, kábítószerfüggők, öngyilkosok vagy depressziósok – százezreinek elfeledett magánbeszéde helyett is állnak; önmagukon túlmutató vallomások egy világról, amelyben férfiként is, orvosként is, íróként is sikeres volt, és amelyben mindössze harminckét évet adatott élnie.

Magvető, 2016, 472 oldal, 3990 Ft

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.