Erre a pillanatra várok, mióta csak elkezdődött: hogy, babitsosan, legyen vége már. A csütörtöki Esti mese álcáját öltő hittérítésnek, ami közvetlenül azután kezdődött, hogy Peták lett a ház ura (tehát feltehetően még elődje idején tették a műsorfolyamnak épp e nagyon érzékeny pontjára). Akinek nincs kisgyereke és/vagy buzgó hívő, tán fel se fogja, miről beszélek, de annyit azért megtehet, hogy megpróbálja. Volt tehát egy angol sorozat, történetek a Bibliából: nem mozgó animáció, hanem szép akvarellek sora, Venczel Vera és Kovács István, az Egri csillagok emberpárjának narrációjával (kíváncsi volnék, vajon az eredeti női hang, Jane Campion is olyan túlzóan áhítatosra vette-e, mint V. V.). Szóval ez ment hónapokon át, és az a szülő, aki nem akarja vallásossá nevelni a gyerekét, kénytelen tűrt, mert Esti mesét nézni muszáj. De a Biblia nem mese. A Biblia nem kisgyereknek való. A Bibliát minimum középiskolás korban kell olvasni, amikor az ember már képes lehet önállóan eldönteni, akar-e hinni a leírtakban, vagy sem, rá akar-e kérdezni dolgokra, vagy sem. A hittan sem közös tanrendbe való, a közszolgálati televíziónak sem lett volna szabad megsértenie a közös Esti mesét: a Gyermekbiblia helye a vallási műsorok között lett volna. Én egyszerre néztem felnőtt- és gyerekszemmel - a gyerekeimmel együtt -, és csak megerősödtem ateizmusomban: sikerült ellenszenves, kegyetlen és kifejezetten önző alaknak látnom az Urat, aki szeretetet próbál kizsarolni maga iránt. Komolyan mondom, a Psycho kádjelenetéhez foghatóan félelmetes volt, ahogy Ábrahám az Úr parancsára feláldozni készült drága egyetlen fiát, Izsákot, vette elő a kést, tuti Hitchcock-vágás, aztán a Magasságos megkegyelmezett a gyereknek, viszont lemészároltatott helyette egy áldozati bárányt (mintha ez nem volna kegyetlenség). A fiam négyéves volt, amikor ezt látta, érzékeny, értelmes gyerek, nem tudni pontosan, miből mit fog fel. Azt kellett látnia, amint egy hozzá hasonló fiúcskát visz megölni az apja, aki aztán legyilkol egy ártatlan állatot. Színtiszta horror.

Erre a pillanatra várok, mióta csak elkezdődött: hogy, babitsosan, legyen vége már. A csütörtöki Esti mese álcáját öltő hittérítésnek, ami közvetlenül azután kezdődött, hogy Peták lett a ház ura (tehát feltehetően még elődje idején tették a műsorfolyamnak épp e nagyon érzékeny pontjára). Akinek nincs kisgyereke és/vagy buzgó hívő, tán fel se fogja, miről beszélek, de annyit azért megtehet, hogy megpróbálja. Volt tehát egy angol sorozat, történetek a Bibliából: nem mozgó animáció, hanem szép akvarellek sora, Venczel Vera és Kovács István, az Egri csillagok emberpárjának narrációjával (kíváncsi volnék, vajon az eredeti női hang, Jane Campion is olyan túlzóan áhítatosra vette-e, mint V. V.). Szóval ez ment hónapokon át, és az a szülő, aki nem akarja vallásossá nevelni a gyerekét, kénytelen tűrt, mert Esti mesét nézni muszáj. De a Biblia nem mese. A Biblia nem kisgyereknek való. A Bibliát minimum középiskolás korban kell olvasni, amikor az ember már képes lehet önállóan eldönteni, akar-e hinni a leírtakban, vagy sem, rá akar-e kérdezni dolgokra, vagy sem. A hittan sem közös tanrendbe való, a közszolgálati televíziónak sem lett volna szabad megsértenie a közös Esti mesét: a Gyermekbiblia helye a vallási műsorok között lett volna. Én egyszerre néztem felnőtt- és gyerekszemmel - a gyerekeimmel együtt -, és csak megerősödtem ateizmusomban: sikerült ellenszenves, kegyetlen és kifejezetten önző alaknak látnom az Urat, aki szeretetet próbál kizsarolni maga iránt. Komolyan mondom, a Psycho kádjelenetéhez foghatóan félelmetes volt, ahogy Ábrahám az Úr parancsára feláldozni készült drága egyetlen fiát, Izsákot, vette elő a kést, tuti Hitchcock-vágás, aztán a Magasságos megkegyelmezett a gyereknek, viszont lemészároltatott helyette egy áldozati bárányt (mintha ez nem volna kegyetlenség). A fiam négyéves volt, amikor ezt látta, érzékeny, értelmes gyerek, nem tudni pontosan, miből mit fog fel. Azt kellett látnia, amint egy hozzá hasonló fiúcskát visz megölni az apja, aki aztán legyilkol egy ártatlan állatot. Színtiszta horror.

Sz. T.