Az aprónép ópiuma: Az istenit (Gyermekbiblia)

  • 1997. április 24.

Könyv

Erre a pillanatra várok, mióta csak elkezdődött: hogy, babitsosan, legyen vége már. A csütörtöki Esti mese álcáját öltő hittérítésnek, ami közvetlenül azután kezdődött, hogy Peták lett a ház ura (tehát feltehetően még elődje idején tették a műsorfolyamnak épp e nagyon érzékeny pontjára). Akinek nincs kisgyereke és/vagy buzgó hívő, tán fel se fogja, miről beszélek, de annyit azért megtehet, hogy megpróbálja. Volt tehát egy angol sorozat, történetek a Bibliából: nem mozgó animáció, hanem szép akvarellek sora, Venczel Vera és Kovács István, az Egri csillagok emberpárjának narrációjával (kíváncsi volnék, vajon az eredeti női hang, Jane Campion is olyan túlzóan áhítatosra vette-e, mint V. V.). Szóval ez ment hónapokon át, és az a szülő, aki nem akarja vallásossá nevelni a gyerekét, kénytelen tűrt, mert Esti mesét nézni muszáj. De a Biblia nem mese. A Biblia nem kisgyereknek való. A Bibliát minimum középiskolás korban kell olvasni, amikor az ember már képes lehet önállóan eldönteni, akar-e hinni a leírtakban, vagy sem, rá akar-e kérdezni dolgokra, vagy sem. A hittan sem közös tanrendbe való, a közszolgálati televíziónak sem lett volna szabad megsértenie a közös Esti mesét: a Gyermekbiblia helye a vallási műsorok között lett volna. Én egyszerre néztem felnőtt- és gyerekszemmel - a gyerekeimmel együtt -, és csak megerősödtem ateizmusomban: sikerült ellenszenves, kegyetlen és kifejezetten önző alaknak látnom az Urat, aki szeretetet próbál kizsarolni maga iránt. Komolyan mondom, a Psycho kádjelenetéhez foghatóan félelmetes volt, ahogy Ábrahám az Úr parancsára feláldozni készült drága egyetlen fiát, Izsákot, vette elő a kést, tuti Hitchcock-vágás, aztán a Magasságos megkegyelmezett a gyereknek, viszont lemészároltatott helyette egy áldozati bárányt (mintha ez nem volna kegyetlenség). A fiam négyéves volt, amikor ezt látta, érzékeny, értelmes gyerek, nem tudni pontosan, miből mit fog fel. Azt kellett látnia, amint egy hozzá hasonló fiúcskát visz megölni az apja, aki aztán legyilkol egy ártatlan állatot. Színtiszta horror.

Erre a pillanatra várok, mióta csak elkezdődött: hogy, babitsosan, legyen vége már. A csütörtöki Esti mese álcáját öltő hittérítésnek, ami közvetlenül azután kezdődött, hogy Peták lett a ház ura (tehát feltehetően még elődje idején tették a műsorfolyamnak épp e nagyon érzékeny pontjára). Akinek nincs kisgyereke és/vagy buzgó hívő, tán fel se fogja, miről beszélek, de annyit azért megtehet, hogy megpróbálja. Volt tehát egy angol sorozat, történetek a Bibliából: nem mozgó animáció, hanem szép akvarellek sora, Venczel Vera és Kovács István, az Egri csillagok emberpárjának narrációjával (kíváncsi volnék, vajon az eredeti női hang, Jane Campion is olyan túlzóan áhítatosra vette-e, mint V. V.). Szóval ez ment hónapokon át, és az a szülő, aki nem akarja vallásossá nevelni a gyerekét, kénytelen tűrt, mert Esti mesét nézni muszáj. De a Biblia nem mese. A Biblia nem kisgyereknek való. A Bibliát minimum középiskolás korban kell olvasni, amikor az ember már képes lehet önállóan eldönteni, akar-e hinni a leírtakban, vagy sem, rá akar-e kérdezni dolgokra, vagy sem. A hittan sem közös tanrendbe való, a közszolgálati televíziónak sem lett volna szabad megsértenie a közös Esti mesét: a Gyermekbiblia helye a vallási műsorok között lett volna. Én egyszerre néztem felnőtt- és gyerekszemmel - a gyerekeimmel együtt -, és csak megerősödtem ateizmusomban: sikerült ellenszenves, kegyetlen és kifejezetten önző alaknak látnom az Urat, aki szeretetet próbál kizsarolni maga iránt. Komolyan mondom, a Psycho kádjelenetéhez foghatóan félelmetes volt, ahogy Ábrahám az Úr parancsára feláldozni készült drága egyetlen fiát, Izsákot, vette elő a kést, tuti Hitchcock-vágás, aztán a Magasságos megkegyelmezett a gyereknek, viszont lemészároltatott helyette egy áldozati bárányt (mintha ez nem volna kegyetlenség). A fiam négyéves volt, amikor ezt látta, érzékeny, értelmes gyerek, nem tudni pontosan, miből mit fog fel. Azt kellett látnia, amint egy hozzá hasonló fiúcskát visz megölni az apja, aki aztán legyilkol egy ártatlan állatot. Színtiszta horror.

Sz. T.

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Amikor egy haldokló csak az emberségre számíthat – életvégi ellátás helyett marad a várakozás a sürgősségin

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.