T´DOR: Ide nekem a la Bardot...!

publikálva
1997/17. (04. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az Eurocity kísérőfüzetéből mindent megtudtam soha nem leendő úticéljaimról (s az árakról), aztán a szellemibb és érzékibb és informatívabb örömökre ott volt a News magazin (történetesen, s ugyanígy: "akkor ez Ausztria).

Hát ez nem mozizás volt.

Ki hitte volna. (Ráadásul.)

Az Eurocity kísérőfüzetéből mindent megtudtam soha nem leendő úticéljaimról (s az árakról), aztán a szellemibb és érzékibb és informatívabb örömökre ott volt a News magazin (történetesen, s ugyanígy: "akkor ez Ausztria).

A belpolitikához nem szólok hozzá, bár azt hiszem, átlátom. Mit ér az átlátható, ha áthatolhatatlan.

Marad a művészet. (Érzékek kérdéseiről ember szintén lehetőleg csak művészetileg.) Volt egy reklámcikk. Megjelent (újra) egy B. B.-könyv. (Vallomások, életírás, mittomén.)

De egy csomó érdekes dolog volt (az ismertetésben). Amin a legjobban mulattam (B. B. idézi): Napóleon (állítólagos? vagy nem állítólagos) mondása: "A szerelemben csak egy győzelem lehetséges: a megfutamodás." Vagy: "A győzelemre a szerelemben egy mód van csak: a megfutamodás" stb.

Milyen igaz! De milyen. Persze Rilke meg azt mondta, nem kell győzni, csak túlállni, pardon, élni. †berstehen. A német nyelv itt ilyen.

Az ember még az ún. szerelemmel is belekeveredik valamibe. Jó a vágy, jó az emlék, jó, ha iszonyú élénk a képzeleted (az a legjobb), akkor semmi-senki nem zavar. Csak magadat kell kibírnod. Bár önmagadat is elárulod, aztán, nem kell ahhoz Másik Ember.

Aztán: "Beléptünk az állatok rendjébe" (az emberekéből ti.), B. B. és a 4. férje. El a gaz emberiségtől, éljenek a (megmenthetetlen) tiszta lények. Az állatok.

Aztán: állatok közt volt ez is. Mondja B. B., hogy ő nemcsak a filmek szerelmi szálát szőtte tovább (egy szép hálóban ott hever ő mellesleg egy fotón a magazinban, na ja, istenke), hanem a depressziót is, mit az a cudar Chabrol beléplántált. Nem ér az élet semmit, nirvána, jaj-meg-kéne-halni, azaz főleg nem kéne lenni. Nem meghalni, de nem lenni.

Egy birkaistállóban a B. B. végigvágta magát a földön (enyhe kifejezés), és végül felvágta az ereit, aszongya, nem fájt, csöppet sem, csak a vér, az csöpögött, ám a Mercedes nevű barátnéja megmentette (pont a szülinapján, ahonnét a B. B. kicsit hiányozni kezdett stb.), mentek keresésére, épphogy élt.

Ez is megvolt.

B. B. szerintem jól öregedett. (Sean Connery is, ő ráadásul szintén magazintéma: "Megengedhetjük-e magunknak az öregedést?" - és ott a Connery, fele arca fiatal, fele ősz bajszos öreg, fele hollóhajú fenn a fejnek, fele kopasz. Öregen jobb a hapsi, a kopaszság is jól áll neki.)

Nekem aztán mindegyek ők, csak ezeket a dolgokat olvastam, és elmeséltem. Bécsben még más dolgok is voltak, szerencsére a konflislovak szemétől nem kell megfutamodni - csak rém nehéz úgy leélni az életet, hogy az emberfiának csak konflisló-szemekkel legyen dolga.

Nem vicc ez, hát adódott rá egy viccem is, hogy ti. vicc is legyen.

ãAvval: viszontagságos. NŽlkŸl viszont: aggságos."

A kettő közt egyensúlyozunk.

Hogy a Mick Jagger hogyan van vele, pontosan értem. A Jerry Hall pozícióját szeretném egyszer úgy (isten ziccse!) átvilágítva látni.

Társaim, az olyat mi sose fogjuk.

S ezzel a tudásanyaggal (meg arról értesülve, hogy pl. az osztrák államelnök fizetése a Clinton elnökének a háromszorosa, hoppá!) haza is érkeztem stílszerűen-nyílszerűen a Keletibe.

Régen ez a vonat a Délibe jött. De tán Babits mondása révén irgalmazott a menetrend, ne legyen szörnyű megjönni Délre... vagy télre... vagy hogy is van ez?

Kószálok a belvárosi utcákon este, tök idegenség, ridegség, nekem - a kedves Bécs után.

Jó, hát itthon legalább megvan, mihelyt az utcára kilépek, a magány.

Semlegesen arra gondolok, vajon egy másik Stones, a Ronny Wood mászkál-e épp írföldi lópályák mentén, zsebre-kéz, magányosan?

Hanem hát mi közöm hozzá? Mi közöm bárkihez? Sajnos, akkor azért még mindig itt maradok én: magam és - jóra, rosszabbra - nem is oly magam.

"Ide nekem...?" A vénülés sem fog segíteni. Min kéne neki? Jönnek, jönnek majd a változatok.

És ez sem változtat semmin.

Gondolatban ott megyek egy Ó-Bécs-Café előtt, már másnap. De jó volt. De jó, amit megúszunk. Jaj, hogy végül mégse?

Ezért élni?!

Ezért halni?

Igen, az alapképlet: Ezért élni? Ezért halni? (Az életért?)

Hát nagyon az van, hogy ezért; és hogy itt, ezŽrt. Csak azt változtatgathatjuk, hogy hol van "itt".

A nirvána az volna, ha ez tényleg sehol lenne. Vannak ennek azok a jó, kibírhatatlan, magányos pillanatai. Amikor "már ismernek". Teszik eléd, amit inni szoktál ott és stb.

De mihelyt már kinyílsz, benyúlsz, értesülsz, (in)formálódsz: vége.

Nem vagy ábránd. Nem vagy egy álom.

Csao. És gyere, szép csa—d‡s. Szik.

Mikor pedig már tényleg bírok nem érezni, és idegenben a legjobb (és megy is), hogy senki nincs, nevek, irodalom, szeretteim, utcák, tervek... NINCS. "A nincs van." És akkor egyre azt kell játszanom itt, hogy mintha nekem mindez VOLNA, és ettől csak a halál vált meg, és az ronda lesz. A szép helyetti randánál még túlság is rútabb.

Hát ne dőlne bele az ember az alabárdba?

Ó, bár ölhetném tényleg testileg lelken magam, indultam el sportszatyraimmal, ki a nagy keleti csarnokból.

Brigitte Bardot

Initiales B. B.

Alain Delon

Alain Delonnal a H´res szerelmek című filmben játszottam egy rövid jelenetet.

Rettenetesen idegesítő volt.

Abban az időben nehezen lehetett elviselni, mivel mindig csak a szívdöglesztő tekintetén, a jóképű ábrázatán járt az esze, de a partnerére nem gondolt soha... A szerelmi jelenetekben sohasem nézett a szemembe, mindig a reflektorfénybe bámult, hogy még kékebb legyen a szeme... A lámpának vallott szerelmet, és még csodálkozott rajta, hogy együttműködésünk kudarcot vallott!

Kár, mert ma Alain Delon az egyik legférfiasabb, leghitelesebb férfiszínész, és legalkalmasabb arra, hogy Gabin örökébe lépjen. Tehetsége már nem vonható kétségbe, és külsőleg ugyanúgy fejlődött, mint belsőleg: megkeményedett, megszépült. Ha a mai hősszerelmesekre gondolok, hálát adok az égnek, amiért idejében hagytam abba a mozizást...

Alainre, persze, jó ránézni. De a nappaliban álló XVI. Lajos stílusú komódra is jó ránézni. Ezen az arcon, ebben a szempárban nincs semmi, nincs benne semmi megható, semmi vonzó, semmi, ami érző emberre, ami érzelemre vallana. Alain jéghideg ember, és rettenetesen egocentrikus, nem csoda, hogy csak a szőrmebundák reklámozásában talált némi emberi melegségre. Össze lehetne kötni Sophia Lorennel!

Grasset, 1996

Részlet a 1996/12-es Filmvilágból

fordította: Ádám Péter

publikálva
1997/17. (04. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...