Az ügynök feltámadása - 24 (sorozat a Cool Tv-n)

  • Papp László Tamás
  • 2006. július 6.

Könyv

Eldőlt: a 24 Magyarországon a szubkulturális centruma és a fősodor legszéle közti zónába soroltatott. Erre utal, hogy a legelső évadot újfent - s utána rögvest tévépremierként a következőt - az ORTT-pukkasztó, átlagpolgár-sokkoló generációs rétegműsorokat sugárzó (használtfilm-lerakatként is működő) Cool Tv adja.

Eldőlt: a 24 Magyarországon a szubkulturális centruma és a fősodor legszéle közti zónába soroltatott. Erre utal, hogy a legelső évadot újfent - s utána rögvest tévépremierként a következőt - az ORTT-pukkasztó, átlagpolgár-sokkoló generációs rétegműsorokat sugárzó (használtfilm-lerakatként is működő) Cool Tv adja. (A nyitó szériát pár éve az MTV prime time-sávban sugározta, de a Nyugaton elképesztően sikeres, díjakat zsinórban söprő filmfüzér nézettsége a kezdeti több mint hatszázezresről a felére csökkent. Le is álltak vele.) Pedig a Kiefer Sutherland főszereplésével immár hatodik évadát taposó Fox-produkció az évtized legjobb krimithriller-szériája.

A kisszámú és belterjes hazai nézőtábor azért - a kreatívan sokszorosított DVD-lemezeknek hála - eddig is falta a legfrissebb részeket. Akik mindebből kimaradtak: a 24 részes sorozat Jack Bauer szövetségi ügynök egy napját mutatja be, valós időben. A jelenetek között a másodpercek a sorozat logójává vált digitális órán peregnek. Bauer versenyt fut az idővel, hogy megakadályozzon egy terrorakciót. A kezdő történetben speciel Palmer szenátor, a Fehér Ház első lehetséges afroamerikai lakója elleni merényletet. Az indító szituációból adódó látszat ellenére a 24 ügyesen manőverez a klisék és sztereotípiák csapdái között: politikust egyáltalán nem holmi közhelyes fehér rasszista brigád akarja lepuffantani, bőrszínének köze sincs a dologhoz. A filmsorozat amúgy is nagy ívben kerüli a direkt kultúrharcos-politikai tematikát, miközben egymással szemben álló tabukba is belemar. Vallási fundamentalisták aligha néznek szívesen olyan véres-lőporos krimit, ahol már a kezdő részek egyikében nők smárolnak. De píszí híveinek napját is tönkrevágja a cselekmény: a leszbi páros nem jófej feminista csajokból áll, hanem amorális szociopatákból, akik több száz utassal robbantottak fel egy óriásgépet. A jófiúknál focizó Bauer sem épp a törvények megszállottja. Sárkányokkal viaskodó posztmodern nietzschei karakter. Mindehhez idegnyűvő zenei aláfestés, libabőrösen hideg képi világ és itthon méltatlanul kevéssé ismert mellékszereplők járnak. Érdemes megnézni, oázis a kertévés gagyiüzemek sivatagában.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.