Könyv

Bajtai András Kerekebb napok

  • Lengyel Imre Zsolt
  • 2015. március 26.

Könyv

Bajtai András harmadik verseskötete leginkább talán egy több méter gézzel bepólyált ujjhoz hasonlítható: valami szörnyű dolog megtörténtét sugallja, nem engedi viszont látni, hogy pontosan mi a baj, sőt az eloszlatását is lehetetlenné teszi az esetleg feltámadó gyanúnak, hogy az nem is oly nagy valójában. A Hajnóczyt legutóbb mottóként is szerepeltető szerző új könyve mintha A halál kilovagolt Perzsiából belső arányainak radikális átrendezésével jött volna létre: a magánéleti-egzisztenciális szenvedések történetét minimálisra redukálva, az azokat ki­fejező-megérzékítő látomásoknak szabad teret engedve. Vagyis joggal jegyzi meg ugyan a fülszöveg, hogy a szerelem itt az állandóan visszatérő téma, az általában végüket járó kapcsolatokat illetően azonban csak apró jeleket találhatunk – ezekből nagy vonalakban rekonstruálható csupán, hogy a bűntudat vagy a megvetés stádiumában járunk épp. Bajtai határozottan elutasítani látszik azt az esztétikai ideált, amely érzések „pontos”, „őszinte” rögzítésében lát értéket, ehelyett az érdekli, hogyan lehet minden mozzanatot minél inkább felnagyítani és felstilizálni. Ennek érdekében a hatáskeltést csúcsra járató, széles gesztusokkal operáló műfajokból (mesékből, mondákból, horrorokból, fantasykből, apokaliptikus látomásokból) vesz kölcsön effekteket, az eredmény azonban sosem egy újabb, önálló történetként olvasható mítosz. A montázsszerűen, szétcsúszó értelmű szószerkezetek mentén felépülő szövegek elszántan őrzik líraiságukat, folyamatosan hangsúlyozzák, hogy mentális terekben járunk. Így jön létre önközpontúság és személytelenség jellemző kettőssége: hiszen itt minden csak mint a belső gomolygás kifejezésének kelléke jöhet számításba – ez a fokozatokat nemigen ismerő, szemérmetlen és narcisztikus világvégiség ugyanakkor sosincs túlságosan távol attól, hogy blöffnek vagy épp komikusnak lehessen látni.

Kalligram, 2013, 88 oldal, 2000 Ft

 

Neked ajánljuk