Leveleket, naplót bírálat tárgyává tenni nem minden aggály nélkül való, főleg ha nem is a szerző döntött a közzétételről. Másrészt viszont nyilvánvaló, hogy vannak izgalmas és unalmasabb naplók a személytől, stílusától, az ábrázolt korszaktól függően. Azért ez a sok köntörfalazás, mert Andrássy Ilona naplóját nem tudnám kifejezetten érdekfeszítőnek nevezni, pedig minden adott az ellenkezőjéhez: a művelt stílus, a nagy idők, az intenzív testi-lelki jelenlét. Húgához, Katinkához, a „vörös grófnőhöz” képest érezhetően ő volt a jó kislány, aki azonban a nem ritka jóízű zsidózások mellett főúri környezetétől sem tagadta meg a kemény szavakat.
A napló kezdőpontja az a bizonyos „különös nyár-éjszaka”. Ekkor már ötödik éve boldog és szerető felesége Esterházy Pálnak – vendégségek, bálok, vadászatok: másból sem áll az életük. Beüt a háború, Pál gróf tartalékosként a frontra indul, felesége pedig kitanul ápolónőnek, de nem illendőségből és passzióból, hanem kitartó honleányi odaadásból. Nagy lelki segítségére volt ez akkor, amikor Esterházy Pál – már 1915 közepén – elesett. A következő évet lazarettekben, utóbb egészen frontközeli elsősegélynyújtó helyeken töltötte. Rettenetes viszonyokról, borzalmas szenvedésekről számol be fájdalmas egyhangúsággal, amelyben ott van a háború végeláthatatlansága is. Születő, óvatos pacifizmusát egy-egy kifakadás színezi, de a húga és Károlyi Mihály által választott út riasztja és bosszantja: „kipödört bajusszal játsza a katonát, a mi nem igen illik hozzá (sic!). (…) egy bizonyos úri virtusból mégis berukkolt és törekszik a harcztérre, nehogy gyávának tartsák”.
Komoly szerkesztői munka fekszik a kötetben, megtudhatjuk az összes felbukkanó szereplő személyi adatait, de névmutató is készült a letűnt világ csodálóinak nagy örömére.
Szerkesztette: Kovács Lajos. Európa Könyvkiadó, 2014, 262 oldal, 3490 Ft