Befutó

  • Kövesdy Gábor
  • 1996. május 9.

Könyv

Nem a százméteres gátfutás hajrájáról van szó, hanem arról a nagyjából ugyanolyan hosszú filmszalagról, mely az idei Mediawave vetítéseit bevezette. Mi lehet ebben érdekes? - hiszen egy fesztivál szignálja ritkán akar emblematikus lenni, ritkán készül műalkotásigénnyel, sokkal inkább a figyelem konszolidálásának praktikus szándékával. A tárgyalt szignál készítôje - rendhagyó módon maga Ravazdi Jenô fesztiváldirektor - is így nyilatkozott műve indítékáról, mégis, ez a föltűnôen hosszúra, mintegy három és fél percre nyúlt befutó filmszalag több figyelmet érdemel.
Nem a százméteres gátfutás hajrájáról van szó, hanem arról a nagyjából ugyanolyan hosszú filmszalagról, mely az idei Mediawave vetítéseit bevezette. Mi lehet ebben érdekes? - hiszen egy fesztivál szignálja ritkán akar emblematikus lenni, ritkán készül műalkotásigénnyel, sokkal inkább a figyelem konszolidálásának praktikus szándékával. A tárgyalt szignál készítôje - rendhagyó módon maga Ravazdi Jenô fesztiváldirektor - is így nyilatkozott műve indítékáról, mégis, ez a föltűnôen hosszúra, mintegy három és fél percre nyúlt befutó filmszalag több figyelmet érdemel.

Kézenfekvônek tűnik, bár a világ fesztiváljain szokatlan dolog: az eddigi díjnyertes filmek emlékezetes képsoraiból komponált etűd pereg. Elôször a Neonfényes mesék otthontalan bolgár koldushada - egy papa álmában törökül énekel -, majd A varsói gettó tragikus sorsú örökre költözködôi vonulnak, nagyon-nagyon hosszú sorokban, aztán a felejthetetlen Belov család, végtelen sztyeppék idôbôl kiszakadt lakói, majd rutén apóka a máramarosi havasokból három húrú hegedűjén húzza. Bolgár, orosz, lengyel, cseh filmek - hol vannak hát a többiek, a nem régióbeli díjnyertesek? Persze ismerjük a választ, a Mediawave egyik legfontosabb szándéka, hogy e térség értékeinek felmutatója és közvetítôje legyen. De ne elégedjünk meg ennyivel, hiszen tudjuk, a képek néha többrôl beszélnek, mint amit alkotójuk mondani akar, sôt, néha az is megeshet, hogy a képek ravaszabbak még a fesztivál igazgatójánál is, akinek másik, filmkészítô énje pontosan tudja ezt. Ezért valószínűleg nem véletlen, hogy az említett gyöngyszem annak a mítoszteremtô szándéknak az emblematikus sűrítménye, mely a Mediawave, meglehet, nem deklarált, de talán legfontosabb célja. Mert igaz, hogy a gazdasági és politikai integrációt az asszimiláció fogja megteremteni, ám a kulturális helyezkedésben ennek éppen az ellenkezôjére lesz szükség: igen markáns, nagyon karakteres saját képekre. Ma a Mediawave az egyik legfontosabb helyszín, ahol ez a felismerés régiószinten tudatosodhat, s ahol persze maga a kép is alakul.

Milyen legyen

Kelet-Európa új arculata

és kulturális különbözôségének mítosza? Hogyan lehet alternatív értékrenddé átformálni az évszázados különállást? Nos, nézzük a Mediawave kínálta receptet! Legfontosabb hozzávalók: a tradicionális életforma, természetes, veleszületett alternativitásában és pôrén, a folkloristák közvetítô gesztusa nélkül, aztán csipetnyi vadság, tájaké és embereké, de távol Szibériától, világtól való elzártság, de a kutató tekintet nem másokhoz viszonyít, hanem a még létezô lokális univerzumokat fürkészi, aztán kellenek igazi drámai hôsök, kiszolgáltatottak és elnyomottak, akik mégis büszkék és szabadok, s persze a fazék tetején szorító fedôként a gôzt magas nyomáson tartó történelem. Lényeges, hogy mindez nem egy meglévô rendszeren belül elképzelt alternatíva, és nem valamihez képest fogalmazza meg magát, hanem minden esetben önálló és teljes univerzum, kompakt életdarab, melyben a szereplôk szabadságát látjuk, persze megtörve és bekeretezve a körülmények által.

´89 után,

részben a váratlan találkozásnak köszönhetôen, a régiónak megadatott az a szerencsés pillanat, hogy átgondolja, mit jelent számára a szabadság, mielôtt felkapaszkodik a nyugati gyorsra. Más kérdés, ki hogyan élt - élt-e egyáltalán - ezzel a lehetôséggel. Néhány évvel ezelôtt, a fesztivál díjkiosztóján Tolnai Ottó arról beszélt, hogy a szabadságot ne ideológiai klisék szerint képzeljük el, és próbáljuk folyamatosan keresni mindenekelôtt önmagunkban s persze körülöttünk mindenhol a világban. S ezt azért mondta éppen akkor és éppen ott, mert ezt a felemelô szándékot látta a kitüntetett filmekben. A Mediawave ugyanezt mutatja azóta is, idén legszebben a két fôdíjas filmben. Érdekes és fontos tény, hogy e művek nem a régióból valók: a Baka belga filmesek tudósítása a délkelet-kameruni esôerdôkben élô bennszülöttek világából, a Dao anyó pedig holland alkotó műve, század eleji felvételek újravágása Indonéziáról és a holland gyarmatokról. Érdekes, mert mutatja annak a dolognak a mozgásterét, melyet Gyôr hatodik éve építget, és fontos, mert jelzi a kapcsolódási pontot, melyen a regionális üzenet felkerül a világhálóra. Az üzenet végsô, tömörített formája ez a közjátéknak álcázott néhány percnyi képfalat. És hogy semmi nem véletlen, azt meggyôzôen bizonyítja az a tény, hogy a Dao anyó képsorai jó elôre, még a fesztivál elôtt fölkerültek a gyôzteseket hordozó szalagra. Háromévesforma indonéz fiúk szívják komoly élettapasztalattal a füvet, emlékeztetve, hogy nem csak a kelet-európai leszakadtság képes alternatív életformaérzést gerjeszteni és hihetô szabadságmodellt kínálni e megfáradt világban.

Kövesdy Gábor

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.