Befutó

  • Kövesdy Gábor
  • 1996. május 9.

Könyv

Nem a százméteres gátfutás hajrájáról van szó, hanem arról a nagyjából ugyanolyan hosszú filmszalagról, mely az idei Mediawave vetítéseit bevezette. Mi lehet ebben érdekes? - hiszen egy fesztivál szignálja ritkán akar emblematikus lenni, ritkán készül műalkotásigénnyel, sokkal inkább a figyelem konszolidálásának praktikus szándékával. A tárgyalt szignál készítôje - rendhagyó módon maga Ravazdi Jenô fesztiváldirektor - is így nyilatkozott műve indítékáról, mégis, ez a föltűnôen hosszúra, mintegy három és fél percre nyúlt befutó filmszalag több figyelmet érdemel.
Nem a százméteres gátfutás hajrájáról van szó, hanem arról a nagyjából ugyanolyan hosszú filmszalagról, mely az idei Mediawave vetítéseit bevezette. Mi lehet ebben érdekes? - hiszen egy fesztivál szignálja ritkán akar emblematikus lenni, ritkán készül műalkotásigénnyel, sokkal inkább a figyelem konszolidálásának praktikus szándékával. A tárgyalt szignál készítôje - rendhagyó módon maga Ravazdi Jenô fesztiváldirektor - is így nyilatkozott műve indítékáról, mégis, ez a föltűnôen hosszúra, mintegy három és fél percre nyúlt befutó filmszalag több figyelmet érdemel.

Kézenfekvônek tűnik, bár a világ fesztiváljain szokatlan dolog: az eddigi díjnyertes filmek emlékezetes képsoraiból komponált etűd pereg. Elôször a Neonfényes mesék otthontalan bolgár koldushada - egy papa álmában törökül énekel -, majd A varsói gettó tragikus sorsú örökre költözködôi vonulnak, nagyon-nagyon hosszú sorokban, aztán a felejthetetlen Belov család, végtelen sztyeppék idôbôl kiszakadt lakói, majd rutén apóka a máramarosi havasokból három húrú hegedűjén húzza. Bolgár, orosz, lengyel, cseh filmek - hol vannak hát a többiek, a nem régióbeli díjnyertesek? Persze ismerjük a választ, a Mediawave egyik legfontosabb szándéka, hogy e térség értékeinek felmutatója és közvetítôje legyen. De ne elégedjünk meg ennyivel, hiszen tudjuk, a képek néha többrôl beszélnek, mint amit alkotójuk mondani akar, sôt, néha az is megeshet, hogy a képek ravaszabbak még a fesztivál igazgatójánál is, akinek másik, filmkészítô énje pontosan tudja ezt. Ezért valószínűleg nem véletlen, hogy az említett gyöngyszem annak a mítoszteremtô szándéknak az emblematikus sűrítménye, mely a Mediawave, meglehet, nem deklarált, de talán legfontosabb célja. Mert igaz, hogy a gazdasági és politikai integrációt az asszimiláció fogja megteremteni, ám a kulturális helyezkedésben ennek éppen az ellenkezôjére lesz szükség: igen markáns, nagyon karakteres saját képekre. Ma a Mediawave az egyik legfontosabb helyszín, ahol ez a felismerés régiószinten tudatosodhat, s ahol persze maga a kép is alakul.

Milyen legyen

Kelet-Európa új arculata

és kulturális különbözôségének mítosza? Hogyan lehet alternatív értékrenddé átformálni az évszázados különállást? Nos, nézzük a Mediawave kínálta receptet! Legfontosabb hozzávalók: a tradicionális életforma, természetes, veleszületett alternativitásában és pôrén, a folkloristák közvetítô gesztusa nélkül, aztán csipetnyi vadság, tájaké és embereké, de távol Szibériától, világtól való elzártság, de a kutató tekintet nem másokhoz viszonyít, hanem a még létezô lokális univerzumokat fürkészi, aztán kellenek igazi drámai hôsök, kiszolgáltatottak és elnyomottak, akik mégis büszkék és szabadok, s persze a fazék tetején szorító fedôként a gôzt magas nyomáson tartó történelem. Lényeges, hogy mindez nem egy meglévô rendszeren belül elképzelt alternatíva, és nem valamihez képest fogalmazza meg magát, hanem minden esetben önálló és teljes univerzum, kompakt életdarab, melyben a szereplôk szabadságát látjuk, persze megtörve és bekeretezve a körülmények által.

´89 után,

részben a váratlan találkozásnak köszönhetôen, a régiónak megadatott az a szerencsés pillanat, hogy átgondolja, mit jelent számára a szabadság, mielôtt felkapaszkodik a nyugati gyorsra. Más kérdés, ki hogyan élt - élt-e egyáltalán - ezzel a lehetôséggel. Néhány évvel ezelôtt, a fesztivál díjkiosztóján Tolnai Ottó arról beszélt, hogy a szabadságot ne ideológiai klisék szerint képzeljük el, és próbáljuk folyamatosan keresni mindenekelôtt önmagunkban s persze körülöttünk mindenhol a világban. S ezt azért mondta éppen akkor és éppen ott, mert ezt a felemelô szándékot látta a kitüntetett filmekben. A Mediawave ugyanezt mutatja azóta is, idén legszebben a két fôdíjas filmben. Érdekes és fontos tény, hogy e művek nem a régióból valók: a Baka belga filmesek tudósítása a délkelet-kameruni esôerdôkben élô bennszülöttek világából, a Dao anyó pedig holland alkotó műve, század eleji felvételek újravágása Indonéziáról és a holland gyarmatokról. Érdekes, mert mutatja annak a dolognak a mozgásterét, melyet Gyôr hatodik éve építget, és fontos, mert jelzi a kapcsolódási pontot, melyen a regionális üzenet felkerül a világhálóra. Az üzenet végsô, tömörített formája ez a közjátéknak álcázott néhány percnyi képfalat. És hogy semmi nem véletlen, azt meggyôzôen bizonyítja az a tény, hogy a Dao anyó képsorai jó elôre, még a fesztivál elôtt fölkerültek a gyôzteseket hordozó szalagra. Háromévesforma indonéz fiúk szívják komoly élettapasztalattal a füvet, emlékeztetve, hogy nem csak a kelet-európai leszakadtság képes alternatív életformaérzést gerjeszteni és hihetô szabadságmodellt kínálni e megfáradt világban.

Kövesdy Gábor

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.