Könyv

Birsalmaillatú narráció

Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok

  • Radics Viktória
  • 2015. április 27.

Könyv

A huszadik század első három évtizede a magyar történelem Grand Époque-ja, mozgalmas, véres, szellemileg is izgalmas, a modernitást megnyitó és kollapszussal végződő kor.

Nehéz lehetett ilyen unalmas regényt írni róla. Rakovszky Zsuzsa mindent megtett ennek érdekében, bizonyára a saját szemléletéhez és érzelem­világához szabva a modern Magyarország országalapító és a hazát egyidejűleg el is vesztő, a Kosztolányi-mosolyú, monarchikus Belle Époque-ból világháborúba, forradalmakba, proletár terrorba, Trianonba és fasizmusba rohanó korszakát. Hihetetlen, hogy mi minden torlódott föl három évtized alatt mind a gazdaságban, mind a kultúrában, a művészetben, a politikában. Rakovszky keze alatt azonban kiszenvedett a hatalmas történelmi és filozófiai téma (melyet a történetírás már sokszorosan feldolgozott), és a nagyregényírási ambícióból teletöltési kényszeresség lett: mintha büntetés terhe alatt kötelező lett volna teleírnia egy hatszáz oldalas vonalas füzetet.

A legnagyobb baj a narráció egyhangúságával, leányregényes, álnaiv tónusával és a formák álságával van. Naplókkal, levelekkel és újságcikkekkel van ugyanis megspékelve a hagyományos, invenciótlan elbeszélés, ezek azonban nem dokumentumok, hanem álnaplók, állevelek és ál- vagy kicicomázott újságcikkek. Senki sem ír naplót úgy, mintha régi szép epikát írna, részletesen visszaadott, szabályosan tipografált párbeszédekkel, írói apróságokra kiterjedő, belletrisztikusan stilizált leírásokkal, és senki sem ír ilyen bő lére eresztett, csordogálón narráló leveleket. Nem is érthető, hogy miért kellett ezekbe a feszengést okozó kosztümökbe bújtatni a szerencsétlen prózát, ennek nincs értelme, a kényes olvasó azonnal érzi a hitelesség hiányát és a hamisdokumentum-jelleget, aminek nincs irodalmi értéke, nincs benne „csavar”, rá­adásul a naplók, levelek, cikkek nyelve ugyanolyan, mint a törzs-elbeszélésé.

Na, de az is avítt. Már a nevek is birsalmaillatúak. Erzsébet és Emma, a két nővér, László, Ervin, Géza meg a Balkay István a fér­fiak… A regény oszlopa, az apa, ez a Balkay, az úriember (akit Rakovszky, mint mondja, Babitsról mintázott) sajnos éppenséggel sehogyan sincs ábrázolva azon túl, hogy marha tisztességes, derék, amolyan régi vágású, erkölcsös férfiúként szerepel. Ez azonban írói deklaráció és vágy marad; a példás magaviseletű, megengedőn konzervatív, jóvágású polgárember nem kel életre a regény­világban; ahogy a szereplőknek apaideálja, úgy szuperegója az írónőnek, sajnos reflektálatlanul. Ez az oszlop nem tartja meg a regényt. A két főszereplő lány beosztása is sablonos: az egyik apácafajta, a másik kissé ledér, kissé feminista, perdita – az egyik vénkisasszony marad, a másikból lelkifurdalásos, nervózus, boldogtalan feleség és rossz anya lesz. Nem fekteti őket díványra az, aki kitalálta kettejüket. Ez az áporodott tipológia nem vezet oda, hogy ezek a nők különböző hangon beszéljenek, írjanak, vagy kicsit gyanakvóbban felfogott lelki életük legyen.

Nagy baja a regénynek az álpolifónia és az álsokszempontúság is: az író eljátssza, mintha sok, különböző társadalmi rétegekbe tartozó szereplője volna, ámde mindegyik ugyanúgy beszél, ezért a mű monoton, és ez a stílusára, a ritmusára és a tónusára is vonatkozik. Az elbeszélő szellem hangjának semlegessége tulajdonképpen fád érdektelenség a történelemmel és a karakterekkel szemben is. Hiába a sok szereplő, polgár és proletár, ha mind egyformák; nem elég különböző átlagolt világnézeteket adni a szájukba. Hiába a történelmi keret, ha csak valami kortalanság lebeg. A Szilánkok igencsak deklaratív. Ideológiai világa, amelyben a nemes, a régimódi, a karót nyelt konzervativizmus, a klasszikus, a művészi liberalizmus és a dekadenciába hajló, bohém, lumpen szabadosság áll kvázi harcban egymással (nem következnek be igazi konfliktusok), olyan, mintha szavalatokat hallanánk egy pódiumon. Pedig ezek a szellemi ellentétek valóban dinamizálták és tűzbe is hozták az egész országot. Kár, hogy a regényben szimplifikálódtak. A régi rugóra jár, klisékkel operál a vidék–főváros ellentét is, melyben az előbbi Sopron, jellegtelen „Sók”-ká ízetlenítve.

Ahogy nincs változatos hangvilága a regénynek, úgy színvilága sincs: érzékileg olyan satnya, amilyen vaskos. Az érzéki lehangoltság abban a dramaturgiailag fontos jelenetben kulminál, amelyben az Emma nevű lány ravaszdi megerőszakolását írná le az írónő, ha merné, azonban szégyenlősen ábrázolja a csábítási jelenetet, és csak a „megesett lány” toposzának variálásáig jut el. A „térdnadrág” fedőszóval utal a lány által nem kívánt péniszre, a behatolást, egyáltalán az esemény szexualitását elhallgatja. Ez a térdnadrágozás komikus is lehetne, de nem az, hanem száraz. A Szilánkokban nincs humor.

Rakovszky nem kockáztat. Tematikusan és formailag, stilisztikailag, poétikailag is csak bevett irodalmi eljárásokkal él, közepes eredménnyel (jóindulattal szólva). Azt a kevés dolgot, amit a kor és a lélektan tárházából fölhasznál a regényében, túlírja, miközben a világháborút alig tárgyalja. A regény, a címével ellentétben, terjengős, közben alapvető történelmi események maradtak ki belőle.

A könyv két jóhiszemű kritikusa, Szűcs Teri a Revizoron és az alapos kritikai beszámolót író Gács Anna az ÉS-ben, igyekezett menteni a menthetőt. Én a regény legelejét tudnám fölhozni, a fogfájós jelenetet, amelyben maga az elbeszélőnő szerepel (aki hamarosan végleg ejti önmagát, s ezzel, ami nagyobb mulasztás, a múlt–jelen kapcsolatot is), amint a fogorvosi rendelőben várakozva déjà vu élményben van része, és megszületik benne a tablószerű század eleji regény koncepciója. „Esténként, miközben a könyvemet lapozgattam – egy angol biológus kétes elméletéről olvastam csökkenő érdeklődéssel –, vagy a távkapcsolót nyomogatva ingáztam egy kerekasztal-beszélgetés meg egy amerikai akciófilm között, azzal szórakoztam, hogy az emlékeim szilánkjaiból meg az újságok­ból szerzett információtöredékek alapján összeraktam ezeknek az embereknek valamiféle lehetséges történetét”. Ez a részlet reális: a szórakozás hiteles írói indítéknak látszik, s a kutatói meg a nagyregényírói ambíció is dicséretes. Aki azonban nem hasznos időtöltésből és nem is szórakozásból olvas, hanem hozzám hasonlóan azért, mert a szétszóródás ellenében koncentrálni, fókuszálni és gondolkodni akar, az hozzon fel érveket a Szilánkok védelmében.

Magvető, 2014, 610 oldal, 3990 Ft

Neked ajánljuk