Könyv
„Mindennap mértem a vérszintet” - Tolnai Ottó költő
A kortárs költészet klasszikusának életműsorozata indul a Jelenkornál. Ennek első, a napokban boltokba került darabja az eredetileg 1980-ban megjelent, monumentális verseskötet, a Világpor. A déli határzár mellett fekvő Palicson élő szerző ennek bemutatójára érkezett Budapestre, itt próbáltunk interjút készíteni vele. A szó hagyományos értelmében ez nem sikerült.
Összeálltak a legfontosabb írószervezetek, hogy megállítsák a rombolást
„Teljes országrészek kophatnak ki a kortárs kultúrából” – írják közös levelükben.
Kiabálás a lichthofból
Kertész új kötete az 1991 és 2001 közötti naplójegyzeteit gyűjti egybe. Az 1961 és 1991 közötti időszakot végiggondolkodó Gályanaplót kronológiailag is, stilárisan is közvetlenül követő, de annak művészi színvonalát messze alulmúló feljegyzésekről van szó. Már csak A néző keletkezésével egy időben írt, szintén a nagy művek privát hordalékanyagából összeállított Valaki más című kötet megléte miatt sem világos, mi szükség volt A néző kiadására.
„Orbán politikája miatt divat magyarnak lenni Szlovákiában”
Az idei könyvfesztiválra jelent meg magyarul az eredetileg álnéven publikált, számos nyelvre lefordított Könyv a temetőről. A szerző szerint a szlovák olvasók többsége elsőre nem értette a könyvet, külföldön azonban egyből érezték a szöveg mögött rejlő társadalomkritikát.
Nem ad pénzt az NKA, megszűnhet a 2000 folyóirat
Ahová az MMA beteszi a lábát, kő kövön nem marad.
Az ész tollfosztása - Szétszedik a Lukács Archívumot
Az MTA tervei szerint feldarabolják és ezzel megfosztják autentikus helyszínétől a Lukács Archívumot és Könyvtárat. Ami ellen egyre többen tiltakoznak.
Mi húz befele?
Akik ismerik Gál költészetét, minden bizonnyal sejtik, hogy az élet sűrűjébe csak erőltetett menetben juthatnak el.
Filozofikus horgászat - Jostein Gaarder író
1991-es megjelenése óta 60 nyelven jelent meg és 40 millió példányban kelt el, és ezzel nemcsak a bestseller, de a long-seller státuszt is kiérdemelte a norvég Jostein Gaarder regénye, a filozófia történetét ifjúsági regénybe csomagoló Sofie világa. A filozófiatanárból lett sztárszerzővel az újrafordított magyar kiadás apropóján telefonon beszélgettünk.
„Egy párt cukorkával és korbáccsal megkísérli kisajátítani a magyar kultúrát”
A friss Narancsban könyvmelléklettel jelentkezünk, benne egy Nádas Péterrel készített fordulatos nagyinterjúval. Ebből adunk itt rövid ízelítőt.
A költő sose lódít – A József Attila-díjak szappanoperája
Amit a kormány művelt ezzel az ártalmatlan díjjal, az egyrészt példátlan, másrészt nagyon is jellemző az orbánista kultúrpolitika tébolyára.
Az „összejárók”
Éppen hatvan évvel ezelőtt kezdődtek a Petőfi Kör vitaestjei, melyeket mind a szervezők, mind későbbi vádlóik joggal tartottak számon a forradalom fontos előzményei között. Az akkori időkről beszélt nekünk a kör működését közelről ismerő s az utóhatásaival kutatóként is foglalkozó szemtanú.