„A gonosz célja mindig az, hogy elvegye az örömöt. De én hiszem, hogy a bűnt mindig bűnhődés követi ebben a világban és a túlvilágon is. Másrészről: győzött a szakma. A hároméves tiltakozás elérte célját: idén, 2014-ben, már senki nem nyúlt bele a József Attila-díjba. Köszönöm mindenkinek” – nyilatkozta Pollágh Péter költő, szerkesztő a Cultura.hu-nak. A drámai hangütést Pollágh hányattatásai indokolhatják, ő volt az ugyanis, akit három egymást követő évben felterjesztettek a díjra, amit a József Attila-díj kuratóriuma háromszor egymás után egyhangúlag támogatott, a miniszter mégis önkényesen törölte a listáról. Közben változott a kuratórium, változott a miniszter és a kulturális államtitkár személye is, a történet mégis megismétlődött: a szakma felterjesztette, a miniszter elkaszálta, a szakma tiltakozott és megint elölről. Negyedik nekifutásra megkapta a díjat, de a szakma győzelmére vonatkozó megjegyzése elhamarkodottnak bizonyult.
A JA-díj úgynevezett szakmai középdíj (a jutalom összege idén 1 millió 200 ezer forint), az íróknak adományozható állami elismerések sorában ezután következik a Babérkoszorú (számításaink szerint cca. 9,9 millió) és végül az összművészeti csúcselismerés, a Kossuth-díj (11 millió 700 ezer). A JA-díjat Rákosiék alapították 1950-ben, és később a kádárista kultúrpolitika szabályai szerint a pártkatonák mellett megkapták a magyar irodalom óriásai is, az elsőként díjazott Illyéstől és Nagy Lászlótól az 1989-ben sorra kerülő Balassa Péterig és Kertész Imréig.
Szőcs Géza meghúzta
Ez a több száz fős névsor és hat évtizedes múlt adja a JA-díj behozhatatlan előnyét és fontosságát. A polgármestertől a könyvtárosig, a tanítóktól az újságírókig mindenki ismeri és érti a jelentését, ami nem több és nem kevesebb, mint az, hogy komoly íróról van szó, akit meg lehet hívni, meg lehet interjúvolni, akire rá lehet bízni a helyi lapot és így tovább – mert a szakma már hitelesítette. Ami az esetek többségében igaz is. Aki közelebbről figyelte a díj odaítélésének folyamatát, az persze láthatta a bajokat is: túl sokan és ráadásul egyre többen kapták meg (évente 8, majd 10, majd 13 ember), az írószervezetek alkudozásai pedig meglátszottak a névsorokon. Ezzel együtt nagyrészt vállalható listák születtek, egy-egy megmosolyogtató életművel dúsítva.
A pártállami idők után – és a fülkeforradalom előtt – a díj lényege a politikai függetlenség volt. Az Antall-kormány idején kialakult konszenzus értelmében a minisztérium legfeljebb a jelölő szervezetek kiválasztásával befolyásolta a döntéseket, de a szakma által kialkudott jelölteken nem változtatott. Ma már nehezen hihető, de a magyar politika két évtizeden keresztül példásan megtartóztatta magát, és miközben a Babérkoszorú és főleg a Kossuth-díj birtokosai között mindkét politikai oldal ejtőernyőseit megtaláljuk, a JA-díj érintetlen maradt. Egyetlen kivétel volt: az első Orbán-kormány kultuszminisztere, Rockenbauer Zoltán 2000-ben kicserélt három nevet, és elismert írók helyett például az akkori fideszes pártlap újságírójának adott díjat. Az Írószövetség és egyben a díj kuratóriumának akkori elnöke, a jobboldalon nagy tiszteletnek örvendő Pomogáts Béla nem ment el az átadóra, és kijelentette: „A József Attila-díj így politikai díj lett.” Rockenbauer arra hivatkozott, hogy a közpénzekből osztott díjakért a felelősséget ő vállalja, s egyébként is joga volt így határozni – de idővel beláthatta érvelése kínosságát, mert a következő évben mindhárom kihúzott író megkapta az elismerést, és több ilyen nem fordult elő.
Aztán jött Szőcs Géza.
| ||
A második Orbán-kormány kulturális államtitkára rövid sumákolás után előállt a farbával: az első adandó alkalommal, 2011-ben igenis ő húzott le négy embert a listáról. Ezt azóta is büszkén vállalja, 2014-ben például a Népszabadságnak arról beszélt, hogy a művészeti díjakról a politikusoknak kell dönteniük: „A szakmától el kell venni ezt a lehetőséget, ez a véleményem. A szakma elfogult.” (Szőcs nemcsak retorikájában emlékeztet Donald Trumpra, de szemérmetlenségében is: miután felállt az államtitkári székből, rögtön Babérkoszorút kapott, és miután felállt a Kossuth-díj-bizottságból, rögtön Kossuth-díjat kapott. Vagyis két év alatt mintegy 20 milliót zsebelt be a művészi teljesítményére attól a kormánytól, amelynek tanácsadója és kormánybiztosa.) Szőcs első machinációja után meglepő dolog történt: az egyébként erősen megosztott szakma egységesen utasította el Szőcs lépését. Mind a kilenc jelölő szervezet aláírta a nyílt levelet, majd tárgyalásokat kezdtek, és megállapodtak a kormány képviselőivel, hogy a minisztérium delegál a kuratóriumba egy embert, cserébe viszont nem bírálja felül a kuratórium döntését. A javaslat végül nem is került a kormány elé, jött viszont Szőcs másodszor is. 2012-ben már a 13 jelöltből hatot dobott ki – vagyis gyakorlatilag a minden élő magyar írót képviselő szervezetek hosszú szavazásokkal kialakított, kuratóriumi ülésen megvitatott álláspontja épp csak egy kicsit ért többet, mint egyetlen, szereptévesztésben lévő államtitkár alkalmi véleménye. Ez ellen nyolc szervezet megint csak közös nyílt levélben tiltakozott (az időközben Szőcs irányítása alá került PEN Clubnak nem volt kifogása).
L. Simon László megígérte
Tényleg nem értette senki, miért van erre szükség, hiszen a névcserék mindenkinek ártanak: a díj veszít a presztízséből, a kiselejtezetteket és az írószervezeteket megalázzák, a díjazott szakmai jelölteket gyanúba keverik, de még azok is rosszul járnak, akiknek az államtitkári kegy juttat díjat, hiszen mindenki gyanakodva méregeti őket, ráadásul soha nem kaphatnak már rendes, szakmai JA-díjat. (Méltányosságból nem közöljük, kiket húztak le és kiket toldottak hozzá a listához a minisztériumban, de szakmai körökben nyilván tudhatja, aki akarja.) Az áldatlan állapotot felismerő kormány ezért Szőcs távozása után újra tárgyalóasztalhoz ült az írószervezetekkel. „L. Simon László államtitkár azt ígérte, hogy ha hajlandóak vagyunk egy hosszabb listát leadni, amelyről a miniszter válogathat, akkor nem lesznek külsős jelöltek. Sokáig gondolkoztunk, hogy higgyünk-e neki” – meséli Mészáros Sándor, a Szépírók Társasága akkori elnöke, mostani alelnöke. Végül nem hittek neki, és a legnagyobb magyar írókat soraiban tudó Szépírók kivonultak a JA-díj kuratóriumából, s azóta sem jelölik tagjaikat. A József Attila Kör (JAK) és a Műfordítók Egyesülete (MEGY) tiltakozott az ellen, hogy az új rendszerben a miniszter jelöli ki a kuratórium tagjait, és a jelöltek közül is ő válogat. Üdvözölték ugyanakkor, hogy 200 ezerről 1,2 millióra nőtt a díjjal járó jutalom, és majdnem a felére, 7-re csökkent a díjazottak száma – mindkét lépés növelheti ugyanis a díj presztízsét.
2013 elején fel is állt az új kuratórium, benne öt elismert szakemberrel. Természetesen a két Fidesz-közeli mamutszervezet dominált, amelyek között ráadásul erős személyi összefonódások vannak, hiszen a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozatának vezetője, Mezey Katalin egyben az Írószövetség elnökségi tagja, míg utóbbi elnöke, Szentmártoni János az MMA-nak is tagja. A minisztérium lapunknak megküldött (eddig nem nyilvános) névsora tehát a következő: Tóth Erzsébet (elnök, MMA), Ágh István (MMA), Bertha Zoltán (Írószövetség, Írók Szakszervezete), Térey János (FISZ, JAK), Halasi Zoltán (MEGY). Itt tartunk 2013 márciusában: van rangos kuratórium, van új szabályozás, az írószervezetek belementek, hogy kétszer annyi jelöltet írjanak a listára, már Szőcs Géza sem kavar be a képbe, már L. Simon és az őt váltó Halász János is megígérte… És akkor megint megcsinálták. Két embert lehúztak a befutólistáról, és az egyik miniszteri díjazott nem szerepelt semmilyen listán. Ez annyira otromba arcul csapása volt mindenkinek, hogy még a kormányközeli szervezetek által dominált kuratórium is azonnal kollektív lemondását helyezte kilátásba. Ahogy Balog Zoltánnak címzett és a birtokunkba került levelükben írják: „Erről a fordulatról mi, a bizottság tagjai is megütközéssel értesültünk, de a bennünket delegáló írószervezetek közül többen felháborodásuknak adtak hangot.” A JAK, a MEGY és FISZ ekkor bejelentette, hogy nem jelöl többet a JA-díjra, de amikor 2014-ben végre egyszer senki nem nyúlt bele a díjazottak névsorába, visszatértek a jelöléshez.
Nem fogják elhinni, de ezek után a minisztérium 2015-ben és idén újra belenyúlt a listába.*
„Szappanopera – összegzi a helyzetet Kollár Árpád, a FISZ elnöke. – Az ügyben volt közös írószervezeti tiltakozás, számos nyílt és nem nyílt, formális és informális levél, bojkottáltunk jelöléseket, szerveztünk fórumokat, összedobtunk még egy ironikus írósztrájkot is. Gyakorlatilag hasztalanul. A tárgyalásaink hiábavalónak bizonyultak, pontosabban legfeljebb csak időleges eredményeket hoztak. Az utóbbi időben ráadásul meg is szakadtak, hiába jeleztük, hogy szükség lenne további egyeztetésekre. Az írószervezetek viszont láthatólag belefáradtak. Kár, hogy idáig jutottunk, viszont sokszor beszéltünk már egymás közt arról, hogy lehet, egyszerűen el kell engedni a dolgot, és jobb híján örülni a kiérdemelt díjaknak.” Gaborják Ádám, a JAK elnöke szerint is egyre inkább érdektelenné vált a szakma. „Azt hiszem, ezzel párhuzamosan megnőtt a nem állami díjak értéke, illetve egyre több díjat alapítanak. Ezek talán nem járnak ekkora összeggel, de a szakmai hátterét igyekeznek biztosítani, és ezzel is növelni a díj értékét. Az Aegon-díj valóban megvalósít társadalmi célokat, a Margó-díj erősen nyitott tavaly, de a JAKkendő-díj mögött is dolgoznak ezek a tapasztalatok.”
A delegáló szervezetek azonban hiába legyintenek lemondóan, a kurátorok maradtak, és döntéseket kell hozniuk. Térey János azt mondja, a miniszteri beavatkozások miatt többször gondolt rá, hogy otthagyja az egészet. „Ha valamelyikünk föláll és úgymond asztalt borít, amihez gyakran volna kedvem, érvénytelen a szavazás. Így viszont jó eséllyel egy érdemes embert, azaz értéket támogatok a voksommal, mint jelen esetben a tavaly törölt Lanczkort és Nagy Koppányt. Van még egy évem, ezt a mandátumot most már betöltöm, komoly ellenérzéseim dacára is. Kezdettől azt gondoltam, legyen sarkalatos pontunk, hogy nem megyünk 7 névnél följebb, de erre ugyancsak nincs mód: az ügyrend 14 nevet követel. Föl lehet állni, de akkor a szavazat, amelynek az ismereteid és az ízlésed volnának a tőkesúlya, megy a kukába.”
Orbán János Dénes megcsinálta
Halasi Zoltán azonban tavaly borította az asztalt: „Azért mondtam le, mert meguntam, hogy a bizottság ismételt tiltakozása ellenére – amiről jegyzőkönyv készült nem egy ízben – a bizottság konszenzusos szakmai jelöltlistáját rendre megváltoztatják felülről, semmibe véve ezzel a szakma neves képviselőinek választását, értékítéletét, felülírva azt egészen más, nevezetesen politikai lobbikörök szempontjai szerint.” Látható tehát, hogy politikai és esztétikai vonzalmaktól függetlenül, gyakorlatilag mindenki kikészült ettől az értelmetlen és megalázó, viszont feltartóztathatatlanul ismétlődő procedúrától. Igen, még az Írószövetség is, még az MMA kurátorai is. Egyetlen író volt az egész Kárpát-medencében, aki nem csupán nem tartotta hibának az írószervezetek semmibevételét, hanem harcosan hirdette, hogy az íróknak ezt tűrniük kell. Igen, eltalálták: Balog Zoltán miniszter ezt az embert kérte fel Halasi helyére a JA-díj kurátorának.
| ||
Orbán János Dénesről szóló korábbi cikkünkben (lásd: A szolgalelkűség művészete, Magyar Narancs, 2016. január 21.) már idéztük a Szőcs Gézát legfőbb mentorának tekintő költő nyílt levelét, amelyben kifejti: az Erdélyi Magyar Írók Ligájának nem lett volna szabad felszólalnia a lista átírása ellen, mert „Szőcs Géza mindenkor rendelkezésünkre bocsátotta jelentős kapcsolati tőkéjét, államtitkárként a miniszteri keretből csinos támogatáshoz is juttatott”, és ezért „totál hülyeség nekirontani egy olyan kapcsolati tőkével rendelkező személyiségnek, mint ő”. A kormánypárti Magyar Idők szerkesztője nemrég kapott 150 milliót irodalmi tehetséggondozásra az államtól (ez nagyjából a négy nagy írószervezet összesített támogatásának megfelelő összeg). Eddig négy íróról tudunk a projektgazdán túl, akik a tehetséggondozóban fognak tanítani: közülük ketten rögtön meg is kapták a JA-díjat idén.
Megkérdeztük Orbán János Dénest, nem tartja-e kínosnak ezt az egybeesést. Arról is érdeklődtünk, hogyan került a kuratóriumba, ha – a minisztérium tájékoztatása szerint – egyetlen szervezet sem jelölte. Orbán János Dénes először választ ígért, majd meggondolta magát. Indoklása szerint azért, mert a korábbi cikkeink nem voltak elég jóindulatúak.
* Cikkünk megjelenése után az Emberi Erőforrások Minisztériuma szíves tájékoztatással élt lapunk felé, miszerint idén a miniszter azért változtatta meg a díjazottak listáját, mert a kuratórium által első körben javasolt személyek egyike március 15. alkalmából egy másik állami díjat is kapott.
