Hogy mennyire a pártközpontban határozták el, és milyen kevéssé sikerült átgondolni az MTA bölcsészet- és társadalomtudományi intézeteinek a budai Várból való kiebrudalását és a Soroksári út mellé költöztetését, azt jól mutatja, hogy az Akadémia intézethálózatának számos eleme nem fér bele a jövő év elejére elkészülő külvárosi irodaházba.
Bartók és Eötvös maradhat
A Zenetudományi Intézettel kezdődtek a bajok. Kiderült ugyanis, hogy itt, a Táncsics Mihály utcai Erdődy-palotában nemcsak kutatószobák vannak, hanem egy emeletnyi hangszertörténeti kiállítás is, aminek az elhelyezését elfelejtették betervezni. Az egész magyar zenei élet megmozdult amiatt, hogy a szintén az intézethez tartozó Bartók Archívumot is a ferencvárosi irodaházba akarták szállítani. Bartók Béla örököse el is kezdte összepakolni az általa itt elhelyezett anyagot. De Lajtha László zeneszerző, népzenekutató hagyatékát is – akinek emlékszobája van az intézetben – vissza akarta vonni a család. A tiltakozások és a józan ész, de leginkább a helyhiány végül meghátrálásra késztette az Akadémiát. Így történt ez az Irodalomtudományi Intézettel is, melynek 200 ezer kötetes könyvtára nem fért volna el az új, Kutatóháznak becézett épületben.
| ||
De itt sem csak négyzetméterekről volt szó. A Ménesi úton, az e célra épült terekben őrzik ugyanis az Eötvös Collegium mintegy százezres könyvtárát is, amit a kollégium 1950-es megszüntetésekor csak „a nagy tekintélyű volt collegisták közbelépésével sikerült az Akadémiai Könyvtár fiókjaként megőrizni” – írta Keresztury Dezső a visszaemlékezésében. Az Irodalomtudományi Intézet vezetői nem szerették volna, ha ez a páratlan kultúrtörténeti érték beolvad és szétszóródik az MTA Könyvtárában. A bibliotéka értékét az adja, hogy a kezdetektől az intézmény híres tanárai – például Szekfű Gyula, Kodály Zoltán, Pais Dezső, Teleki Pál, Keresztury Dezső – tanácsai szerint fejlesztették állományát, valamint hogy páratlan magángyűjteményekkel gazdagodott: Eötvös Loránd, a Collegium alapítója például édesapja, Eötvös József könyveit adományozta a könyvtárnak, mintegy 1500 kötetet, az eredeti könyvszekrényekkel együtt – olvasható az intézet honlapján. Az idők során többek között Péterfy Jenő, Gombocz Zoltán, Halász Gábor, Szabó Dezső, Elek Artúr, Cs. Szabó László, Sőtér István, Klaniczay Tibor magánkönyvtára olvadt be részben vagy egészben az állományba. Nem lebecsülendő az így bekerült rengeteg dedikált példány kultúrtörténeti jelentősége sem. Mostanában Kertész Imre és Krasznahorkai László gondolta úgy, hogy ez az a könyvtár, ahol életműve – a külföldön megjelent összes fordítást beleértve – méltó helyen van.
Lukácsnak mennie kell
Úgy tűnik tehát, hogy hosszú harc után a Zenetudományi Intézet a Bartók Archívummal és az Irodalomtudományi Intézet az Eötvös-könyvtárral megmaradhat eredeti helyén. Az MTA azonban most a Lukács Archívum és Könyvtárnak (LAK) esett neki, pedig ez is éke lehetne az akadémiának. A LAK abban a Belgrád rakparti lakásban működik, amelyben a filozófus 1945 őszétől 1971-es haláláig lakott. Az 1972-ben megnyílt archívum őrzi a filozófus hagyatékát: levelezését és 8000 címet tartalmazó, az eredeti szekrényekben lévő könyvtárát, melyekben Lukács jelölései, kéziratos cédulajegyzetei is megtalálhatók. Itt vannak műveinek kéziratos és nyomtatott szövegei, valamennyi publikációja is – mondja Agárdi Péter, a LAK-tól függetlenül működő Lukács György Alapítvány elnöke, az archívum egykori munkatársa. Lukács dolgozószobájában pedig, amelyet múzeumszobaként megőriztek eredeti berendezésével, megtalálhatók Lukács egykori bútorai, személyes tárgyai, műgyűjteményének néhány kisebb darabja is.
Így aztán az archívum egyszerre volt könyvtár, levéltár, a hagyaték gondozója, tudományos műhely és kiadó is – mondja Kardos András, a LAK összesen két munkatársa közül az egyik. Hozzáteszi, hogy az MTA talán épp a feladat sokrétűsége miatt évtizedek óta nem tud mit kezdeni az intézménnyel – ahogy magával Lukáccsal sem. Ezt mutatja szerinte, hogy évtizedekig tologatták az archívumot az MTA könyvtára és az MTA Filozófiai Intézete között. Az MTA már korábban lassú halálra ítélte az archívumot, amikor 2012-ben megszüntette önálló kutatóhelyi státuszát. A honlapon még hat munkatárs neve szerepel, Lukács minden fontosabb korszakának megvolt a tudós felelőse, ám közülük ma már csak Kardos András dolgozik itt, és ő sem kutatói, hanem könyvtárosi beosztásban, hamarosan bekövetkező nyugdíjazásáig. Ha ő távozik, Székely Mária könyvtárosra marad a teljes archívum. Feltéve, ha lesz még Lukács Archívum a Belgrád rakparton.
Ugyanis hónapok óta járja a pletyka a közeli megszüntetésről. Amikor a szóbeszéd az akadémiai folyosókról a sajtóba is kikerült, az MTA rászánta magát, hogy hivatalos álláspontot alakítson ki az ügyben: március 14-i közleményük szerint fontosnak tartják, hogy „a Lukács Archívum és Könyvtár fennmaradjon, és a szigorú szakmai szabályoknak megfelelő módon teljes mértékben feldolgozott, rendszerezett, katalogizált és kutatható legyen”. Ennek érdekében, a „végrendelettel összhangban lévő jelenlegi tervek szerint” az archívum kézirattárát az MTA Könyvtár Kézirattárába szállítják át, az archívum könyvtára pedig a Filozófiai Intézetbe kerül.
A munkatársak szerint azonban ezzel az archívum igazi értéke veszik el, hiszen eddig a kutató egy helyen találta meg az összes Lukácsra vonatkozó dokumentumot. Kéziratai tanulmányozása mellett megnézhette a hivatkozott könyveket, ahol megtalálhatta a filozófus jelöléseit, tanulmányozhatta korabeli leveleit stb., mindezt autentikus környezetben. Azt sem értik, hogy miért kell a feldolgozáshoz elszállítani az anyagot? Székely Mária szerint a feldolgozás évtizedek óta folyik, mindig az adott korszaknak megfelelő technikai szinten, a korlátait pedig mindig is az anyagi lehetőségek jelentették; az MTA sohasem kezdeményezte vagy támogatta ezeket a munkálatokat. Ugyanakkor a teljes levelezés és a könyvtár 40 százalékának katalógusai elérhetőek elektronikusan, és létezik a kézirattárnak is offline katalógusa. Kérdéses az is, hogy a Soroksári út melletti irodaházban méltó körülmények között helyezhető-e el a könyvtár és az emlékszoba. Az bizonyos, hogy az eredeti könyvespolcok a kisebb belmagasság miatt nem férnek be.
Bár az MTA lapzártánkig nem válaszolt a LAK-ról feltett kérdéseinkre, úgy tudjuk, hogy az átalakítás egyik indokaként korábban az archívum magas fenntartási költségeit hozták fel. Kardos András szerint valóban 300 ezer forint a lakás bérleti díja, amire még rájön a rezsiköltség is, ám a munkatársak nem értik, miért nem tárgyalja újra az elnökség a tulajdonos V. kerülettel az összeget, hiszen a lakásban nem gazdasági, hanem kulturális, tudományos tevékenység folyik. Nem véletlen, hogy a legtöbben azt valószínűsítik: a milliárdokkal gazdálkodó köztestületnek nem a havi 300 ezer forint és a villanyszámla fáj leginkább, hanem igyekszik megszabadulni a kommunista filozófus emlékétől. Agárdi Péter szerint „őszintétlenek a racionalizálásról szóló érvek, az igazi ok az Akadémia jobboldali köreinek kívánsága lehet, akiket zavar, hogy egy marxista filozófusnak emlék- és kutatóhelye lehet a budapesti belvárosban”. Mindez Agárdi szerint „beleillik a jelen kormány emlékezetpolitikájába”. Így vélekedtek a Népszabadságnak nyilatkozó Heller Ágnes és Vajda Mihály akadémikusok, a filozófus egykori tanítványai is, akik szerint „a megszüntetésére irányuló törekvésekhez nyilvánvalóan hozzájárultak divatos politikai ellenszenvek. Hogy ugyanis Lukács kommunista volt, azt sokan tudják, hogy jelentős filozófus is, azt meg kevesen”.
A munkatársak szerint mintegy évi negyven kutató keresi föl a LAK-ot, sokan külföldről érkeznek, számos megkeresést kapnak e-mailen, telefonon. Épp ezért a Lukács Archívumért a hazai és külföldi filozófusok, filozófiatörténészek is felemelték a szavukat. A Hermann Zsuzsa által „Tiltakozunk a Lukács Archívum bezáratása ellen” címmel indított, a peticiok.com-on elérhető tiltakozást lapzártánkig 8200-an írták alá szerte a világban. Hermann célja, hogy a tízezredik aláírás után a petíciót átadják Lovász Lászlónak, az MTA elnökének.
