„Orbán politikája miatt divat magyarnak lenni Szlovákiában”

Könyv

Az idei könyvfesztiválra jelent meg magyarul az eredetileg álnéven publikált, számos nyelvre lefordított Könyv a temetőről. A szerző szerint a szlovák olvasók többsége elsőre nem értette a könyvet, külföldön azonban egyből érezték a szöveg mögött rejlő társadalomkritikát.

magyarnarancs.hu: A könyv eredetileg Samko Tále álnéven íródott, csak a későbbi kiadásokba került bele az ön neve. Bravúros nyelvjátékkal mutatja meg, hogyan gondolkodik a világról egy szellemi és testi fogyatékos felnőtt férfi. Hogyan talált rá erre a figurára?

Daniela Kapitáňová: Komáromban valóban élt egy ilyen figura, így elkövettem azt a kezdő hibát, hogy egy valós személy külsőjét egytől egyig beemeltem a történetembe. Ennek meglett az a kellemetlen következménye, hogy az emberek azt hitték, valóban arról a férfiról van szó.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: És miért döntött úgy, hogy álnéven publikál?

DK: Ennek két oka volt, az egyik az, hogy szerettem volna, ha tényleg úgy néz ki a könyv, mintha a retardált Samko írta volna, másrészt pedig én már akkor nem voltam fiatal (44 éves volt az első kiadásnál – CsEE), és ez volt az első regényem, így picit féltem a saját nevem alatt előállni egy könyvvel. Azt gondoltam, hogy ha rossz lesz, akkor majd Samko rovására lesz az, de ha jó visszhangot kap, akkor majd megmondom, hogy én írtam.

magyarnarancs.hu: A szöveg tele van helyesírási hibákkal, sokszor nem megfelelő kifejezéseket használ, rengeteg az ismétlés és a gyerekes megfogalmazás. Tanulmányozta a sérült emberek kommunikációját?

DK: Nem tudom, egyszerűen csak elképzeltem, hogyan írna meg egy könyvet egy szellemileg visszamaradott ember, aki komolyan írónak képzeli magát, és abban a hitben van, hogy irodalmi nyelvet használ.

magyarnarancs.hu: Miért olyan fontos a halál ebben a könyvben? Szinte mindenki meghal, akiről Samko mesél.

false

DK: Egyrészt, amikor írtam, olyan állapotban voltam, hogy sokat gondoltam a halálra, másrészt nekem tetszik ez a téma. Hiszen mi fontosabb a halálnál? Miután rájöttem, hogy engem ez érdekel, tudatosan futtattam ki minden történetet erre.

magyarnarancs.hu: A szlovák irodalomkritika egy idő után nagyon dicsérte a könyvet, de milyenek voltak az első visszajelzések?

DK: Nagyon rosszak. Azt írták, hogy a könyvem azt mutatja meg, milyen mélyre süllyedt a szlovák irodalom, mert már ott tart az ország, hogy egy ilyen retardált is kiadhatja a könyvét. Azt hitték ugyanis, hogy tényleg egy szellemileg sérült ember írta. Miután kiderült, hogy én vagyok a szerző, sokan azt gondolták, hogy én mindent úgy gondolok, ahogy az a könyvben szerepel, pontosabban azt, hogy magyarellenes vagyok, és úgy vélem, a szlovákok jók, a magyarok rosszak. Később viszont az egyik legjobb szlovák író, Pavel Vilikovský írt egy elismerő kritikát.

magyarnarancs.hu: Ezek szerint az olvasók teljesen félreértették magát.

DK: Igen, miután kiderült a trükk, humoros novellának gondolták a művemet, és csak nagy sokára jöttek rá, hogy a vicces szóhasználat mögött egy tragédia bújik meg. Szinte nekem kellett elmagyaráznom utólag. Az viszont nagyon érdekes, hogy külföldön egyből megértették, hogy ez milyen szomorú. A csehek jöttek rá először egyébként, hogy ez társadalomkritika. De Szlovákiában nem azért jött ki öt kiadásban a könyv, mert értik, hogy miről szól, hanem azért, mert vicces könyvként olvassák. Sőt most film is készül a könyvből, és a tárgyalások során nekik is el kellett magyarázni, hogy miről van szó.

magyarnarancs.hu: Ismeretlen szerzőként robbant be az irodalmi életbe. Hogyan fogadták?

DK: Nem tudom, Magyarországon hogy van, de nálunk lassan már harminc éve két táborra szakadt a szlovák irodalom. Az egyik táborba a nacionalista, úgymond, „hardcore” szlovákok tartoznak, a másikba pedig, mondjuk úgy, hogy a liberális szerzők. Engem a második tábor egyből befogadott. A két csoport között egyébként semmilyen párbeszéd nincsen, a nacionalista szerzők nem is vesznek rólam tudomást.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: A könyvben visszatérő kifejezés a „jó szlovák”. Ez mit jelent pontosan?

DK: A jó szlovák szeret mindent, ami szlovák, és meg kell hatódnia a szlovák dolgokon, illetve nem szereti a magyarokat, zsidókat, cseheket, lényegében senkit, csak a szlovákokat. Talán a jó szlovák még egy kicsit szeretheti az oroszokat… De ez a vélekedés inkább a kilencvenes évekig volt jellemző, most már nem annyira.

magyarnarancs.hu: Miért, most már nincsenek jó szlovákok?

DK: Sok minden megváltozott, különösen a szlovák–magyar kapcsolat. Ma már Orbán politikája miatt divat magyarnak lenni Szlovákiában. Nagyon sok szlovák közös ellenséget lát a migránsokban, és tetszik nekik az, ahogyan Orbán ezt a helyzetet kezeli. Ezért most úgy tűnik, hogy szeretik a Szlovákiában élő magyarokat. Lehet, hogy most nagyon általánosítok, de én ezt érzem.

Neked ajánljuk