„Orbán politikája miatt divat magyarnak lenni Szlovákiában”

Könyv

Az idei könyvfesztiválra jelent meg magyarul az eredetileg álnéven publikált, számos nyelvre lefordított Könyv a temetőről. A szerző szerint a szlovák olvasók többsége elsőre nem értette a könyvet, külföldön azonban egyből érezték a szöveg mögött rejlő társadalomkritikát.

magyarnarancs.hu: A könyv eredetileg Samko Tále álnéven íródott, csak a későbbi kiadásokba került bele az ön neve. Bravúros nyelvjátékkal mutatja meg, hogyan gondolkodik a világról egy szellemi és testi fogyatékos felnőtt férfi. Hogyan talált rá erre a figurára?

Daniela Kapitáňová: Komáromban valóban élt egy ilyen figura, így elkövettem azt a kezdő hibát, hogy egy valós személy külsőjét egytől egyig beemeltem a történetembe. Ennek meglett az a kellemetlen következménye, hogy az emberek azt hitték, valóban arról a férfiról van szó.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: És miért döntött úgy, hogy álnéven publikál?

DK: Ennek két oka volt, az egyik az, hogy szerettem volna, ha tényleg úgy néz ki a könyv, mintha a retardált Samko írta volna, másrészt pedig én már akkor nem voltam fiatal (44 éves volt az első kiadásnál – CsEE), és ez volt az első regényem, így picit féltem a saját nevem alatt előállni egy könyvvel. Azt gondoltam, hogy ha rossz lesz, akkor majd Samko rovására lesz az, de ha jó visszhangot kap, akkor majd megmondom, hogy én írtam.

magyarnarancs.hu: A szöveg tele van helyesírási hibákkal, sokszor nem megfelelő kifejezéseket használ, rengeteg az ismétlés és a gyerekes megfogalmazás. Tanulmányozta a sérült emberek kommunikációját?

DK: Nem tudom, egyszerűen csak elképzeltem, hogyan írna meg egy könyvet egy szellemileg visszamaradott ember, aki komolyan írónak képzeli magát, és abban a hitben van, hogy irodalmi nyelvet használ.

magyarnarancs.hu: Miért olyan fontos a halál ebben a könyvben? Szinte mindenki meghal, akiről Samko mesél.

false

DK: Egyrészt, amikor írtam, olyan állapotban voltam, hogy sokat gondoltam a halálra, másrészt nekem tetszik ez a téma. Hiszen mi fontosabb a halálnál? Miután rájöttem, hogy engem ez érdekel, tudatosan futtattam ki minden történetet erre.

magyarnarancs.hu: A szlovák irodalomkritika egy idő után nagyon dicsérte a könyvet, de milyenek voltak az első visszajelzések?

DK: Nagyon rosszak. Azt írták, hogy a könyvem azt mutatja meg, milyen mélyre süllyedt a szlovák irodalom, mert már ott tart az ország, hogy egy ilyen retardált is kiadhatja a könyvét. Azt hitték ugyanis, hogy tényleg egy szellemileg sérült ember írta. Miután kiderült, hogy én vagyok a szerző, sokan azt gondolták, hogy én mindent úgy gondolok, ahogy az a könyvben szerepel, pontosabban azt, hogy magyarellenes vagyok, és úgy vélem, a szlovákok jók, a magyarok rosszak. Később viszont az egyik legjobb szlovák író, Pavel Vilikovský írt egy elismerő kritikát.

magyarnarancs.hu: Ezek szerint az olvasók teljesen félreértették magát.

DK: Igen, miután kiderült a trükk, humoros novellának gondolták a művemet, és csak nagy sokára jöttek rá, hogy a vicces szóhasználat mögött egy tragédia bújik meg. Szinte nekem kellett elmagyaráznom utólag. Az viszont nagyon érdekes, hogy külföldön egyből megértették, hogy ez milyen szomorú. A csehek jöttek rá először egyébként, hogy ez társadalomkritika. De Szlovákiában nem azért jött ki öt kiadásban a könyv, mert értik, hogy miről szól, hanem azért, mert vicces könyvként olvassák. Sőt most film is készül a könyvből, és a tárgyalások során nekik is el kellett magyarázni, hogy miről van szó.

magyarnarancs.hu: Ismeretlen szerzőként robbant be az irodalmi életbe. Hogyan fogadták?

DK: Nem tudom, Magyarországon hogy van, de nálunk lassan már harminc éve két táborra szakadt a szlovák irodalom. Az egyik táborba a nacionalista, úgymond, „hardcore” szlovákok tartoznak, a másikba pedig, mondjuk úgy, hogy a liberális szerzők. Engem a második tábor egyből befogadott. A két csoport között egyébként semmilyen párbeszéd nincsen, a nacionalista szerzők nem is vesznek rólam tudomást.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: A könyvben visszatérő kifejezés a „jó szlovák”. Ez mit jelent pontosan?

DK: A jó szlovák szeret mindent, ami szlovák, és meg kell hatódnia a szlovák dolgokon, illetve nem szereti a magyarokat, zsidókat, cseheket, lényegében senkit, csak a szlovákokat. Talán a jó szlovák még egy kicsit szeretheti az oroszokat… De ez a vélekedés inkább a kilencvenes évekig volt jellemző, most már nem annyira.

magyarnarancs.hu: Miért, most már nincsenek jó szlovákok?

DK: Sok minden megváltozott, különösen a szlovák–magyar kapcsolat. Ma már Orbán politikája miatt divat magyarnak lenni Szlovákiában. Nagyon sok szlovák közös ellenséget lát a migránsokban, és tetszik nekik az, ahogyan Orbán ezt a helyzetet kezeli. Ezért most úgy tűnik, hogy szeretik a Szlovákiában élő magyarokat. Lehet, hogy most nagyon általánosítok, de én ezt érzem.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.