Könyv

Csaplár Vilmos: Edd meg a barátodat!

  • Svébis Bence
  • 2013. augusztus 18.

Könyv

Csaplár Vilmos Edd meg a barátodat! című regénye úgy indul, hogy a kis Lilik csak nem akar kakálni. Visszatartja, visszagyömöszöli magába a székletet, ki ne jöjjön belülről a sok, felgyülemlett felesleg. Úgy bánik vele, ahogy a múltunkkal szoktunk: szenvedünk tőle, de el nem engedjük.

Bár kevesellni szokás, komplett könyvtárat lehetne megtölteni az átkos múltat feldolgozó kortárs irodalommal. Annyi már a szembenézés, hogy a kuriózum lassan unalomba fullad. Nagy kérdés tehát, hogy Csaplár új regénye hogyan képes kitűnni ebből a rengetegből. Márpedig valami plusz van benne, ahogy előző könyvében, az Aegon Művészeti Díjjal jutalmazott Hitler lányában is volt. Akár ikerkönyveknek is nevezhetnénk őket, és nemcsak az egyaránt figyelemfelkeltő cím miatt, vagy a hasonló borítók okán, melyeken áttetsző, repedezett figurák várják sorsukat a magányban, hanem mert jelen kötet is a bevált receptet alkalmazza: mindenki mesél, mindenkibe rengeteg történet szorult, mint Lilikbe a szar. "Azokban az években kommunista diktatúra volt Magyarországon, a diktátorok pedig szeretik, ha az elnyomottak vidámak" - olvassuk a regény elején. Mégis, mintha itt a történelem inkább csak a háttérben munkálna. Nem főtéma, díszlet csupán, mely azonban meghatározza a szereplők mozgásterét. Például az 56-os forradalom itt nem a szó szoros értelemben vett esemény, hanem egy állapot, melyben élni, létezni kell. Csaplár ebből a szempontból végtelenül közhelyes: kisemberek életét mutatja be a nagy történések árnyékában.

Hogy mindez mégsem zavaró, az magából az elbeszélésmódból következik: sodor a szerkezet, visz a mesélőkedv. Jobbára groteszk és szürreális történetek váltják egymást; hol párhuzamosan hömpölyögnek, hol pedig egymásba csorognak. Bár nagy kérdés, hogy mit ér egy diktatúrában a szürrealizmus, mikor maga a diktatúra is az.

Kalligram, 2013, 408 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.