Bár kevesellni szokás, komplett könyvtárat lehetne megtölteni az átkos múltat feldolgozó kortárs irodalommal. Annyi már a szembenézés, hogy a kuriózum lassan unalomba fullad. Nagy kérdés tehát, hogy Csaplár új regénye hogyan képes kitűnni ebből a rengetegből. Márpedig valami plusz van benne, ahogy előző könyvében, az Aegon Művészeti Díjjal jutalmazott Hitler lányában is volt. Akár ikerkönyveknek is nevezhetnénk őket, és nemcsak az egyaránt figyelemfelkeltő cím miatt, vagy a hasonló borítók okán, melyeken áttetsző, repedezett figurák várják sorsukat a magányban, hanem mert jelen kötet is a bevált receptet alkalmazza: mindenki mesél, mindenkibe rengeteg történet szorult, mint Lilikbe a szar. "Azokban az években kommunista diktatúra volt Magyarországon, a diktátorok pedig szeretik, ha az elnyomottak vidámak" - olvassuk a regény elején. Mégis, mintha itt a történelem inkább csak a háttérben munkálna. Nem főtéma, díszlet csupán, mely azonban meghatározza a szereplők mozgásterét. Például az 56-os forradalom itt nem a szó szoros értelemben vett esemény, hanem egy állapot, melyben élni, létezni kell. Csaplár ebből a szempontból végtelenül közhelyes: kisemberek életét mutatja be a nagy történések árnyékában.
Hogy mindez mégsem zavaró, az magából az elbeszélésmódból következik: sodor a szerkezet, visz a mesélőkedv. Jobbára groteszk és szürreális történetek váltják egymást; hol párhuzamosan hömpölyögnek, hol pedig egymásba csorognak. Bár nagy kérdés, hogy mit ér egy diktatúrában a szürrealizmus, mikor maga a diktatúra is az.
Kalligram, 2013, 408 oldal, 3490 Ft
