DJ TMB & az FMK ("Vázolta a behatolási csatornákat")

Könyv

A 70-es évek állambiztonsági megfigyelései kiterjedtek a diszkóra is, ami tömeghatása, illetve az alvilággal érintkező gazdasági-üzleti háttere miatt vált érdekessé.

A 70-es évek állambiztonsági megfigyelései kiterjedtek a diszkóra is, ami tömeghatása, illetve az alvilággal érintkező gazdasági-üzleti háttere miatt vált érdekessé.

A "Zefir" fedőnevű titkos megbízott (fn. tmb.) első jelentésében általános képet rajzolt:

Magyarországon a discó (lemezklub) mozgalom kb. 10 éve kezdődött el. Az első 6 évben kb. összesen 10 lemezlovas működött. Ez a szám az utóbbi négy évben, mivel a discózás divatba jött, kb. 1000 folyamatosan dolgozó lemezlovasra szaporodott. Ezek mellett még másik kb. 2000 ember alkalmi fellépésekkel pénzért, vagy csak a szereplés kedvéért foglalkozik discózással. Ez a magas szám viszont azt jelenti, hogy figyelembe véve egy átlag klub vagy szórakozó hely létszámát, amit 100 főben határozhatnak meg (60-400 fős rendezvények) heti átlagban 2 nyitvatartási nappal, óriási hallgatóságot tart befolyása alatt ez a pár ember (heti 600 000 fiatal). Ugyanakkor egyetlen szerv sincs, amelyik ellenőrizné, eszmeileg irányítaná ezeket a lemezlovasokat.

Mivel a tánczenekarok hegemóniáját a discók letörték, a sztár kultusz a lemezlovasok köré vont nimbuszt.

A fiatalok imádatának tárgya a színpadon álló lemezlovas lett. Ha figyelembe vesszük egy ilyen sztár befolyásoló erejét a fiatalok tömegeire, rá kell döbbenni, mekkora fegyver van ennek a pár embernek a kezében.

Az a tény nem lenne probléma, ha...

Azonban szeretném felhívni a figyelmet az első megismert magyar nyelvű discóra és máris jelentkezik a veszély. Mert ezt a fiatalokat befolyásoló eszközt először a rádió használta fel, méghozzá a Szabad Európa Rádió. 'k már az ötvenes években elkezdték a fiatalok befolyásolását Cseke rádiós discójával és levelezés útján, mivel a kérések így jutottak el, kapcsolatot építettek ki magyar fiatalokkal.

Mivel egyetlen felsőbb szerv sem tartja magáénak a discó témát, ez magával hozza, hogy bárki, akinek némi pénze van felszerelésre, színpadra léphet és a fiatalok tömegeihez szólhat, kihasználhatja népszerűségét és nagy létszámú csoportokat befolyásolhat, ez így óriási veszélyeket rejt magában. Ugyanez a lehetőség kellő irányítás mellett a jó oldalon is ugyanilyen erejű irányító tényező lehet.

Javaslatom csak annyi, hogy valamilyen módon, amire igyekszem elfogadható tervezetet készíteni, ellenőrizni kellene, hogy kiket engedünk a fiatalok tömegei elé.

Budapest, 1976. X. 11.

"Zefir"

Értékelés:

A jelentés operatív szempontból tájékoztató jellegű. (...) Jó politikai érzékkel vázolta azokat a behatolási csatornákat, amelyeken keresztül a kellő ellenőrzés és irányítás hiányában negatívan befolyásolni lehet a meglehetősen nagyszámú discó rajongót.

A jelentésben említett tervezetet illetően - amelyet a Népművelési Intézethez szándékozik beadni - megállapodtunk, hogy annak tartalmát közösen megbeszéljük, ahol szükséges, korrigálunk.

Feladat:

A következő találkozóra a III/III-A. Alosztály részére készít rövid írásbeli jellemzést néhány disc-jockey klub vezetőről. (...)

Réti Endre r. fhdgy.

A diszkózás hivatalos szabályok közé terelésén ekkor már javában dolgoztak az érintett intézmények képviselői, s e munkában "Zefir" révén a belügy is kivette részét. Állambiztonsági szakkifejezéssel: fedésben, természetesen.

1977. IV. 8-án az F.M.H.-ban megbeszélésre hívták össze az érdekelteket a disco képzés és működési engedélyek kiadása, vizsgáztatás ügyében. (...)

Az írásos tervezetekbe és jelentésekbe valószínűleg betekintést tudok nyerni.

Fölvetettem, hogy a KISZ-nek részt kell vennie ebben az ügyben, mivel a műfaj a fiataloké és százezres nagyságrendben foglalkoztatja a fiatalokat. A bizottság tagjai azonban elutasították a javaslatot.

Véleményem szerint, hogy a KISZ KB felé kell külön kapcsolatot teremteni ebben az ügyben, hogy ők tegyék meg az első hivatalos lépést az illetékesek felé, így nem tudjuk kihagyni az egészből a politikai irányítást.

1977. IV. 12.

"Zefir"

Értékelés:

(...) Az a tény, hogy a TMB tagja a javaslattevő bizottságnak, illetve a konkrét képzésüket, vizsgáztatásukat is nagy valószínűséggel irányítani fogja, stratégiailag kedvező helyzetet teremt a számunkra.

Lehetőségünk nyílik rajta keresztül "politikusan" befolyásolni a tanfolyamokat, a résztvevőket figyelemmel kísérni, és kiszorítani azokat a személyeket, akik politikailag okozhatnak kárt a fiatalok között. (...)

Réti Endre r. fhdgy.

H

A 70-es években, a diszkó hőskorában, amikor még látványosságnak számított a terem tetején forgó tükörgömb, más volt a dj feladata, mint ma: élőszóval is hozzá kellett járulnia a jó hangulat kialakításához. Táncba hívott, bekonferálta a következő számot, riportokat csinált a meghívott hírességekkel, adott esetben - s ez valószínűleg csak a szocialista világrendszer népművelői feladattal is megvert lemezlovasainak vállára nehezedett - játékokat, vetélkedőket vezetett. Ezért tulajdonítottak ekkora, nyilvánvalóan eltúlzott jelentőséget a közönségre gyakorolt befolyásának, s törekedtek arra, hogy a szabályalkotás ifjúságpolitikailag is kívánatos mederbe terelődjék. Közművelődési funkciót vizionáltak a diszkónak.

"Zefir" így folytatta:

1978. II. 12-én riportom ment a Táskarádióban az új discogázsi rendeletről. (...)

A riport pozitív hatást váltott ki és ezt bizonyítja, hogy a Belker. Minisztérium levélben dícsérte meg a rádió felé. Ez a tény nagyban növelte hitelemet mind a Rádió, mind az OSZK irányában. Minden valószínűség szerint én leszek az OSZK diszkó vizsgabizottság szakmai szakértője. Így lehetőségem lesz megismerni a működő diszkósokat, sőt a működési engedély megszerzésénél beleszólási lehetőséget kapok. (....)

1978. II. 20.

"Zefir"

Értékelés:

(...) A jelentés op. értékét az adja, hogy fokozatosan kezd beérni az a célkitűzésünk, hogy a TMB a mi irányításunkkal olyan pozícióba jusson, ahonnan gyakorlatilag rálátása van a "discó"-zás egész mechanizmusára, sőt bizonyos befolyásolási lehetőségekkel is rendelkezik.

Az új "discó" gázsi rendelet intézkedik az egységes irányítási és felügyeleti rendszerről is, tehát az eddigi káosz a rendezettség irányába tendál. Mindez lehetővé teszi, hogy fokozatosan végre tudjuk hajtani a munkaterv vonatkozó részében meghatározott feladatainkat is. (...)

Réti Endre r. fhdgy.

"Zefir" a terv szerint haladt előre az Országos Szórakoztatózenei Központ-vonalon:

A discósok vizsgáztatására az OSZK-nál megalakult egy csoport (...) Felkérésükre elkészítettem egy vizsgáztatási tervezetet, amit elfogadtak. A tervezet a következőket tartalmazza:

1. Külső megjelenés elbírálása

2. Általános intel[l]igencia vizsgálata

3. Zenei alapismeretek

4. Színpadi beszédkészség + angol alapismeret

5. Disco műsorvezetői ismeretek

a.) zenei irányzatok

b.) konferálás

c.) műsorvezetés (játék, vetélkedő)

d.) zenei összeállítás, műsorszerkesztés

6. Technikai-érintésvédelmi vizsga

Jelentkezési alapfeltétel: érettségi.

Javasoltam még feltételként az erkölcsi bizonyítványt, azonban ezt nem akarták, mivel az OSZK-ban eddig sem volt feltétel. Nem tudtam elfogadtatni azt a tényt, hogy itt az élő szöveg miatt más hatás van, mint a hangszeres zenénél.

Most már végleges, hogy a vizsgabizottság tagja leszek. (...)

1978. III. 6.

"Zefir"

1978. július elsején életbe lépett a diszkózást szabályozó rendelet, melynek születésénél a belügy is bábáskodott, s amely a vendéglátóipari üzem által rendezett, illetve beléptidíj-mentes diszkó kivételével rendezési engedélyhez kötötte a "zenei lemezműsoros előadás" megtartását. Ettől kezdve fizetség ellenében csak OSZK-vizsgával lehetett diszkózni, a rendezőhelyek pedig csak OSZK-közvetítéssel foglalkoztathattak lemezlovast. A lemezlovas felelősséget viselt azért, hogy az általa nyújtott zeneszolgáltatás "a közérdeket és a jó ízlést ne sértse".

1978 novemberében lezajlottak az új szabályozás szerinti első vizsgák. "Zefir" jelentette: az általános színvonal olyan alacsony volt, hogy a vizsgaszintet lejjebb igazították. Mérgelődött is Réti főhadnagy:

Egyelőre még nem ismert, hogy a politikai felkészültséget felmérni hivatott részt miért hagyták el. Másfelől az sem, hogy a vizsgabizottság miért ment bele olyan "kompromisszumba", amely végső soron ronthatja a műfaj hitelét, színvonalát.

Ezeket tisztázni fogjuk.

H

"Zefir" személyét nemcsak az tette állambiztonságilag értékessé, hogy ott tudott lenni a diszkóvilág zavarosában rendteremtő céllal kialakított szabályok megfogalmazásakor, hanem az is, hogy bejutott a Fiatal Művészek Klubjába. Az ember hajlamos mindenben a BM kezét látni, de ez nem az elhárítás műve volt:

Október folyamán az egyik volt klubvezetőm (...) megkérdezte, hogy nincs-e kedvem a Fiatal Művészek Klubjában szombat éjszaka discózni (...) Első fellépésem nov. 19-én lesz. Az ott kialakítandó ismeretségekről a későbbiekben részletesen beszámolok.

1977. nov. 10.

"Zefir"

Értékelés:

A jelentés helyi értékű, olyan szempontból, hogy a TMB segítségével értékes operatív pozíciót szerezhetünk a Fiatal Művészek Klubjában. (...)

A TMB régebbi beszélgetéseink alapján vállalta, ami különösen azért értékes, mert a bejutás rendkívül nehéz. Adataink szerint az új belépőket csak már két régebbi klubtag ajánlása alapján vesznek fel, továbbá egy ideig megfigyelés alatt tartják, hogy "nem a BM küldte-e". (...)

A megfelelő kapcsolatok kialakítása érdekében a legfontosabb a fokozatosság betartása, figyelembe véve a klubban kialakult és részben már előttünk is ismert körülményeket.

Feladat:

A "disco" műsorait használja fel megfigyelésre:

- a megjelenők körül-belüli összetétele,

- viselkedése, életkoruk

vonatkozásában.

Személyes ismeretségkötés esetén tudja meg az illető nevét, milyen szekcióban dolgozik? (...)

Réti Endre r. fhdgy.

Ne képzeljük, hogy "Zefir" előtt ne lett volna ott emberük - de az öröm valószínűleg őszinte lehetett, ha tényleg azt érzékelték, hogy ügynököt bejuttatni az FMK-ba és onnan használható jelentéseket kapni, az nem egy sétagalopp.

Részlet a szerző Nyilván tartottak - titkos szolgák a magyar rock körül 1960-1990 című kötetéből, mely a héten a Magyar Narancs kiadásában jelent meg

Figyelmébe ajánljuk