A washingtoni United States Holocaust Memorial Museum adatai szerint 1942 és 1944 között a német megszállók és holland kollaboránsaik 107 ezer Hollandiában élő zsidót deportáltak – főleg Auschwitzba és Sobiborba.

Közülük 5200-an élték túl a holokausztot. Mint tudjuk, Anne Frank nem tartozott közéjük. 1945-ben, 15 évesen halt meg a bergen-belseni koncentrációs táborban. Előtte még két évet bujkált a családjával az apa amszterdami munkahelyének épületében, annak is a hátsó részében – hogy végül ki jelentette fel őket, máig nem tudni. Anne naplójából viszont, melyet 13 éves születésnapjára kapott, és melynek utolsó bejegyzése három nappal a letartóztatásuk előttre esik, nagyon sokat tudhatunk a rejtekhelyről, a „Hátsó traktusról”, ahol a Frank család lakó- és bujkálótársaival együtt két évet töltött – közülük csak a családfő, Otto Frank élte túl a koncentrációs tábort.

És akkor most beszéljünk valami könnyedebbről. Például Anne Frank naplójáról. A „drága Kittyről”, a képzeletbeli barátnőről, akihez Anne a sorait intézte. A mű klasszikus volta és az a körülmény, hogy nem a divatos YA, vagyis a Young Adult szekcióban, hanem a holokausztirodalom polcain található, bizonyára sok poszt-Harry Potter-traumában szenvedő, vagyis teljesen átlagos tizenévest elriaszt az elolvasásától. Itt már csak egy dolog segíthet, gondolhatták az alkotók, Ari Folman animációs filmes, a Libanoni keringő rendezője és David Polonsky illusztrátor, vagy az őket megbízó bázeli Anne Frank Foundation: az ezer veszélyt rejtő képregény! Igen, a képregény, és már kezdhetjük is sorolni a klasszikus irodalmi alkotások szemrevaló, de legnagyobb bánatunkra teljesen felesleges képregény-adaptációit; a mezőny bivalyerős, ám még így is kiemelkedik belőle Az eltűnt idő nyomában képregényesítésére tett kísérlet, Stéphane Heuet nagyszabású vállalkozása.

Folman és Polonsky sem tehet mást, mint sűrít, sűrít és sűrít, de ahol lehet, a nagy sűrítésben kihasználják a humor kiskapuit. És hát nem nagyon kell keresgélni Anne sorai közt. Ahogy a naplóban például, úgy a képregényben is jut hely, méghozzá igen kitüntetett hely Van Daan asszony éjjeliedényének (Frankék a Van Pels – a naplóban Van Daan – családdal osztoztak a Hátsó traktuson), ami persze csak egy apróság, de ezek a jó érzékkel megragadott, továbbgondolt és továbbrajzolt apróságok, legyenek porcelánból vagy egy-egy elejtett szóból Anne egy-egy elejtett mondatában, nagy jótétemények. És erős érvek a „volt-e értelme a képregényesítésnek” műfaji perben. Már csak azért is – és védőbeszédünkbe ezt is vegyük bele –, mert ezek a szívből jövő sziporkák gond nélkül megférnek a menetrend szerinti életveszély és az összezártság, a házon belüli ütközetek ihlette képkockákkal. A képregényes párost nem lehet szolgai illusztrációkon kapni, ők nem ebben, hanem egy jó humorú, zsidó származása miatt üldözött kamasz lányban utaznak, aki, mielőtt meggyilkolták volna, naplót vezetett a túléléssel kecsegtető bujkálás mindennapjairól.

Fordította: Bernáth István, Laza Réka. Park Könyvkiadó, 2017, 156 oldal, 3450 Ft