Interjú

"Először pechnek gondoltam"

Vaderna Gábor az új Berzsenyi-kéziratokról

Könyv

Az irodalomtörténészek és egyes megszállott olvasók szemében a nagy költők "mosodacédulái" is érdekesek lehetnek. Hát még egy-egy új kézirat felfedezése! Ha pedig egy kézirat még ismeretlen szöveget is tartalmaz, az már igazi szenzáció. Irodalomtörténész interjúalanyunk pedig éppen ilyesmit jelentett be.


Fotó: Németh Dániel

Magyar Narancs: Szégyellem, hogy nem jöttem rá rögtön, miről van szó. "Berzsenyi Dániel verseinek ismeretlen kézirata 1803-ból": ez csak a Kazinczynak Kis Jánoson keresztül küldött legendás, de elveszettnek hitt verseket jelentheti!

 

Vaderna Gábor: Igen, és a felfedezés valójában újrafelfedezés: a verseket sohasem adták ki, százhúsz éve nem is olvasta őket senki, de lehetett tudni, hogy valaha léteztek. A történet voltaképp az irodalomtörténész-szakma slendriánságáról szól.

MN: Hogyhogy?

VG: Kis János 1803-ban küldött egy levelet Kazinczynak, amiben megírta, hogy "egy ifjú hallgatója" - vagyis a lelkész Kis evangélikus gyülekezetének egy tagja -, egy földesúr verseket írogat, és ezek közül néhányat el is küldött a széphalmi mesternek. Ezt a levelét, amely az első adat Berzsenyiről mint költőről, ismertük: százhúsz éve kiadta Váczy János. De hogy mi volt a mellékelten Kazinczynak küldött néhány költemény, azt csak tippelgette a szakirodalom. Pedig Váczy 1892-ben cím szerint megírta, melyik volt ez a három vers - csakhogy nem hitték el neki. Hiába adta meg, hogy a kéziratok a pannonhalmi főapátság könyvtárában melyik levél mellett vannak, valaki egyszer leírta, hogy a versek nincsenek ott, és ezután Váczyt megbízhatatlannak tartották. A verseket elveszettnek tekintették, és senki nem ment oda, hogy megnézze, most akkor tényleg mi a helyzet. Külön érdekes, hogy azt írták, a versmellékletek elvesztek. Ez ugyanis fizikai lehetetlenség, mert Kis a maga levelét a versek egyik lapjának hátoldalára írta. Szóval a történet azt példázza, milyen könnyen elfogadjuk egy ember tévedését, ha elég sokszor megismétlik.

MN: És a ti kezetekbe hogy kerültek a versek?

VG: Véletlenül bukkantunk rájuk Fórizs Gergely kollégámmal.

MN: Szóval véletlenül Pannonhalmán jártatok. És éppen egy időben.

VG: Természetesen Berzsenyi-kéziratokat kerestünk. Tulajdonképpen levelek után kutattunk: Gergő jelentette meg a kritikai kiadás prózakötetét, most készíti elő a levelezést, én pedig a verseket. Azt feltételeztük, hogy a Pannonhalmán őrzött Kis-Kazinczy-levelezésbe talán Berzsenyi-levél is belekeveredett. És akkor egyszer csak előkerült ez a három vers.

MN: Mit éreztél?

VG: Először nem voltam különösebben boldog. Kicsit bosszankodtam azon, hogy az ember három évig keményen dolgozik egy kritikai kiadáson, és a munka végén, az alapszövegek rendjének a lezárása után, az utolsó helyen, ahova elmegyünk, találunk valamit. Ezt az első pillanatban pechnek gondoltam. Aztán persze beláttam, hogy kivételes szerencse, mert így a következő kritikai kiadás valami egészen újat is tud nyújtani.

MN: Maradjunk ennél egy pillanatra. Egyáltalán mit tudnak ezek a tudományos kiadások? Miért kell többször is kiadni egy-egy szerzőt ilyen formában?

VG: A magyar irodalomtörténetben nagyon ritka, hogy egy költő műveinek több - a lehető legalaposabb jegyzetekkel ellátott, a lehető legpontosabb szöveget, illetve a szövegek történetét, előzményeit és utóéletét is közlő - kritikai kiadása is van. Sőt önmagában már az is ritka, ha egy életmű teljes kritikai kiadása sikeresen befejeződik. Berzsenyi esetében az történt, hogy Merényi Oszkár, aki közzétette a versek kritikai kiadását, 1981-ben meghalt. A munkát Csetri Lajos, a 20. század legnagyobb Berzsenyi-kutatója vette át, ám sajnálatos módon ő is meghalt, mielőtt befejezhette volna a munkálatokat.

MN: Kezdjek aggódni miattad is?

VG: Amikor rábízták Fórizs Gergelyre, hogy vegye fel újra a munkát, és rendezze sajtó alá Berzsenyi prózai munkáit és leveleit, akkor valószínűleg azért is gondoltak ilyen fiatal emberre, hogy biztosan be tudja fejezni a kiadást. Közben kiderült, hogy érdemes volna a verseket is kiadni. Egyrészt az előző kritikai kiadás óta eltelt harminc év, és közben megváltoztak a textológiai elvek, fejlődtek a szövegkritikai módszerek, másrészt a próza- és a levelezés-kötet gondozása során is kerültek elő újabb lírai kézirattöredékek. Most pedig már harmadik okként hozzátehetjük, hogy három új verssel is gazdagodott a mezőny.

MN: De ezek ugye nem egészen új versek? Az egyikben több, a másikban kevesebb az újdonság (a harmadik meg csodaszép).

VG: A három vers közül az egyik, a Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás szövege egészen új. Ez a változat három versszakkal hosszabb, mint az eddig ismert, és 1808-ra Berzsenyi a többi szakaszt is eléggé átírta. Ami ebben a versben szerintem érdekes, az az, hogy a későbbi verzióhoz képest sokkal hangsúlyosabb volt a biztatás, egy alapvetően optimista történelemszemlélet jelenléte. 1808-ra ezt meglehetősen pesszimista vízióval váltja fel a költő úgy, hogy kihagyja a megfelelő passzusokat a versből.

A reggel című vers viszont tökéletesen ugyanaz, mint amit 1808-ból ismerünk. Ennek tehát nem új a szövege, van viszont egy új tapasztalatunk. Ha egy vers eddig több, különböző időből származó kéziratban is megvolt - különösen A magyarokhoz esetében -, mindig jelentős változásokat tapasztaltunk, és ezért azt feltételeztük, hogy Berzsenyi valószínűleg az összes versét folyamatosan átírogatta. Ez A reggel esetében nem igaz, ezt éppen hogy nem írta át: 1803 és 1808 között hozzá sem nyúlt, sőt az 1813-ban nyomtatásban megjelent kötetébe is változatlan formában vette fel.

MN: Ha egyszer sikerült jól eltalálnia, akkor utána már minek piszkálgatni?

VG: Igen. A magyarokhoz óda esetében olyan szövegváltozatot találtunk, amelynek egy kézirata már megvolt az Országos Széchényi Könyvtárban. A dolog fontosságát nem is az új szöveg jelenti, hanem hogy e vers keletkezése körül volt eddig a legtöbb vita. A könyvtári változatra rá van írva, hogy "Berzsenyi Dániel I. ódája", ezért sokan azt feltételezték, hogy ezt a verset írta legelőször, és hogy aki a verset másolta, szerzői közlés alapján címkézte. Pedig alighanem arról van szó, hogy ebben a háromtagú 1803-as gyűjteményben szerepelt egy dalszerű vers - A reggel - és két óda: A magyarokhoz volt az első, a Nagy Lajos... pedig a másik. Ráadásul ezt a OSZK-beli változatot öt-hat-tíz évvel korábbra datálták - most pedig már biztosan tudjuk, hogy 1803-as állapotot tükröz.

MN: Akkor már csak egy feladat van: megnézni, hogy ki nevezte először szegény Váczy Jánost megbízhatatlannak, és ezután őt tartani felületesnek, az ő írásait olvasni ezután kritikával.

VG: Ezt elég nehéz kinyomozni, mert sokan írtak Berzsenyiről. Mindenesetre már keresem. Most nem mondom meg, hol tartok, mert nem biztos, hogy a legelsőt találtam meg, és nem akarok senkit rossz hírbe keverni. A 20. század első felében járok, de ha meglesz a végeredmény, majd szólok. Különben azt hiszem, időnként minden irodalomtörténész elkövet efféle hibákat.

MN: A felfedezés vitán felül nagyon érdekes. De vajon mennyire érdekes maga Berzsenyi? Ha el kéne adnod... na jó, nem mindjárt Demján Sándornak, mint az egyiptológiát, de mondjuk a nem irodalmár olvasóknak: mit mondanál róla, kihez tudnád hasonlítani?

VG: Leginkább Vörösmartyhoz. Legalábbis a versek nyelvi erejét tekintve - mert Berzsenyi nem a romantikus képzelet piacán érdekelt, ebben elmarad Vörösmartytól -, illetve az időhöz való viszonyuk komolyságában is hasonlítanak. A közéleti témájú ódáiból inkább körkörös időszemlélet rajzolódik ki - egyszer fenn, egyszer lenn -, míg az elégiái inkább egyirányú, azon belül is hanyatló időszemléletet tükröznek: minden egyre rosszabb. Ezzel szemben Vörösmartynál, különösen öregkorában mintha valahogy minden egyszerre lenne. A nyelvi erőn persze nem valami harsányságot kell érteni, hanem az olyan csodálatos szóalkotásokat, mint a Levéltöredék barátnémhoz című versben az "elestvéledtem", ami az elégiák időszemléletének is emblémája lehetne.

MN: Térjünk még vissza a kéziratokhoz! Nem akarlak elszomorítani, de Czigány Lóránt írt az egyik könyvében arról, hogy a British Libraryben is látott Berzsenyi-kéziratokat. Akkor levelet is váltottunk ez ügyben, de az író közben meghalt.

VG: Hát, elszomorítasz. De tényleg vannak Berzsenyi-kéziratok külföldön. Például Észtországban, egy tartui levéltárban. Jellemző, hogy az észtek már a teljes anyagukat digitalizálták, míg mi továbbra is vakon bolyongunk a levéltárakban.

MN: És a te új kiadásod digitálisan is megjelenik majd?

VG: Igen, a könyv mellett egyelőre legalább kereshető pdf formájában is hozzáférhetővé kívánjuk tenni mind a három kötetet. Érdekes lenne az anyagot folyamatosan módosítható, nyitott formátumban, mondjuk XML-ként is publikálni, de azt tudományos követelményeknek megfelelően - épp a képlékenysége miatt - nem lehetne rendesen hivatkozni, az ilyen publikációkat és a netes hivatkozásokat tudományos teljesítményként egyelőre el sem fogadja a szakma. Nekem a digitális forma egyébként nagyon megfelelne, mert nem időrendben fogom közölni a verseket (az időrend Berzsenyi esetében kideríthetetlen), hanem megtartom a gyűjtemények rendjét, vagyis egy vers többször, több változatban is szerepel majd a könyvben, ami papíron elég nehezen kezelhető.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.