Könyv

Elszabott életek

Egressy Zoltán: Százezer eperfa

  • Pogrányi Péter
  • 2014. október 11.

Könyv

Noha tisztességes keményborítós, vaskos prózakötetről van szó, ami ráadásul a hátoldalán regénynek nevezi magát, ne hagyjuk félrevezetni magunkat: Egressy Zoltán új könyve sokkal inkább tekinthető monumentálisra növesztett tárcanovellának, esetleg tárcanovella-füzérnek, mint nagyszabású regénynek.

A Száz­ezer eperfa – ahogy a szerző korábbi prózái és drámái is – nagyon erős a hangulatteremtésben, különc figurák villámgyors felskiccelésében. Kivételesen plasztikus módon mutatja be a világtól való elfordulás, idegenkedés, a kiábrándultság és a szüntelenül feltörő életkedv, az újrakezdés iránti szüntelen vágy keveredé­sének finom rezdüléseit. Együtt­érző fájdalommal, enyhe iróniával beszéli el a szereplők (elsősorban a történetvezetés furcsaságai miatt) burleszkszerű kalandjait, és már ebből is látszik, hogy az ellentétes minőségek keverése, a többféle hangoltság párhuzamos jelenléte lényegileg meghatározza ezt a könyvet. Tragikum és komédia, depresszió és derű egyszerre vannak jelen, de nincs durva, harsány véglet egyikből sem, a formák finomra vannak csiszolva.

A könyv néhány egyszerű ötletre épül. Középpontjában az a margitszigeti narancseperfa áll, amelyik a valóságban is létezik, ráadásul a sziget legidősebb fájának tartják. „[É]letkorához képest kifejezetten szerényen álldogál a semmiben, (…) egyedül van, még a talaj is kikopott körülötte, mintha aurája lenne, mintha nem lenne szabad megközelíteni...” A „göcsörtös, kitüremkedő gyökérzet” miatt bizarr látványt nyújtó fa a történet szimbóluma és origója egyszerre, itt ad egymásnak találkozót a történet hat főszereplője. Róluk a cselekmény előrehaladtával kiderül, hogy ezer szállal kötődnek egymáshoz, a hattagú csapat olyan, mint egy bűvös négyzet, akárhonnan nézzük, szabályos és szimmetrikus összefüggéseket fedezünk fel. Van itt apa-fiú, anya-lánya viszony, friss szerelmesek és régi szeretők találkoznak, van több művészhajlamú és cso­dabogár is. Egy óriási szélvihar elől menekülnek ők ehhez a már-már mesebeli tündérfához, ez hozza létre a közösséget, de aztán a komoly áldozatokat követelő szél egyszer csak eláll, a levegő mozgása megszűnik a Kárpát-medencében.

Ez volna a borítón is olvasható „nemzeti szélcsend”, ami természeti katasztrófához, súlyos zavargásokhoz vezet. Nem túl nehéz az elnevezésben felfedezni a kortárs politika névtanának ironikus tükröződését (az elbeszélő egy ponton elcsodálkozik azon, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat még nem kapott új nevet; politikailag motivált utcaátnevezésekről is szó esik), ugyanakkor ez az ötlet kevésnek tűnik egy ekkora szövegfolyamhoz. Ha politikai szatíraként szeretne hatni a szöveg, akkor ennek a vonulatnak sokkal erőteljesebbnek kéne lennie. Itt-ott feltűnik a könyvben egy gondterhelt, talpnyalóinak parancsokat osztogató, a szélcsend ellen is harcot hirdető miniszterelnök, sőt egy beszédét is elolvashatjuk, amiben van is tragikus humor jócskán, de ez a hat (plusz néhány) szereplő kusza története mellett csak mellékszál.

A legfontosabbnak az egyes szereplők saját világának megteremtését, saját életének villanásnyi hangulatait tartja a könyv, kicsiben profin oldja meg ezeket a helyzeteket, különleges és hiteles benyomásokat kap az olvasó a figurákról. Ezért érthetetlen, hogy miért egy félresikerült road movie narratíváját kell kölcsönvennie ahhoz, hogy gyenge sitcom-szituációkba hozza a szereplőket. A nagy vihar után Latinné meghívja lányának műtermébe a társaságot, ahol kiderül: régi szeretője (Aszfalt Harlequin!) most épp ebbe a lányba szerelmes. A szélcsend okozta szmog elől egy elcsent mentőautóval a Balatonhoz mennek, majd másnap visszatérnek: csak a szerelmi szálak lesznek még nehezebben kibogozhatók, de a valódi motiváció hiányzik. Néha úgy tűnik, a szerző is elbizonytalanodik a sztori kanyarjain: „itt voltak ezek a magukat mentőbe záró embe­rek, a halál szélén, miért mennek délnyugat felé, ahelyett, hogy végiggondolnák, mi ez az egész, amelynek szereplői, sokszor csak statisztái”. Nem lehet tudni, „mi ez az egész”, hiszen a cselekmény bakugrásai, következetlenségei nem teszik lehetővé, hogy a realista próza elvárásaihoz viszonyítsunk. Az ötletszerűség, a véletlen, az action gratuit túltengése miatt persze nem is képződhetnek meg a drámai súlyok: az egész szöveg inkább csak kaland marad, emlékezetes részeredményekkel, nagy kérdőjelekkel.

Európa, 2014, 380 oldal, 3490 Ft

Neked ajánljuk