Könyv

Thomas Glavinic: A kamerás gyilkos

  • - kyt -
  • 2014. október 11.

Könyv

Van ez a furcsa műfaj, a szépírói krimi vagy micsoda. A szikkadtságig tömör, a hangulata nem depressziós, de semmiképp sem vidám. Ez itt egy sajátos változat: egyetlenegy, pár oldalon bemutatható brutális bűntett zajlik, mondhatni a szemünk előtt. És az író azt mutatja meg, amit látunk, kizárja, hogy okokra, magyarázatra kérdezzünk.

Aki járatos a mai osztrák irodalomban, nyilván tudja, hogy Glavinic regényeinek száma jóval meghaladja a fél tucatot, és már magyarra is lefordították egy – ennél frissebb – könyvét. Aki nem járatos, az csak örül, hogy milyen jó kezű ez a férfiú, és az erőteljes miliő arra utal, hogy a fordító is. Ha egy könyvesboltban belelapozunk a könyvbe, kétféle cselekménybe futhatunk bele. Vagy egy teljesen banális történetbe (egy pár meglátogatja vidéken élő barátait, és ráérősen múlatják az időt), vagy egy zavarba ejtően visszataszító, viszolygást keltő rémtörténetbe, amely távolról sem ért még véget, a társaságot egyre jobban izgatja, miközben távolságtartása azért nem vész el. Tudattalan érintettségük mellékes tevékenységekben oldódik föl, miközben a rémes bűntett is érzelemmentes kísérletezgetésnek tűnik. Vacakolásnak, kütyüzésnek, olyasminek, amit a házigazda művel tévével, videóval. Ráadásul nem is olyan nagy a különbség, a szöszmötölés maga sokkal fontosabb, mint a felvett kép, hang, esemény.

De mindez teljesen mindegy, aki rendesen odafigyelt, eddigre természetesen erősen sejti, mire megy ki a játék. Aki nem, az megy be a többiekkel a közeli városkába, együtt lenni. Végül már egy tévéközvetítés részeseivé válnak, ami jó ürügy médiakritikai észrevételek megtételéhez – nos, ez az a pont, amikor érezzük a könyv életkorát, de én tudom, hogy német nyelvterületen imádják az ilyesmit. Mi meg eltűrjük türelmes mosollyal.

Aztán csattanó, és vége. Szép és szörnyű. Jó minőség.

Fordította: Kurdi Imre. Európa, 2014, 180 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.