Van ez a furcsa műfaj, a szépírói krimi vagy micsoda. A szikkadtságig tömör, a hangulata nem depressziós, de semmiképp sem vidám. Ez itt egy sajátos változat: egyetlenegy, pár oldalon bemutatható brutális bűntett zajlik, mondhatni a szemünk előtt. És az író azt mutatja meg, amit látunk, kizárja, hogy okokra, magyarázatra kérdezzünk.
Aki járatos a mai osztrák irodalomban, nyilván tudja, hogy Glavinic regényeinek száma jóval meghaladja a fél tucatot, és már magyarra is lefordították egy – ennél frissebb – könyvét. Aki nem járatos, az csak örül, hogy milyen jó kezű ez a férfiú, és az erőteljes miliő arra utal, hogy a fordító is. Ha egy könyvesboltban belelapozunk a könyvbe, kétféle cselekménybe futhatunk bele. Vagy egy teljesen banális történetbe (egy pár meglátogatja vidéken élő barátait, és ráérősen múlatják az időt), vagy egy zavarba ejtően visszataszító, viszolygást keltő rémtörténetbe, amely távolról sem ért még véget, a társaságot egyre jobban izgatja, miközben távolságtartása azért nem vész el. Tudattalan érintettségük mellékes tevékenységekben oldódik föl, miközben a rémes bűntett is érzelemmentes kísérletezgetésnek tűnik. Vacakolásnak, kütyüzésnek, olyasminek, amit a házigazda művel tévével, videóval. Ráadásul nem is olyan nagy a különbség, a szöszmötölés maga sokkal fontosabb, mint a felvett kép, hang, esemény.
De mindez teljesen mindegy, aki rendesen odafigyelt, eddigre természetesen erősen sejti, mire megy ki a játék. Aki nem, az megy be a többiekkel a közeli városkába, együtt lenni. Végül már egy tévéközvetítés részeseivé válnak, ami jó ürügy médiakritikai észrevételek megtételéhez – nos, ez az a pont, amikor érezzük a könyv életkorát, de én tudom, hogy német nyelvterületen imádják az ilyesmit. Mi meg eltűrjük türelmes mosollyal.
Aztán csattanó, és vége. Szép és szörnyű. Jó minőség.
Fordította: Kurdi Imre. Európa, 2014, 180 oldal, 2990 Ft
