Könyv

Módfelett nehéz a közeli és távoli múltról értekezni felénk, Kelet-Közép-Európában: kevéssé felemelő, ám annál fájdalmasabb a feladat, amit leginkább a szembenézés morális parancsa vezérelhet - a jutalom minden reménye nélkül. Még bonyolultabb az önvizsgálat olyan népek esetében, melyek történelmi útja nagyjából és egészében véres tragédiák, kínos csalódások és állandó kudarcok sorozata - s eme tudat megerősítésében lelkes szerepet vállalnak azon értelmiségiek is, akik a nemzet tragikus sorsára (s persze a tragikum kollektív lélekből fakadó sorsszerűségére) mutatván mintegy le is tudják a reflexiót és a kritikai önvizsgálatot. A kérdés iránt érdeklődők számára kiváló adalék lehet Norman Manea nálunk most megjelent esszékötetete, mely a szerző 1988 és 1992 között, emigrációban született írásait gyűjtötte egy csokorba.

AFerencz Győző válogatásában és szerkesztésében megjelent roppant munkának először egy praktikus próbát kell kiállnia: vajh alkalmas-e ágyban olvasásra? Hisz verseket többnyire elalvás előtt szaglászunk, mákonyként a nagy egyesülés előtt Morpheusszal. A vaskos könyv nagyjából állja a sarat, két kézzel fogva megmarad a takaró fölött. És minden más tekintetben is megfelelő, mint tárgy; a tervező és tipográfus, Környei Anikó gondos, ízléses munkát tett éjjeliszekrényünkre.

Somlyó Zoltán költészetét - ezt a foszforos és fűszeres illatú szecessziós ékszerládikát - számos elemző nyitogatta az elmúlt században. Kosztolányi Dezső finom barbárnak nevezte őt, aki idecsöppent a Nagykörútra, s mohóan és telhetetlenül habzsolja a civilizáció adományait. Vas István ragyogó esszében taglalta hibáit és erényeit. ´ igazi és gyanútlan barbárnak vélte Somlyót. Becsülte szokatlanul pontos és érzékletes lírai ábrázolását, s egy-egy versében még a bátorság nyomelemeit is megpillantotta. A költő fia, Somlyó György pedig így összegez: nem proletárköltő volt, hanem költőproletár.

Az Igazolt hiányzás tinédzserkorból alig kinőtt szerzőjét a múltjával és múltbéli önmagával való szembenézés szándéka vezeti, és ehhez az önelemzéshez még könnyed, de csak látszólag könynyen emészthető prózanyelvet is talál. A regény erényei közül első helyen éppen ezért az önálló hang kialakítására való törekvés érdemel említést. Humora nem erőltetett, nem kínosan bárgyú, történetmesélése jókedvű, spontán beszélgetéseket idéz. Két idősíkot alkalmaz: egyik lineáris, kronologikus rendben tekinti át húsz év eseményeit a születéstől kezdve, a másik egy rögzített pillanat, a visszaemlékezés és a regényírás mindenkor épp aktuális közös pillanata. Az idősíkok gyakran összecsúsznak. A múlt eseményeinek ábrázolása láncszerű, folyamatosan visszautaló, az epizódok egymásba kapcsolódnak, de a folyamatszerűség következetes, a stílus pedig élvezetes, szellemes és sodró. Ezt szakítják meg moralizáló betétek, melyekben a regényírói jelenből a szerző utólag értelmez és pontosít. A kimerevített elbeszélői pillanatok néhol megrázóan komolyak, néhol indokolatlanul komolykodóak, de

Lássuk, mitől is érdekes ennek az ötven felé járó amerikai nőnek az életrajza. Kizárólag attól, hogy valamikor az ősidőkben, tizenkilenc éves korában néhány hónapig együtt élt egy nagy emberrel, J. D. Salingerrel. És ezt most - a kilencvenes évek végén - megírta. Erre szerződött vele a kiadó, ez tette bestsellerré a könyvet Amerikában, ezért fordították le idegen nyelvekre.

Borges az olyan, mint Hernádi és Erdély együtt, és még ki tudja, mi minden - írta a hetvenes években Molnár Gergely költő és punkművész. Nos, Victor Turner (1920-1983) az olyan, mint Durkheim és Bahtyin együtt, és még ki tudja, mi minden - így például Arnold van Gennep, Claude Lévi-Strauss, William Blake, Martin Buber és talán még egy ezoterikus-misztikus utalásokkal hivalkodó beatköltő is. Etnográfusok és látnokok egy diskurzusban: régi-új öszszeállítás ez, hiszen az utópia egy tökéletes társadalom etnográfiája, az etnográfia pedig nemritkán (mindig) át van szőve utópikus motívumokkal és ígéretekkel. A két beszédmód egymásba hatolását a "writing culture" néven hódító elmélet más megvilágításba is helyezheti. Eszerint az antropológiai írásmű allegorikus karakterű, szövege mást (is) mond, mint a belészőtt, az antropológus saját világához képest idegen társadalmi, kulturális tapasztalat. Turner műve esetében ez a megközelítés vagy inkább perspektíva megsokszorozódik: betű szerint a könyv tudományos klasszikus és bestseller, a kulturális antropológiai megközelítést előrelendítő és mára agyonidézett szaktanulmány, de spirituális jelentése szerint az ember egzisztenciális kérdéseire válaszoló életfilozófiai kalauz is egyúttal.

Két hete a Nemzeti Múzeum kertje eszményi hét végi programmal csalogatta múzeumközelbe a kisgyerekes szülőket: az 1996 óta hagyományos Múzeumok Majálisán kezelésbe lehetett venni igazi műtárgyakat (simogatni kitömött medvét, forgatni negyvenéves tévékamerát, ütni villanyírógépet), vásárolni ásványt, eszkábálni fakardot, rajzolni filctollal zászlót, kóstolni maceszt, korongozni, gyöngyöt fűzni és így tovább. Legvonzóbb arcukat mutatták a múzeumok - a jelszóvá váló jelzőnek megfelelően látogatóbarát módon jelentek meg, színesek és közvetlenek voltak, feledtetvén morcos teremőrt és használhatatlan honlapot, de főleg a méltatlan körülményeket, melyek között gyűjteményeiket tárolni, restaurálni, kutatni, bemutatni kénytelenek, hogy a gyarapításról ne is beszéljünk.

A biennále témája tulajdonképp teljesen kézenfekvő. Nem kell építésznek vagy várostervezőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, milyen rendkívüli mértékben kell számolniuk a jövőben a kortárs városfejlesztési programoknak a mobilitás döbbenetes intenzitású növekedésével szerte a világban.

A közoktatásban részt vevő cigányok helyzetéről készült számos felmérés egybehangzó tanulsága szerint könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint egy roma diáknak leérettségizni. "A cigány tanulók érettségit adó középfokú intézményből ugyanakkora eséllyel jutnak tovább a felsőoktatásba, mint nem cigány társaik. Mivel azonban a középfokra való bejutásnál már hatalmas esélykülönbség van, a cigány hallgatók azonos mértékben alulreprezentáltak a főiskolákon és egyetemeken" - írja egy 1997-es tanulmány. Ennek az állításnak némileg ellentmondani látszik, hogy bár 1971 és 1993 között háromszorosára nőtt az érettségiző cigány fiatalok száma, a felsőoktatásban részt vevők aránya egészen a legutóbbi évekig 0,2-0,3 százalék körül mozgott.

Pedellus: Nemrégiben egy szakmai folyóirat arról írt, hogy aggódik az orvostársadalom, mert évről évre kevesebb a felvételiző. Ön szerint mi áll ennek a hátterében?

Magyarországon sok szervezet foglalkozik egyetemisták nyári kiutaztatásával, a legnagyobbak a Council Exchange, az Interexchange, az AWE-Usa, a CampUSA hálózatához tartoznak. Nem önmagukban szerveznek nyári programokat, hanem nagy cégek helyi képviselőjeként működnek. A jelentkezési díjak - attól függően, hogy első utazásról van-e szó, illetve milyen programra jelentkeznek a diákok - 600 és 1100 USD között ingadoznak. Ebben az ideiglenes munkavállalási vízum megszerzéséhez szükséges költségek szerepelnek, a repülőjegy ára nem. Tehát ahhoz, hogy egy átlagos magyar hallgató a New York-i JFK reptéren kiléphessen az érkezési oldalon kezében a J-1-es vízummal, 250-350 ezer forintos indulótőke kell.

Az idegenkedés az antidepresszánsoktól azért nem teljesen indokolt, mert kémiailag szinte ugyanazt a hatást fejtik ki az agyban, mint a pszichoterápia. Ezzel az erővel lehetne az egészséges étkezéstől és a rendszeres sportolástól is idegenkedni, hiszen ezek is "manipulálják" agyi folyamatainkat.

Új Generáció kontra Szilády