Könyv: Parázna barbár (Somlyó Zoltán összegyűjtött versei)

szerző
Báthori Csaba
publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Somlyó Zoltán költészetét - ezt a foszforos és fűszeres illatú szecessziós ékszerládikát - számos elemző nyitogatta az elmúlt században. Kosztolányi Dezső finom barbárnak nevezte őt, aki idecsöppent a Nagykörútra, s mohóan és telhetetlenül habzsolja a civilizáció adományait. Vas István ragyogó esszében taglalta hibáit és erényeit. ´ igazi és gyanútlan barbárnak vélte Somlyót. Becsülte szokatlanul pontos és érzékletes lírai ábrázolását, s egy-egy versében még a bátorság nyomelemeit is megpillantotta. A költő fia, Somlyó György pedig így összegez: nem proletárköltő volt, hanem költőproletár.

Somlyó Zoltán költészetét - ezt a foszforos és fűszeres illatú szecessziós ékszerládikát - számos elemző nyitogatta az elmúlt században. Kosztolányi Dezső finom barbárnak nevezte őt, aki idecsöppent a Nagykörútra, s mohóan és telhetetlenül habzsolja a civilizáció adományait. Vas István ragyogó esszében taglalta hibáit és erényeit. ´ igazi és gyanútlan barbárnak vélte Somlyót. Becsülte szokatlanul pontos és érzékletes lírai ábrázolását, s egy-egy versében még a bátorság nyomelemeit is megpillantotta. A költő fia, Somlyó György pedig így összegez: nem proletárköltő volt, hanem költőproletár.

Fontos elem mind, semmi kétség. Ez a költészet az érzékiség, a hús, az emésztő szenvedély anyanyelvén beszél. Nehéz és bársonyosan nehézkes, esetlen és parázna taglejtései olyan lírai esendőt tükröznek, aki lobbanástól lobbanásig hajszolódik, s közben megteremti verseiben melankolikus verskezelésének legendáját. A magyar szerelmi költészet nem bővelkedik érzéki regiszterekben, s ahol a szerelem kínálja a vers érzelmi mintázatát, ott amolyan platonikus hangszerelésre bízza még a testiségről szerzett tudás közlendőit is. A test epedése,

a már-már pornografikus

buzgalom, a szerelmes szavakkal álcázott meztelen nemiség parázsló költői szó-rendjét a magyar lírában Somlyó Zoltán alapította meg (nem a malackodó fűzfapoéták gyermeteg falfirkáira gondolok). Nála ez a falánkság egyenesen életművének hordozó rétegét teremti meg: a világ minden moccanása olyan vak, erotikus és elemien célratörő, mint egy fürge hímivarsejt. Minden egyesülésre tör, s a költői szemlélet ennek a folytonos megtermékenyítő mágnesmozgásnak érzelmi vagy erkölcsi értéket tulajdonít. Az egyetemes fogantatás szertartásrendje Somlyó Zoltán költészetének egész szövetét átitatja. "", lesik már a lábam közt a lépést! / artériáim hő lélegzetét." (Gyáva líra); "két fehér kar halcsontok közt ívelődik bíbelően" (Este tízkor); "Szemérmem fínom fátyolszövetjét szakítsd át / és súgd a fülembe az útszéli boldogság nyitját!" (Jazz). Ez a vonás a verseknek még olyan gyanútlan pontjain is át-átüt, ahol a nemiség nem elsődleges erővel igazgatja a szöveget: "S látod, testünk, mit úgy sajgat a vér, / egy ponton, mégis, mégis összeér..." (Oly piciny vagy); "Mitől oly terhes minden ősz / s mért kábulunk el illatában? / S ha lágyan perg a sok levél, / mért látjuk, hogy ott a halál van?" (Szeptember). És mondanom sem kell, ez az ellenállhatatlan képzetcsoport képes magába szívni mindazt, amit ez a költői-emberi egzisztencia lényegesnek ítél: a versekben hirtelen fel-felbukkan a halál-, az elmúlás-, a magány-, a szülő-, a természetmotívum, de többnyire a testi szenvedély valamiféle mellékbugyrában, egy forró élmény közvetlen hátterében.

Mert Somlyó Zoltán költészete - noha nem a formai tökéletesség gyűjtőtárnája - néha olyan mély kijelentésekre képes, amelyek a Nyugat-kánon derékhadának is becsületére válnának. Kettős hatást kelt a szöveg: alkalmasint egy-egy lötyögős alakzatban váratlanul gyöngyszem pottyan elénk, máskor pedig legkomolyabb megrendülésünket is mérsékli egy ügyefogyott fordulat, egy balog rím vagy egy pongyola ritmikai egység. Idézek párat ezekből az "ingyen gyöngyszemek"-ből: "Nem vesztem el, csak nem vagyok sehol sem." (Levél atyámnak); "múlik az idő s korral megtelik" (Kosztolányi Dezsőnek); "Adjátok a poklot nékem, hol nincs ember s nincsen állat, / ott leszek honn és rikoltva kiáltom: jaj, istenem!" (A barbár).

Azt mondtam: nehézkes taglejtésű költészet. De ennél összetettebb a helyzet: a versek egy templomegere-szegény dandy sóhajait visszhangozzák, s ugyanakkor egy úri szobabelsőkben is megfordult gavallér megfigyeléseiből merítik nyersanyagukat. Lehet, hogy ezt a feszítő kettősséget csupán a költői eszköztár fülledt túlsága, az "elátkozott költő" szerepéből fakadó különcségek és szélsőséges gesztusok sugallják. Itt még a lepusztult helyszínek is ünnepi fényben derengenek, még a poklok poklában senyvedő lírai teremtmény is elkapja a veretes szót - s ez a

súlyos dekorativitás

még a hibás szöveghelyeknek is bizonyos angyali aurát kölcsönöz. De egyúttal le is földeli a költeményt, s a nagy mondandót nem engedi felemelkedni, nem hagyja elszakadni a "földiekhez ragaszkodó", hordozó verstesttől. Pedig Somlyó művészetében az "égi" közlendők ott lebegnek - egy könnyed karnyújtásnyira - a szöveg hátterében. És van itt még egy érdekes hatástörténeti tényállás. Az utóbbi időben megerősödött rokonszenvünk a mozaikszerű szerkezet, a nem egyneműen építkező műalkotások, a "kishibás remekművek" iránt. Nos, Somlyó Zoltán költészete ennek a kompozíciófajtának számtalan példáját kínálja. Az állandóan kísértő lomposság, a verset cserbenhagyó szándék, a formai makulák, a horpadt mondatszerkezet, az affektált beszéd, a hamar avulásnak induló s eleve nem maradandóságra törekvő írói gyakorlat ma különleges becsben áll, s furcsa, eltökélt rokonszenvet ébreszt az olvasóban. Lehet, a tetszésnek e megváltozott mértékei okozzák, hogy Somlyó Zoltán költészetét valódi örömmel és éber részvétellel tudjuk elsajátítani. A magyar költői beszédmód szabadossága, amely az elmúlt ötven évben nagyban meglazította az olvasói elvárásokat is, Somlyó művészetét valahogy ízlésünk, érdeklődésünk és lelkesedésünk középpontjába emelte. Ma nemcsak Babits verseiben vesszük észre (és becsüljük!) a bomlott forma nagyszerűségét, hanem az eleve bomlottnak észlelt művészetben is felfedezzük a költői nagyság jegyeit.

Könyvkiadásunk és filológiánk szégyene, hogy jó hatvanöt esztendővel a költő halála után sem rendelkezünk Somlyó Zoltán műveinek összkiadásával. Ez az Összegyűjtött versek sem az. A két szerkesztő, Somlyó György és Térey János bővítette ugyan az anyagot, visszaállította az eredeti kötetek ciklusrendjét, de kihagyta a műből a Nyitott könyvet és a Titkos írást (igaz, azok ma már, újabb kiadásban, kézen-közön forognak). A kiadást Somlyó György fontos előszava és Térey János némileg szertelen, a műbe alig markoló utószava köríti.

Báthori Csaba

Palatinus, 2002, 488 oldal, 2870 Ft

szerző
Báthori Csaba
publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...