Könyv

„Kívülről továbbra is vonzó”

Nemrég jelent meg az idei év egyik legmeglepőbb kortárs történelmi könyve, amelyben a német szerző Lemberg különösen véres múltján keresztül ír a kelet-európai antiszemitizmusról, az ukrán nacionalizmusról, és persze a jelenleg is zajló háborúról.

„Összefonódik az újrakezdéssel”

Áfra János negyedik önálló kötete, az Omlás egyszerre összegzés, rendszerezés és visszatekintés. Erről a különös helyzetről, a vizualitás fontosságáról és a mesterséges intelligenciáról is beszélgettünk.

Egy haszontalan ember

Brás Cubas jómódú brazil középosztálybeli családba született, némi kiaknázatlan tehetséggel megáldott, elkényeztetett férfi, aki csak sodródik a saját életében, egyik feleségjelölttől a következőig. Hősünk (antihősünk?) legkomolyabb és leghosszabb (több évtizedes) kalandja egy Virgília nevű nővel esik meg, a külvilág számára nyilvánvaló, ám szándékaik szerint titkos románcot folytatnak, a később már házas Virgília férjének orra előtt is.

  • Pálos György
  • 2023. november 15.

Terepmunkán

A tárcákban és novellákban, amelyeket a szerző 2017 és 2021 között írt, nincs semmiféle mesterkéltség, nincsenek felesleges szavak, mondatok, csak maguk a végtelenül egyszerű történetek, sokszor alig több mint három oldalban. Mindennapi élethelyzetek, hétköznapi helyszínek, ismerős sorsok, amelyek bárkivel megtörténhetnek, előfordulhatnak.

Mi volt Janikovszky Éva sikerének titka?

Idén húsz éve, hogy elhunyt az egyik legnépszerűbb meseírónk. Janikovkszky Éva pályáját Kiss Noémi tizenegy évvel ezelőtt megfogalmazott esszéje tekinti át.

  • Kiss Noémi
  • 2023. október 29.

„Lifteznek bennünk az élmények”

Idén jelent meg Csigó Katalin pszichoterapeuta, író első regénye, az Átkelők. Pszichoanalízisről, titkokról és az irodalomban trendként megjelenő transzgenerációs traumákról is beszélgettünk a szerzővel.

Angyal a színpad felett

Jon Fosse – Bjørnstjerne Bjørnson, Knut Hamsun és Sigrid Undset után – a negyedik norvég szerző, aki elnyerte a legrangosabb irodalmi elismerést. A díjat odaítélő bizottság indoklása szerint a kimondhatatlant szólaltatja meg.

  • Domsa Zsófia
  • 2023. október 11.