KÖNYVMELLÉKLET - Interjú

„Hitehagyókkal és istenkáromlókkal”

Inna Sevcsenko emberjogi aktivista, író, újságíró

Könyv

A nemzetközi radikális feminista, a Femen mozgalom vezetője Levél keletről címmel regényformában dokumentálta az országukért harcoló ukrán nők több fronton zajló küzdelmét.

Magyar Narancs: 2013-ban Franciaország politikai menedékjogot biztosított önnek, a családja azonban Herszonban élt az orosz invázió kezdetén. Hogyan emlékszik vissza 2022. február 24-ére?

Inna Sevcsenko: Már a háborúra készültem, Putyin beszédeiből biztosan tudtam, hogy ez következik. Az inváziót megelőző héten könyörögtem a szüleimnek, a nővéremnek és a családjának, hogy hagyják el a várost. Az érveim süket fülekre találtak. Ők biztosak voltak abban, hogy szó sincs háborúról. Február 23-án este tizenegykor küldtem nekik az utolsó üzenetet, hogy még nem késő, szedjék össze a legfontosabb holmikat, és induljanak el legalább nyugat felé. Ha nem történik semmi, még mindig hazamehetnek. Otthon voltam az öt hónapos gyerekemmel, aki másnap hajnalban, öt óra körül felébresztett. Körülbelül akkor nézhettem rá a telefonomra, amikor bombázni kezdték a várost. Herszon Telegram-csatornáin láttam, hogy a repülőteret támadják. Azonnal beléptem a családi Viber-csoportba, és láttam, a háború máris ott zajlik, ahol felnőttem. A hivatalos közvetítésekre rá sem kellett néznem, a szüleim és a nővérem egymásnak küldött üzeneteiből világossá vált minden. Édesanyám még bement dolgozni az egyetemre, az irodája ablakaiból látta a tankokat. Ez volt az utolsó munkanapja. Huszonnégy óra leforgása alatt szó szerint romba dőlt az életük. Engem pedig máris mardosott az önvád, hogy nem tettem, nem teszek eleget ebben a harcban. Részben ennek a fojtogató érzésnek köszönhető, hogy a könyv szövege kikívánkozott belőlem.

MN: A túlélők beszámolóiból, vallomásaiból született egy fiktív főszereplő, egy gyermekápolónő, egyedülálló anyuka, akinek az útját követjük. Miért ezt a módszert választotta?

IS: Ezt a könyvet én nem akartam megírni. De már egy ideje szívtam magamba a történeteket, először a nővéremtől, az anyámtól, a család többi nőtagjától és a barátaiktól, majd később más túlélőktől. A legabszurdabb, legfájdalmasabb kérdés a „Hogy vagytok?” volt. Mert olyan válaszokat kaptam, mondjuk, a civilek ellen elkövetett erőszakos cselekedetekről, amelyek alapjaiban változtatják meg azt is, aki hallgatja. És ennyi év intenzív kampányolás és aktivistalét után ráébredtem, hogy az én hangom nem számít, nincs jogom hangoskodni, viszont meg tudok szólaltatni másokat, hogy a hangjuk olyanokhoz is eljusson, akik még mindig úgy gondolják, hogy ezzel a háborúval nekik nincs dolguk. Az én privilégiumként is felfogható távolságom arra jó volt, hogy egy idő után láttam a teljes képet, felismertem, hogy ezek a nők, bár nagyon mások, mindannyian cipelik a háború terhét a vállukon. Nem akartam válogatni a történetek között, a háború mindenkit ugyanúgy bekebelezett. Ezért teremtettem meg egy kollektív hangot. Megosztottam az elkészült anyagot írással foglalkozó barátaimmal, akik közül néhányan azt mondták, hogy egyetlen szereplővel nem történhet ennyi borzalom, ez így sok lesz az olvasóknak. Akkor visszatértem az interjúk szövegéhez, és ismét úgy láttam, hogy minden megtörtént mindannyiukkal, és bár nem mind estek fogságba, nem mindenkit erőszakoltak meg, nem mindenki veszítette el végtagját, mindannyian érintettek az erőszak valamilyen formájában. Ezért megmaradtam a monológnál. A saját hangom is ott van, a dilemmák, az önmarcangoló mondatok között ott vannak a magammal vívott harcaim is.

 
Fotó: Inna Sevcsenko 

MN: A család és az ismerősök beszámolóin túl hogyan jutott hozzá más túlélők történeteihez?

IS: 2023-ban visszautaztam Ukrajnába. Kijivben együtt dolgoztam Olekszandra Matvijcsuk Nobel-békedíjas emberi jogi ügyvéddel, aki a Polgári Szabadságjogok Központja szervezettel már megkezdte az oroszok által elkövetett háborús bűnök felderítését és rögzítését. Azt mesélte, hogy több mint nyolcvanezer ilyen esetet tártak fel, és sok esetben felmerült az emberiességellenes és háborús bűncselekménynek egy­aránt számító szexuális erőszak. Ebbe a munkába kapcsolódott be a Nők Menete, Ukrajna legnagyobb feminista hálózata is. Mivel a túlélők többsége anonim szeretne maradni, és nem beszélnek újságírókkal, így rajtuk keresztül tudtam meghallgatni a beszámolókat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.