KÖNYVMELLÉKLET

Előhozza három hét múlva

Felnőtt dolgok a mesekönyvekben

Könyv

A pénz használata és a másság mellett a külföldre költözés is megjelenik a legkisebbeknek szánt könyvekben. Növekszik a kínálat, és a mese tényleg segít eligazodni a felnőtt világban, de aki pusztán a szövegtől csodát vár, csalódhat, ahogy a gyereke is.

„Herbert úr elköltözött. Hogy hová és miért, senki sem tudja” – így kezdődik Illés-Süli Rózsa A költözés című, tavaly megjelent mesekönyve. Herbert úr zaklatott volt, amikor felhívta két legközelebbi barátját, hogy elege van, ő most már megy, vigyázzanak a házára, öntözzék a virágot, etessék a macskákat. A házban a padlón összegyűrt újság. A két barát azon tanakodik, vajon mi lehet az, amit Herbert úr már nem bírt el­viselni. És vajon ők bírni fogják-e?

A szerző – eredetileg óvónő – nemezből készítette el könyve szereplőit, apróra berendezett lakásban állnak a fotókon. A kötet egyik bemutatóján Illés-Süli Rózsa felidézte, az első kiadónál, ahová a mesét elvitte, azt kérték, Herbert úr elköltözésének körülményein finomítson, mert ez így már politizálás, nem való mesébe. Rózsa ragaszkodott a szöveghez.

Hogyan lehet a gyerekeknek a felnőtt életről mesélni? Legyenek-e tabuk? Ez elsősorban a szülők számára dilemma, de a mesekönyvkiadóknak is. Akiknek nincs gyerekük, unokájuk, azok is hallhattak a Meseország mindenkié cí­mű könyvről, amelyet a miniszterelnök szexuális propagandának nevezett, Dúró Dóra pedig ledarált, és e publicitás nyomán tucatnyi nyelvre fordították le. A gyerekeknek szóló, művészi vagy egyszerűbb ismeretterjesztő irodalom folyamatosan gyarapodik, és van is rá kereslet. Az Erste Bank PR-vezetőjének, Murányi Lindának az ötlete nyomán a bank összefogott a Pagony Kiadóval egy mesekönyv kiadása érdekében, és megjelentették Czernák Eszter Cserebere az erdőben című kötetét. A mű meséken keresztül tanítja meg óvodáskorúaknak a pénzügyi alapfogalmakat és összefüggéseket. A mesekönyv támogatása talán azon is múlt, hogy a bank PR-vezetője kisgyerekes anyuka. Murányi Linda a könyv hirdetésében arról beszél, hogy az óvodás gyerekekhez a legkönnyebben a meséken keresztül lehet szólni, neki is a mese segített a beilleszkedéssel járó nehézségek idején.

Ez biztosan így van, azonban a sima ismeretterjesztéshez – ilyen a pénzügyi tudatosságra való nevelés – képest az emberi konfliktushelyzetek bemutatása más kávéház – mondják, akik erről nyilatkoztak lapunknak.

Alkoholista sárkány

Czakó Réka húsz éve dolgozik a gyerekkönyvkiadásban, Égig­érő nevű weboldalán 2018-ban létrehozta a Neveljünk olvasókat! csoportot, amelyet most több mint húszezer szülő, pedagógus, könyvtáros, könyves szakember alkot. Gyerek- és ifjúsági könyvekről, az olvasáshoz kötődő ötletekről beszélnek. Réka szerint tiszta sor, hogy legyenek jó könyvek a megtanulandó ismeretekről. A lélek fölkészítése azonban nehezebb.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.