A műfajhoz tapadó olvasói elvárásoknak megfelelően negyvenes, kiégett, sok alkoholt (sört és whiskyt) fogyaszt és magányos. Kemény stílusa mögött bűntudattól gyötört ember: közhelyesen klasszikus figura, mégis összetett jellem. Olvasott, művelt fickó, akinek szinte minden élethelyzetben beugrik egy idézet, sok zenét hallgat és ismer (Debussytől a Slayerig, a Stabat Matertől a Metallicáig). Hamar kiderül az olvasó számára, hogy a bűncselekmények felderítése a regény intenciója szerint csupán díszlet, az igazi nyomozás terepe főhősünk saját múltja, saját sorsa. A társadalomkritikus tömegfilmekhez hasonló dichotómiák szerint gondolja el a világot, de ez nem tűnik erőltetettnek: a populáris és az elitkultúra vonatkozásai, a "magas" és a "mély" magától értetődő természetességgel fonódik egybe stilisztikailag és tematikai értelemben egyaránt.
Egy ideig az idő tűnik kulcsmotívumnak ("Az időt nem érdekli az idő"), majd a látszat, a szerepjátszás és a halál tapasztalata felől megközelített test. Az ordító belső magányhoz képest "a külső világ csak káprázat, egy nagy semmi, az emberek pedig bábok, mozgó díszletek egy mozdulatlan, unalmas színdarabban." Az elbeszélő szólamától látszólag markánsan elkülönülnek a nyomozó folyamatos és alapos önreflexióról tanúskodó gondolatai, de itt-ott szétszálazhatatlanul összefonódnak vele: ez a narráció módjából adódik. A nyomozó utálja a világot, cinikus, de eközben saját cinizmusát is utálja. Frappáns aranyköpésekben fogalmazza meg élettereinek - a kocsmáknak és kávézóknak - esszenciális lényegét. Vagy a bűn természetét sommázza: "Fölösleges a bűn nyomába eredni - gondolta. A bűn elénk jön és felkínálja magát." Vagy a látszatorientált világ kritikájával szolgál: "Mennyi szánalmas emberi roncs. Mennyi lustaság. Mennyi semmibe tartó mozdulat és szó. Emberek és házak. A házaik. Kívülről szépek." A regény metafizikus tekintete számára evidencia a külső látszat és a belső lényeg ellentéte, ami az egyén és a közösség, az én és a világ viszonyában is adott. A látszat: az "autók hangyavonulása", a sietős emberek áradata (nem véletlenül jut eszünkbe a Mátrix), míg "az egész mögött" ott van a bűnök, bűnesetek világa, ami - a nyomozó szerint - mindig a szexualitásról, a testről szól, jóllehet ez "nem a test hibája". "De ki merné ma azt állítani, hogy többnek érzi magát puszta testnél?" - ad hangot fenomenológiai ihletésű kételyeinek.
Babiczky Tibor első regénye alapos, átgondolt munka. Fogyasztható könyvet írt, ami egy centit sem enged a gagyi tomboló előretörésének. Pedig a "magas tenger", ami eláraszt dagálykor, tényleg senkit nem hagy levegőhöz jutni. Ez a könyv pedig nekünk szegezi a végső kérdéseit, amelyek még az örök egzisztenciális dilemmáknál is fullasztóbbak: "'Hol rejtőzik a hazugság bennem?' - töprengett a nyomozó. 'És hol a valódi arcom?'"
Magvető, 2014, 174 oldal, 2490 Ft
