És egyéb állatfajták (Gregory Nava: A családom)

  • - kk -
  • 1996. szeptember 26.

Könyv

A történet Mexikóban kezdődik, írja az ismertető, azt azonban már nem teszi hozzá, hogy viszont nem folytatódik sehol, szétfolyik Los Angeles elővárosainak futóhomokjában, ahogy az már általában a családregényekkel történni szokott.

A történet Mexikóban kezdődik, írja az ismertető, azt azonban már nem teszi hozzá, hogy viszont nem folytatódik sehol, szétfolyik Los Angeles elővárosainak futóhomokjában, ahogy az már általában a családregényekkel történni szokott.

Családregényeket általában tévén szokott nézni az ember, hol a Forsythe-okról, hol az Onedinekről, hol meg azokról az őrmezeiekről, ahogy megalapozzák, majd elherdálják a vagyont; mozifilmeket nemigen lehet készíteni a retyerutyáról, hacsak nincs valami istentelenül felkészült dramaturg a forgatókönyvíró mellett vagy -ban.

Ennek a filmnek maga a rendező írta a könyvét, ami többé-kevésbé érthetővé teszi, hogy fájt a szíve minden kis jelenetért, amiről úgy gondolta, hogy a vásznon majd poétikusan dereng vagy sejtelmes izgalommal vibrál. Ehhez képest - meg kell hagyni, imponáló következetességgel - végig megmarad a közhelyek szintjén, minden előre kikövetkeztethető, soha meg nem lepődünk semmin, legfeljebb ha azon nem, hogy valaki a kontyába tűzve hordjon egy rugós bicskát, vagy hogy egy többszörösen börtönviselt atyafi egyszer csak bőgőmasinának bizonyuljon.

Az amerikai filmekkel, legyenek azok függetlenek vagy a lehető leghollywoodibb gányolások, az a jó, hogy valaki mindig - vagy, na jó, majdnem mindig - megmenti őket a teljes nézhetetlenségtől. Általában a színészek, vagy ha már ők sem, legalább a díszlettervező. Ebben a filmben, amit a rendezőn kívül még az operatőr is elbaltázott, a kellékes játssza el ezt az áldozatos, mindazonáltal kétségkívül hálátlan szerepet. A tárgyak remekek, és akinek van affinitása az autókhoz, semmiképpen ne hagyja ki ezt a filmet.

- kk -

My Family - színes, amerikai, 128 perc. Rendezte és írta: Gregory Nava; fényképezte: Edward Lachman; szereplők: Edward James Ohnos, Leon Singer, Jimmy Smiths. Bemutató: szeptember 30. 21 óra és október 3. 17 óra.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.