És egyéb állatfajták (Gregory Nava: A családom)

  • - kk -
  • 1996. szeptember 26.

Könyv

A történet Mexikóban kezdődik, írja az ismertető, azt azonban már nem teszi hozzá, hogy viszont nem folytatódik sehol, szétfolyik Los Angeles elővárosainak futóhomokjában, ahogy az már általában a családregényekkel történni szokott.

A történet Mexikóban kezdődik, írja az ismertető, azt azonban már nem teszi hozzá, hogy viszont nem folytatódik sehol, szétfolyik Los Angeles elővárosainak futóhomokjában, ahogy az már általában a családregényekkel történni szokott.

Családregényeket általában tévén szokott nézni az ember, hol a Forsythe-okról, hol az Onedinekről, hol meg azokról az őrmezeiekről, ahogy megalapozzák, majd elherdálják a vagyont; mozifilmeket nemigen lehet készíteni a retyerutyáról, hacsak nincs valami istentelenül felkészült dramaturg a forgatókönyvíró mellett vagy -ban.

Ennek a filmnek maga a rendező írta a könyvét, ami többé-kevésbé érthetővé teszi, hogy fájt a szíve minden kis jelenetért, amiről úgy gondolta, hogy a vásznon majd poétikusan dereng vagy sejtelmes izgalommal vibrál. Ehhez képest - meg kell hagyni, imponáló következetességgel - végig megmarad a közhelyek szintjén, minden előre kikövetkeztethető, soha meg nem lepődünk semmin, legfeljebb ha azon nem, hogy valaki a kontyába tűzve hordjon egy rugós bicskát, vagy hogy egy többszörösen börtönviselt atyafi egyszer csak bőgőmasinának bizonyuljon.

Az amerikai filmekkel, legyenek azok függetlenek vagy a lehető leghollywoodibb gányolások, az a jó, hogy valaki mindig - vagy, na jó, majdnem mindig - megmenti őket a teljes nézhetetlenségtől. Általában a színészek, vagy ha már ők sem, legalább a díszlettervező. Ebben a filmben, amit a rendezőn kívül még az operatőr is elbaltázott, a kellékes játssza el ezt az áldozatos, mindazonáltal kétségkívül hálátlan szerepet. A tárgyak remekek, és akinek van affinitása az autókhoz, semmiképpen ne hagyja ki ezt a filmet.

- kk -

My Family - színes, amerikai, 128 perc. Rendezte és írta: Gregory Nava; fényképezte: Edward Lachman; szereplők: Edward James Ohnos, Leon Singer, Jimmy Smiths. Bemutató: szeptember 30. 21 óra és október 3. 17 óra.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.