Immár kilencedik éve a nyugat-yorkshire-i Leeds ad otthont Nagy-Britannia egyik legnagyobb képregényes eseményének, a Thought Bubble Festivalnak. Az évente megrendezett fesztivál célja a képregények és az animáció népszerűsítése, illetve legitim művészeti formaként való elismertetése minél szélesebb körben.
A programok Leeds több pontján zajlanak (többek közt a londoni Canary Wharfhoz hasonlóan felújított és újrapozicionált Leeds Docknál). Minden évben pódiumbeszélgetések, dedikálások, szerző-olvasó találkozók, cosplayparádé, képregénybörze, díjátadások (többek közt itt adják át az év legjobb brit képregényeit jutalmazó British Comic Awardsot is), kiállítások és neves képregényalkotók szemináriumai alkotják a programot. 2009 óta ugyancsak a fesztivál keretében zajlik a Comics Forum nevű konferencia is, melyen a képregényekkel foglalkozó alkotók és kutatók egyaránt előadhatnak. A cél a tudósok és az alkotók, azaz a teória és a gyakorlat összekapcsolása és annak elősegítése, hogy akadémiai körökben minél egységesebb és elismertebb lehessen a képregénykutatás.
A konferencia szervezői minden évben más tematikát választanak, mely a képregénytudomány újabb szegmenseit világítja meg (például a nők, az erőszak vagy betegség ábrázolása a képregényben, képregény és szobrászat kapcsolatai). A 2015-ös előadók a képregény és a politika kapcsolatait vették górcső alá. A politika pedig a lehető legtágabban értendő. Az első szekciót mindjárt teljes egészében Dredd bírónak szentelték. Szó esett Dredd fasiszta és kapitalista kötődéseiről is, de a szekció fénypontja Kelly Kanayama volt, aki amellett, hogy a szatíra és a kolonizáló tekintet nyomait elemezte a Dredd-történetekben, még néha utánozta is a bíró hangját. Némelyik előadó rávilágított az eddig ártalmatlannak hitt sorozatok mögött megbúvó politikai üzenetekre is: még Hergé Tintinjének rasszista és kolonialista üzenetei is megemlítődtek. Az is elhangzott, hogy a képregényben kimondottan liberális és zsarnokellenes elvek is felbukkannak (maga Hergé sem volt mentes az ideológiai ellentmondásoktól: Tintin karaktere kiadója erősen konzervatív eszméit tükrözte, majd a nácik támogatta Le Soirnak dolgozott). A hidegháborús olasz Martin Mystère-képregényekben ezzel szemben az antikommunista propaganda és az orientalizmus nyomait találhatjuk meg. Ugyanígy a hagyományos szuperhős-képregények sem szűkölködnek rejtett ideológiákban, melyek legtöbbször a gyenge főhős megerősödését/hatalomhoz jutását éneklik meg − a fehér, heteroszexuális, fiatal férfiak vágybeteljesítéseiként (ezért borul ki annyi, a fenti kategóriába tartozó rajongó, ha az azonosulás tárgya történetesen egy muszlim nő vagy egy latinó férfi). Azt is megtudhattuk, hogy Batman valójában autoriter személyiség, míg Superman libertárius elveket vall.
A konferencia keretében egy sajátos külön szekció is megszülethetett, mely a jog és a képregények kapcsolatával foglalkozott. Az előadásokból kiderült, hogyan áll szemben a jog racionális és a képregény emocionális és esztétikai szövege, illetve hogyan képes kiterjeszteni a képregény a jog limitált világképét (Graphic Justice Research Alliance néven a témával kutatócsoport is foglalkozik, melyhez bárki csatlakozhat). Hasonló szellemben a szuperhősképregényekben megjelenő poszthumán genetikai nyilvántartást is megismerhettük (pl. az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiban látott mutánsregisztrációs törvényt), mely egyre nagyobb hasonlóságokat mutat napjaink potenciális és már létező biológiai azonosítási módszereivel.
Sok előadó foglalkozott az „alkalmazott képregénnyel”, azaz a képregény mint oktatási, ismeretterjesztési eszköz használatának lehetőségeivel, mely közös vonásokat mutat a színház-pedagógiával és az infografikával. A Magic Torch nevű projekt célja például a lokális kulturális örökség megismertetése minél nagyobb közönséggel, képregények segítségével. Volt szó archeológiai ismeretterjesztő képregényekről, olyan munkákról, melyek a Newcastle University digitalizált archívumát teszik elérhetővé laikusok számára is, vagy a Graphic Medicine nevű projektről, amelyben a betegek saját tapasztalataikat oszthatják meg képregény formájában.
Külön szekciót szenteltek a politikai karikatúráknak: Selen Çalık a törökországi Occupy Gezi mozgalommal foglalkozó politikai képregényeket elemezte, bemutatva, hogyan tette az Erdoğan-rendszer elnyomó légköre a Penguen nevű politikai vicclap képregényeinek nyelvezetét kétértelművé, hogy a szerkesztőség elkerülhesse a retorziókat. A képregények integrálták a hivatalos állami médiában nem közölt, tiltakozókról szóló fotókat is. Nem volt hiány más, hasonlóan aktuális témákkal foglalkozó előadásokban: Margareta Wallin Wictorin olyan svéd iskolákban használt képregényeket mutatott be, melyek a migrációval foglalkoznak, és érzékenyíteni próbálják a diákokat. A képregényes forma nem meglepő módon könnyebben befogadhatóvá és vonzóbbá teszi a komoly társadalmi kérdések megvitatását (az egyik említett mű a We Shall Meet Again, Sanam, melyben az iskolásokkal egykorú migráns kisfiú történetét ismerhetjük meg). Clari Searle pedig az Aszad-ellenes Comics4Syria nevű Facebook-oldal politikai karikatúráit elemezte, melyekben független szír művészek osztják meg tapasztalataikat a háborúról. Ezeket az előadó arra használta, hogy egyetemi hallgatói számára átélhetőbbé tegye a hírmédia által dehumanizált szírek életét.
