Könyv

Az opera köszöni szépen, jól van. Rendre kiheveri a végzetes betegségérõl, haláláról, koporsószentelésérõl és sírkõavatásáról szóló híreket. Régen beharangozott hanyatlása akár virágkornak is beillenék. Világszerte bizonyítottan mind több és több ember tekinti e nemes mûfajt az esztétikai töltekezés értékes forrásának. Ám növekvõ népszerûsége ellenére az opera még manapság is megannyi buta közhelyet és lekicsinylõ elménckedést kénytelen elszenvedni, melyek mindegyre csak vélt életidegenségét, ósdiságát, mûvészi alacsonyrendûségét gúnyolják.

Hívei ünnepelni készültek az idén, nem temetni. Johnny Depp-pel a fõszerepben forgatják elsõ komolyabb regényének, a Rumnaplónak a filmváltozatát. A könyv a napokban jelent meg magyarul. Legutolsó írásában Bill Murraynek magyarázza az általa kifejlesztett shotgun golf lényegét. Február 20-án, 67 éves korában a konyhájában .45-ösével fõbe lõtte magát.

Amióta Tódor János, lapunk egykori riportere szerkeszti, a fehérvári Árgusról egyre jobbakat hallani: végre egy folyóirat, ami kilóg az irodalmi belterjbõl, amit megkímélnek az egyetemi oktatók fárasztó "megfejtései", mert sokkal inkább arra ad, hogy életszaga legyen.

Milyen hamisítatlan színházi abgang! Alig néhány napja huncut mosollyal mondta bele egy kamerába, hogy "jó volt élni", és karácsony után meghalt. Majdnem 86 éves volt, egy hónapja jelent meg róla a felesége, B. Élthes Eszter által írott-szerkesztett kötet, 85. születésnapján parádés ünnepséget szervezett számára a Nemzeti Színház, merthogy Bessenyei Ferenc a Nemzet Színésze is volt.

A magyar honvédség második világháborús szerepét vizsgálja egy, az Osiris Kiadónál most megjelenõ könyv. A szerzõ eddig részben ismeretlen, publikálatlan, illetve fel nem használt források alapján számos meglepõ, eddigi tudásunkat megkérdõjelezõ következtetésre jutott. A magyar honvédség a II. világháborúban alapjaiban formálhatja át a drámai közelmúltról vallott vélekedéseinket.

A könyvnek nemcsak színe, alakja, hanem szaga is van. Ha a boltban kezembe veszek egy-egy példányt, elõször megszagolom: csukva, a gerinc északi részén, a kötés fehér zsinórkájánál az enyv-re emlékszem, a borító vásznának egyforintos vagy fényûzõ szagára, és ha felütöm, a lapok között az ólom szeptember elsejei szagára, amikor elsõ osztályba mentem.

Ahogy körülnézett, az jutott eszébe, hogy a svéd magány sehol máshol nem olyan nyilvánvaló, mint egy benzinkút büféjében." Azt hiszem, kevés krimiíró munkái bizonyítják a svéd Henning Mankell könyveihez hasonló erõvel, hogy a detektívregény alapvetõen meta-fizikus mûfaj. Nem pusztán azért, mert az igazság napfényre hozatala, az események felfejtése áll a középpontjában.

Ezt mutatják a szerzõt ábrázoló fotók a könyv cím- és hátlapján, sõt a gerincén is. Ilyen volt tízéves kora tájékán; nagyjából, mint akármelyik kissrác a 60-as évek elején. És ilyen ma, ötven körül, amikor - ismét látszatra - olyan, mint akármelyik jó karban lévõ kortársa, holott tudjuk, ez csak az igazság egyik fele.

Magyar Narancs: Nemrég radikálisan megújult a JAK Világirodalmi Sorozata. A könyvek egységes külsõt kaptak, de gondolom, ez némi tartalmi változást is jelent. Miben áll ez? Zilahy Péter: Annyira megújult, hogy a neve is más, most Gondolat Világirodalmi Sorozatnak hívják, mivel a JAK és a Gondolat különvált.

Megtörtént, kimúlt, itt állunk hullája körül a megboldogultnak. Elénk tárja egyes testrészeit, hogy izletes falatokat szolgáltasson étvágyteljes gyomrunknak." E baljós, funerátori és látszólag kissé kannibáli szavak nem egy ember, netán egy ország teteme fölött hangzanak el; nem, mindössze egy leölt sertésrõl van szó, az idézet pedig a Pohárköszöntõk minden rendüek és ranguak számára (1888) címû kézikönyvbõl származik.

A magyar irodalom klasszikus szerzõinek életmûkiadása mindig is komoly nehézségekkel járt, igaz, a gátló tényezõk annyira nem voltak változatosak. Ha a hatalom az elvégzendõ munkához megfelelõ bõségû anyagi forrást biztosított, akkor a munkát cenzorok figyelték, s mikorra végre eltûntek a cenzorok, addigra a pénzforrás apadt jelentéktelen mennyiségûre.

Ki gondolta volna, hogy a magyar szociáldemokráciában még ennyi szufla van? Kiheverte a Thatcher asszonyt mímelõ Petrasovits Annát, az elérhetetlen után ácsingózó Király Zoltánt, a jelzõkkel nem terhelhetõ Szûrös Mátyást, s túlélte még az MSZP évtizedes töketlenkedését is. Túlélte, sõt mi több, újfent divatba jött. Most õ a nap hõse: mindenki róla beszél, latolják esélyeit, számba veszik fény- és árnyoldalait, gusztálják, tapogatják "mint ó'tári barmot", jobbról is, balról is.

Miért Somerset a középsõ nevem?" - teszi fel a kérdést a regény felütésében az indiai fõhõs, Willie S. Chandran apjának, de a sejthetõ választ, miszerint a nagy angol író után kapta, már korántsem a szokványos magyarázat követi. Az apa és az író sorsdöntõ találkozásából (amely ironikus persziflázsa egy Maugham írásaiban valóban fellelhetõ leírásnak) ugyanis nem a két kultúra tiszteletteljes érintkezésének történetét keríti a szerzõ, hanem a két civilizáció egymás közötti átjárhatatlansága és a kölcsönös félreértések anekdotáját.