Amióta Tódor János, lapunk egykori riportere szerkeszti, a fehérvári Árgusról egyre jobbakat hallani: végre egy folyóirat, ami kilóg az irodalmi belterjből, amit megkímélnek az egyetemi oktatók fárasztó "megfejtései", mert sokkal inkább arra ad, hogy életszaga legyen. Ez a (számomra is) vonzó szerkesztési gyakorlat persze nem pusztán szándék dolga: Tódor János mást sem csinált világéletében, legalábbis az életműve (hatkötetnyi kispróza és szociográfia) éppen azzal tűnt ki, ahogyan alámerült a riportjai terepén. Nem arról van szó, hogy böcsülettel utánajárt a dolgoknak (az a minimum ebben a műfajban), de még csak nem is az empátiáról vagy a megértésről, hanem valami olyasmiről, ami jóval mélyebb "kényszerből" fakadhat: az azonosulásból, a sorsközösségből. Az Alul-járók népe szociográfiáit Tódor János nem annyira "újságíróként", mint gyámügyesként vagy állami gondozottak és elítéltek nevelőjeként írta, és ezt korántsem csak életrajzi adalékként érdemes megemlíteni.
Ezek az írások 1989 és 2004 között születtek, és a többségük erre a korszakra világít rá, a maga módján: alulról. Hogy némelyikből kikopott mára az "aktualitás" - ugye már nem esünk lázba a hungaristáktól, a kínai piacoktól vagy a SZOT-üdülők privatizációjától -, az nyilván a műfajból adódó veszély, de bizonyára azokból is kiszippantják majd a magukét az ezredvégi kutatók. Engem mindenesetre nem az ilyen társadalmi "kőzetminták" kaptak el.
Hanem az a mindennapi kilátástalanság, ami az igazi Tódor-hősök sajátja. Az ő gondozott és/vagy elítélt fiataljai - köztük Dani, a dongalábú, vagy Kong, a költő - úgy araszolnak-csúsznak egyre mélyebbre, mintha ez volna a dolgok nyilvánvaló rendje, mintha azon kéne megütközni, ha esetleg másképp is alakulhatott volna. Persze az idősebbek dettóÉ - tessenek csak abban a Rákóczi téri krimóban a tolókocsis Baltásra nézni, aki képtelen nő nélkül... S még csak azt sem mondhatom, hogy "extrém" helyzetekkel vagy sorsokkal találkoznánk, szó sincs róla. Ez a pokol, megismétlem, éppen a "hétköznapiságától", a "belakottságától" olyan figyelemre méltó.
Mindez természetesen nem választható el Tódor alapállásától és stílusától. Attól, hogy mi sem távolibb tőle, mint az ítélkezés vagy a bizonyságtétel, és attól, ahogyan látszólag eszköztelenül: kevés szóval, keménykedés és érzelgősség nélkül ábrázol. Ez a kötet azt sugallja, hogy Tódor pontosan tudja: olykor nagyon vékonyka az a határ, amely az alul- és a fentrekedteket elválasztja, és ha a "fel" nem is, a "le is út" nyitva áll mindannyiunk előtt.
Bizony, az "aluljárók népe" sokkal több az oda szorult kereskedőknél.
Marton László Távolodó
Árgus Kiadó, 2004, 333 oldal, 1900 Ft
