Könyv

A holokausztról szóló filmekrõl és könyvekrõl azt gondolnánk, hogy már nem tudnak újat mondani. Mindent olvastunk, láttunk és hallottunk a borzalomról, amely során mégsem sikerült mindenkit kiirtani: volt, akit csak a családjától, a fiatalságától és az egészségétõl fosztottak meg, de a puszta élete megmaradt. És az újrakezdés esélye is, ami nem kevés.

Gianni - most már én is tudom - médiatényezõ (mt), aki ezenfelül Annoni, és most kihozták a szép, nagy fényképes szakácskönyvét (szk). Az mt és a szép, nagy fényképes szk egyformán eleme a plázafílingtõl a borhoz értésig ívelõ, örvendetesen izmosodó hazai élvvilágnak, a kettõ bagzatása így hát rendjén lévõ dolog. Mit lehet jól eladni ilyentájt, ünnepek közeledtén? Szk-t mt-vel, na, ugye!

Hiába csillog a könyv borítóján neonban úszó álommotel a Chrysler high-tech retromobiljával, a világ túlságosan veszett ahhoz, hogy ilyen egyszerûen megváltozzék: Nicholas Cage kígyóbõr zakóját, Laura Dern korai Madonna-szerkóit, Willem Dafoe odvas fogait nem lehet csak úgy elfelejteni.

A kötet anyaga tizenhárom éve állt össze.

Az 1942 és 1992 között játszódó A fényképész utókora egyik színtere ismét a korábbi kötetekbõl (Jadviga párnája,1997; Milota, 2002) megismert Békés megyei falu. A fülszöveg máris trilógiát emleget. Okkal vajon?

Peter Handke a máma írónőjének nevezte, s ez kétségkívül találó megállapítás. Elfriede Jelinek ma-író, manapság-író, mégpedig a szónak hatvannyolcas, politikától duzzadó értelmében: jóformán minden, amit ír, és minden, amit tesz, közélet - művészetének ugyanis lételeme a provokáció. S ezt idestova több mint harmincnégy éve bírni szuflával, bizony nem kis teljesítmény.

A Kukockij esetei és a Médea és gyermekei címû mûveivel itthon is nagy sikert aratott. A világhírû, immár tizenhét nyelvre fordított írónõ festõmûvész férjével érkezett Budapestre. Életmûvésznõk címû új regénye a napokban jelent meg a Magvetõnél.

Múlt pénteken Párizsban elhunyt a posztmodern gondolatkör legemblematikusabb teoretikusa. Halálát hasnyálmirigyrák okozta, 74 éves volt.

Arthur Koestler 2005-ben lenne 100 éves. Az évfordulóra készülve jelentette meg a németországi C. H. Beck kiadó Christian Buckard Koestler-életrajzát. Buckard 1962-ben született, judaisztikát és filozófiát tanult, jelenleg szabadfoglalkozású író, Berlinben él.

Spanyol polgárháború: Málaga, 1937. február kilenc, reggel tizenegy óra táján. A várost elfoglaló fasiszták közül hárman behatolnak a brit állampolgár, Sir Peter Chalmers-Mitchell házába; mindenkit foglyul ejtenek, köztük az ott vendégeskedõ Arthur Koestlert, aki - papíron legalábbis - a londoni News Chronicle tudósítójaként rekedt a városban. Az egyik pisztolyhõsnek, Luis Bolín századosnak különösen szerencsés napja ez, éppen fél éve üvöltötte többek füle hallatára, ha legközelebb a kezébe kerül, lelövi ezt a Koestlert, akár egy veszett kutyát. És most itt a kiszolgáltatott kutya a vetõhálóban. Még érthetõ is lenne a gyilkosság: Koestler nyilvánvalóan kém (önéletírásában bevallja, annak érezte magát, és voltaképpen a Komintern fizetett ügynökeként utazott Spanyolországba), vagy ha ez nehezen is bizonyítható, Francóék bevallott ellensége, hadihelyzet van, ezért más ürügy is akadhatna, számos, a spontán kivégzésre. Bolín tehát felemeli a pisztolyt. És mégsem dördül el a lövés.

Közhely, de ettõl még illik leírni, hogy Michel Foucault a 20. század egyik legjelentõsebb gondolkodója. Két állandó, eposzi jelzõje forog közszájon; az egyik szerint neves filozófus volt, a másik állítja, hogy a strukturalizmus egyik meghatározó alakja. Hõsünkrõl mindent elmond, hogy jószerivel nem voltak gyakrabban ismételgetett mondatai, mint hogy a) sosem foglalkoztam filozófiával, és b) semmi közöm a strukturalizmushoz.

Második regénye jelent meg magyarul idén az 1947-ben született katalán szerzõnek. Míg az 'méltósága (1991, magyarul 2002) egy 18. század végi furcsa krimi, ahol épp csak az nem derül ki, ki a gyilkos és miért, addig az új regény (1996) vegyes mûfajú. Egyszerre egy családregény vége, emlékiratok könyve, történelmi regény, eszmetörténet, szerelmi vallomás, fiktív konfesszió és gyászbeszéd.

Most kivételesen nem válaszolom meg, mi a magyar (rút, sybarita váz, állítja az idegen szívű költő), a franciáról is csak annyit mondanék, hogy szokás őket a formával, az ahhoz való szenvedélyes és kimunkált viszonnyal, ha nem is azonosítani, de hírbe hozni; meg még a szerelemmel is, de ettől most hely, idő és szerelem hiányában tekintsünk el.

Maxim Biller: Esra. Szerelmes regény, egy estés olvasmány. Nem "nagy irodalom", ám ezen nem érdemes bosszankodni. Az a két hölgy - anya és leánya - sem ezen bosszankodott, akik személyiségi jogaik megsértése miatt beperelték a szerzõt. Egyikük, kell-e mondani, Esra modellje volt. A per vége a regény betiltása lett: a jog gyõzedelmeskedett az irodalom fölött.